2018. december 13., csütörtök

Sazerac-napló - 2. bejegyzés

És... élek. Érdekesen alakul ez a vizsgaidőszak. Még el sem kezdődött, de én már megvagyok a vizsgáim felével. Nem volt stressztelen (értelmes ez a szó egyáltalán?), de vége! Nos, félig. Ennek örömére újabb naplóbejegyzés Quilltől.


Október 12.

A RED az Alvilág legismertebb koktélbárja. Fancy hely, ahol nem akármilyen alakok fordulnak meg italozni, oh, de nem ám! Hanem a legrangosabb, leghírhedtebb bűnözők, hogy egy száraz Martini vagy egyéb, erősebb ital kortyolgatása mellett új ármányokon törjék a fejüket.

A hely drága, tényleg ki-be-ba-szot-tul fancy. Az öreg Hopkins nagyon érti a dolgát, tudja, mivel tegye a bűnözést vonzóvá és előkelővé. A hangulat szinte ösztönöz arra, hogy minél fondorlatosabb bűncselekedetek ötletét eszeld ki. Ha hibázol, ha a helyhez nem méltó bűncselekményre adod a fejed, elfelejtheted a belépést. Mert bár drága bárról van szó, és a te italfogyasztásod pénzeli a fenntartását, ha nem ütöd meg a színvonalat, még a pénzedre sincs szükség. Elvileg többen kibuktak már ebből az elit körből, a RED mégis olyan zökkenőmentesen üzemel, mint korábban bármikor.

Szóval ha gyengéktől, szegényektől lopsz, közönséges tolvajjá avanzsálnak, és repülsz. Nem is értem, ki akarna mondjuk a középosztálytól lopni. Abban meg mi kihívás van? Valóban szánalmas.

DE ha már egyetértek Hopkinsszal, és profi tolvajként beleillenék ebbe az elit körbe, akkor hogy-hogy nem tettem be a lábam a bárba korábban soha? Nos, kedves Napló, először is: nem iszom. És odasétálni a csaposhoz egy pohár tejért nem a legbölcsebb ötlet. Kamaszként sikerült rávennie az akkori, állítólagos haveri körömnek arra, hogy seggrészegre igyam magam (életemben először egyébként), és hát… nem lett pozitív kicsengése az incidensnek. Arra abszolút nem emlékszem, miket vágtam a családom fejéhez, de igen brutális tartalmú fröcsögésnek kellett lennie ahhoz, hogy megelégeljenek és kirakjanak az utcára. Így utólag visszagondolva annyira nem is bánom a dolgot… nos, legalábbis a kitagadás részt. Mert elkényeztetett fruska voltam, akinek pont arra volt szüksége, hogy az utcai élet alaposan a sárba döngölje. Azóta egyébként megint köszönőviszonyban vagyunk egymással, de azt azért már nem engedték meg, hogy ismét hazaköltözzek. Mégiscsak vannak határok.

A lényeg, hogy megtanultam a leckét, és ha a bőrt nyúznák a hátamról sem kellene több alkohol. Persze akadnak napok, helyzetek, amikor nehéz ellenállni, de a személyes kis missziómmá vált, hogy távol tartsam magam a szesztől. Egyébként ügyes próbálkozás, öreg, de nem fogsz megtörni.

Másodszor: tudom, hogy valószínűleg azt hiszed, hazudok neked, és az állításaim ellenére nem vagyok több holmi alpári tolvajnál, ÉS ezért nem tettem még be a lábam a RED-be korábban, de… nos… szóval… Az ember oda azért megy, hogy egy minőségi ital társaságában minőségi bűncselekedeteket eszeljen ki a társaival. Vagyis ez az egész italozás-tervezés egy közösségi élmény, a RED pedig egy valós tér a szocializációra. Én egyedül dolgozom. Nincs társam. Szóval nem elég, hogy passzolnám a bár kínálatát, még csak a kötelező társalgás pontnak sem tudnék eleget tenni.

És NEM vagyok magányos. Abból, hogy nincs bajtársam, nem következik, hogy egyáltalán nincs senkim. OKÉ?

Szóval. Amúgy kora délután van. Közeledik az este. Az öreg Hopkins hamarosan becsönget hozzám, hogy kezdés előtt személyesen vezessen körbe a bárjában. Nem tudom, hogy ettől most végtelen megtiszteltetést kellene éreznem, vagy végeláthatatlan pánikot.

*Oké. PÁNIKOT.
Elolvasom

2018. december 6., csütörtök

Sazerac-napló - 1. bejegyzés

Már most ezerrel gyúrok a vizsgákra, ugyanis azon szerencsések (vagy szerencsétlenek) közé sorolódtam, akik már a szorgalmi időszak utolsó hetében levizsgázhatnak X tárgyból. A Tűz-sorozatot ebből kifolyólag félretoltam, mert nem akarom, hogy bármi bárminek a rovására menjen, de úgy éreztem, szükségem van arra, hogy lepötyögjek néhány sort, már csak azért is, hogy levezessem kicsit a felgyülemlett stresszt. Először naplóbejegyzésekre gondoltam, de az én életem túl unalmas ahhoz, hogy olvasmányos bejegyzéseket körítsek róla. És ekkor jött az ötlet... mi lenne, ha kitalált személy bejegyzései volnának?

Így született meg ez a minisorozat, ami valószínűleg főként a stresszes időszakokban fog futni, önmagam szórakoztatására, ugyanis könnyed valaminek képzeltem el. Egyébként lusta vagyok, szóval a meglevő sztorijaimból szakított elemekből gyúrtam össze, de talán fogyasztható végterméket szültem.

A Sazerac egyébként egy nálunk nem ismert, de népszerű koktél. Egy elegáns, férfias, harmónikus ital, ami magában hordozza a vérzivataros történelmet. Mert a főszereplő arra kárhoztatott, hogy esténként egy koktélbárban szolgálja ki a bűnözőket kuncsaftokat.

Korhatár: 14
Figyelmeztetés: Durva beszéd, Gyilkosságok tervezése, Vér


Október 12.

Az a szemét Rick azt javasolta, hogy írjak naplót. Nyilvánvalóan az a szándék vezérelte, hogy jól átejtsen, és aztán jól a képembe röhöghessen, amikor meglátja a birtokomban a keménykötésű noteszt, de én ennek tudatában is vásároltam egyet. Kizárólag azért vetemedtem erre a merész döntésre, hogy majd jól orron törölhessem vele, ha összetalálkozunk. ÉS kizárólag azért firkálok bele – beléd? –, hogy azért mégse vesszen kárba a rá(d?) költött pénzem. Nem volt(ál) olcsó. Valami esztétikus fedelűt akartam, amin jól mutatnak majd a vérfoltok.

Sőt… ha már vérfoltoknál tartunk, be is horpaszthatnámlak a csontjain. Elvégre ő javasolta azt is, hogy fosszam ki Burt Hopkinst, holott tudta, mekkora baromság, és hogy én mennyire vevő vagyok „mekkora” baromságokra. Burt Hopkins az Alvilág hírhedt koktélbárjának tulajdonosa, Shepherd ivós cimborája, a vén barom, aki ellen kizárólag az forral bármit is, aki kínkeserves halálra szomjazik. Ergo senki. Nincs az a mazochista, aki ennyire retardált volna.

Csak én.

Nem tehetek róla. Míg más addikciója az alkohol vagy a drogok… addig az enyém az izgalom, az adrenalin és a kihívások. Hopkins házát pedig igenis kihívás volt kifosztani. A probléma? Hogy profi vagyok (meg hivatásos, ugye). Annyi értéket fújtam meg, hogy baromi sok évre bebiztosítottam magam. Nem kellett volna ennyire mohónak lennem. Sőt, egyáltalán nem kellett volna, hogy sikerüljön a bejutás. Mert hiába vagy profi, ha olyantól lopsz, aki a tenyerén hordozza egész Kaiont.
Szóval elkaptak, és Hopkins színe elé cipeltek. Szemtelen vagyok, tehát nem elég, hogy álltam a fehér hajkoszorús, aszottas öregúr velőig hatoló pillantását, de még volt merszem pimasz megnyilvánuláshoz is. Természetesen így próbáltam kendőzni előtte az idegességemet. Ha már pokolra küld, legalább azt az örömforrást iktassam ki, hogy félni lásson.

Drága, hamarosan vérfoltos naplóm, hadd legyek őszinte veled: én majd’ összeszartam magam a jelenlétében. Bohókás beszéde ellenére súlyos tekintélye volt… és elég kellemetlenül éltem meg, hogy az illető – akire egyébként felnézek – éppen lenéz rám. A büszkeségem megtiltotta, hogy bocsánatot kérjek… no meg a tény, hogy a bocsánatkérés az ő hatásköréből hiányzik, szóval amúgy is felesleges szócséplés lett volna a kegyelméért esedeznem.

Miközben szembesített a tetteimmel, és annak következményeivel, valahogy összeszedtem magam, és ráeszméltem, hogy baromi nagy megtiszteltetés egy ilyen Nagy ember keze által elesni. Most képzeld el, mekkora csorba esett volna a hírnevemen, ha egy piti gengszter tesz lapátra. Igen, Samantha Quillt csak a ranglétra legfelső fokán állók képesek legyűrni. Jól hangzik, nem? Néhány perc után kezdett egyre inkább tetszeni. Egyedül azt bántam, hogy nem évekkel később történt. Alig múltam huszonhárom, még sok eszelős rablást bevéshettem volna az Alvilág történelmébe. Rick a hibás, nem én. Fontolgattam, hogy őt is magammal rántom, de ő nem érdemelte volna meg ezt a szenzációt. Amilyen szétszórt tolvaj, egy zöldfülű is simán megpecsételheti a sorsát. Néhányszor amúgy is majdnem előfordult.

Egyébként azt hittem, Hopkins sosem ér a bűneim felsorolásának végére. Oké, húzom a szám, de azért csendben büszke vagyok magamra. Kevesebb érték eltulajdonítása nem illett volna a nevemhez.
Na, de azért csak a végére ért, és már „epekedve” vártam, hogy megsorozzanak az emberei, de parancs helyett Hopkins olyan jóízű kacagásban tört ki, hogy az emberei értetlenül pislogtak hol egymásra, hol rám. A nagy puskáik sem tűntek fenyegetőnek. No nem mintha idegen lett volna a látvány.

Szóval, Hopkins nevetett, mert mint kiderült, baromira kedvel valamiért. És nem, itt mélyebb kedvelésről van szó, mint a munkám iránti tisztelet. Mert az iránt még Shepherd is elismeréssel adózik. Ez nem újdonság. De… szóval valamiért Hopkins szíve csücske lettem, és esze ágában sincs megöletni vagy pokolra küldeni engem! Ekkor én is nevettem. Mit sem törődtem azzal, hogy visszafogjam a megkönnyebbülést, mert hát na. Hiába megtisztelő a Nagyok által elesni, azért én mégiscsak élni szeretnék. Szóval kieresztettem minden feszültséget a nevetéssel. Együtt nevettünk, aztán mikor kitörölte a könnyeit a szeméből, hirtelen megint megkomolyodott. Mert hiába kedvel, a betörésemért azért adóznom kell. Úgy életem végéig.

És így lettem a RED koktélbár újdonsült csaposa. Holnap kezdek, és a koktélok elkészítési módjáról szóló könyvem felét nyomtam még csak le a torkomon. A RED-ről amúgy ezernyi sort tudnék írni, de ha most nem folytatom az átkozott magolást, később sosem szánom rá magam. És ha egyetlen koktél is van, amit elrontok… na akkor ténylegesen várhatom azokat a golyókat a hátamba.


*Kiegészítés: Úgy hajnali kettőre járhat. Már a saját csapomból is koktél folyik. Meggondoltam magam. Provokálnom kellett volna az egyik őrt, hogy golyót eresszen a koponyámba.
Elolvasom

2018. november 5., hétfő

Helyzetjelentés


Komolyan elhatároztam magam, talán életemben először, de e komoly döntés mögé komoly következmények is felsorakoznak. El fogok tűnni a blogvilágból egy időre. Vagyis új bejegyzésekre ne tessék számítani, ugyanis a tűzhely lángjaira új feladat hárul: egy épkézláb regény(-sorozato)-t kell megszülnie. (Nos, ha az első kötet kész, én már akkor olyan magasra fogok szökellni örömömben, hogy kis termetem ellenére is súrolni fogják a babahajacskáim a plafont. Mások blogjaira azért alkalomadtán felnézek majd, ahogy eddig, de az én házam tájékán teljes lesz a dermedt csönd.)

Mi az eltűnésem oka? Nos, először is: sokkal inkább okai. Egyrészt vészesen zötyögünk a vizsgaidőszak felé (a MÁV sosem volt ilyen szélsebes, mint most), ami együtt jár azzal, hogy a nyakamba szakadt a sok tanulnivaló. Mert ez a félév sajnos keményebb az előzőnél; gyakorlatok helyett magolásra vagyok kárhoztatva. Továbbá ha valóban felvállalható regényt szeretnék kiadni a kezeim közül, akkor bizony minden tanulás után maradt energiamorzsámat, motivációmat, ihletemet ennek összegyúrásába kell fektetnem, és nem hiszem, hogy marad annyi tartalék, hogy legalább egy háromszázassal megörvendeztesselek benneteket. Mi gátol még? Magával rántott az ihlet. Nagyon keményen, és jelenleg nem lebeg előttem semmi más, csak a gyötrelmeiben fuldokló Reese Burnett és a gyűlöletében tajtékzó Tűz. És ha már a Flow-élmény pipa, nem szeretném megszakítani azzal, hogy más történetem felé kacsintgatok. Éppen eléggé megviseli a kapcsolatunkat, hogy tömérdek randit vagyok kénytelen lemondani az íróasztalomon felpolcolt kötetek miatt.

Hogy állok? Az első kötet vázlata kész, a karakterek háttere, személyisége, motivációi, a kapcsolatrendszerek stb. kidolgozása kész, illetve van egy majdnem Halves I. hosszúságú, legépelt szövegem (három elkészült fejezetem).
És hát srácok... betegesen darkos a sztori. Sokkal sötétebbé, elmeháborodottabbá formálódott, mint amire fel voltam készülve. Talán a dolog ott vert gyökeret, hogy egy lázas napomon kezdtem el írni, amikor is én kínlódva nyomtam az ágyat, programjaimat szép sorjában lemondva, míg odakint ködös-esős reggelre virradt. Ez probléma? Dehogy. Csak váratlanul ért. A szereplőim önálló életet élnek, és egy olyan irányba vezetnek, amire nem voltam felkészülve. ÉS IMÁDOM. Minden egyes percét.

A Tűz-sorozat egy akciódús, horrorelemekkel csúfított (pszicho)thriller. Kemény, de ÉN baromi érdekesnek találom. (Vagy mégsem kemény, csak én vagyok harmatgyenge. Majd kiderül.) Többet (egyelőre) nem osztok meg róla.

Szóval emiatt a sztori miatt feladom a blogomat egy időre. Ha valami szignifikáns fordulat üt be az alkotási folyamat során, vagy ha úgy érzem, hogy jelenlegi állapotom megérne egy helyzetjelentést, bepötyögök nektek néhány sort, de fejezetekre ne számítson senki.

Wish me luck!
Elolvasom

2018. október 25., csütörtök

Történet tűzről, megőrülésről és aranymosásról

Tudom, megígértem, hogy nem hozok új történetet... és nem is hozok! Nos... majdnem. De ez most más.
A blogra feltöltött írásaimmal semmi komoly tervem nincs, leszámítva a gyakorlást, az új dolgok kipróbálását, a szórakozást. Kizárólag azért teszem fel őket, hogy véleményekre tegyek szert (érdemes-e ezzel a szemszöggel bajlódnom vajon stb.), de nem cipelnek a hátukon világmegváltó terheket. A Gladiátor talán juthat erre a sorsra, de ez még nagyon a jövő zenéje.

A Tűz-sorozat azonban cipeli ezeket a terheket, mivel azon fantáziálok, hogy ha végre elkészülök az első kötettel, behajítom egy pályázatra. A VIII. Aranymosás pályázat kezdetét vette, és lehet, hogy a IX.-en már a Tűz-sorozat első kötetéért is lehet izgulni!

Miért szántam ilyen őrültségre magam? Mert nincs veszítenivalóm. Maximum csalódott leszek, mély depresszióba zuhanok, és véletlenül lefordulok a tizedik erkélyéről. Na... de viccet (nem volt jó vicc) félretéve, tényleg nincs veszítenivalóm. Ugyan az írás számomra csak egy hobbi, de azt senki sem mondta, hogy egy hobbival nem érhet el az ember dolgokat (esetleg nem kereshet egy kis pénzt). Ha bejön a dolog, az hatalmas élmény lesz, ha nem jön be, akkor nem jön be. Nem fog összedőlni a világ (csak én).

De mi is ez a Tűz-sorozat? Egy olyan ötletem, ami már lassan három éve érlelődik bennem. Korábban csak egyszer tettem említést róla, ugyanis borzasztóan képlékeny massza volt, ami szinte naponta változtatott a formáján. Ha nyolc féle kezdeményezésem nincs belőle, akkor egy sem (ezek terjedelme változó, a néhány soros vázlattól a hosszú regényfejezetekig terjed).
Legelőször a Mit keresel? című háromszázasommal hoztam napvilágra az ötletet, és ekkor már kezdett hasonlítani végső formájához, de még nem volt kész. (Az írást elérhetitek ITT.)

A blogon található írásaim sokat segítettek abban, hogy megtaláljam azt a hangot, amivel a leggördülékenyebben tudok történetet mesélni, szóval gyakorlatilag minden akadály elhárult. Már csak kellő időre és kitartásra van szükségem, de ezt megoldom. Úgyhogy bejelentem, hogy a mai nappal (2018. 10. 25.) nekiálltam az írásnak!

Sokat nem szándékozom elárulni róla, csak annyit, hogy adott egy hozzám hasonlóan betegesen pesszimista egyetemista lány, akinnek az életét teljesen felforgatja az egyik oktatója, Ez a lány Reese Burnett, aki nem gondolta volna, hogy egy pocsékul indult napja a halálval végződik... amiből aztán kilábal, és hangokat kezd hallani. Nem is. Egy bizonyos hangot. És mindemellé ezer más tünete is jelentkezik, például állandóan melege van. És lángra tudja lobbantani magát.
Egyre valószínűbb, hogy az akciódús (pszicho)thriller kategóriába esik.


A következő részletek ún. "nyers" szövegek, vagyis még nincsenek áttdolgozva. (Cél a kedvcsinálás.)

"Ha szarul indul a reggelem, az kihat az egész napomra. És az a bizonyos októberi nap különösen szarul alakult.
Az ébresztőm nem szólt, így ki kellett hagynom a kocogást. Ügyesen kiszórtam az utolsó tasak instant kávémat. Mikor leszálltam a buszról, elkapott az eső. Valaki majdnem elvágódott a ruháimból csorgó vízben a folyosón. Az A/422-ben nem működtek a radiátorok, így vacogva ültem végig az előadást. Szeretem az esőt. Tényleg. Nagyon. De azon a napon úgy irtóztam tőle, mint a tűzvésztől. Sőt, a tűzvészt kívánatosabbnak találtam nála. A lángok meleget sugároznak. Meleget akartam."

"– Bár a művészettörténészek a sarkalatos erények allegorikus alakjaival foglalkoznak inkább, létezik egy másik négyes, amelyet érdemes megtárgyalni, ha nem érdemesebb, mint Justitiát és társait. Ez a négyes a négy elemünk: a tűz, a víz, a föld és a levegő. Számos elterjedt ábrázolást ismerünk, a legismertebbek az adott elemben kirajzolódó, antropomorf vonások."

"– Eszerint a négy elem voltaképpen egy használóra váró erő, melyet birtokolva a gazdatest megállíthatatlanná válik."

"Az egyik fél úgy véli, ez a Tűz allegorikus ábrázolása, és joggal, hiszen a maradék három elemnek is megtalálható a szintén romantikus festménye. Míg a négy sarkalatos erényt egységesen nőként ábrázolják, addig a négy elem megoszlik. A Tüzet és a Földet férfiként, a Vizet és a Levegőt pedig nőként láthatjuk."

"[...] a másik térfél a mítoszhoz ragaszkodik, és szerintük ez a férfi valójában nem a Tűz, hanem egy hús-vér, valaha létezett személy, aki a Tűz hordozója. Sőt, vannak olyan meredek elméletek is, melyek szerint Mona Lisa is egy elem birtokosa volt. Ezzel próbálják indokolni azt a különleges aurát, ami körbelengi a személyét. Gondolom hallottatok már arról az elméletről, hogy a Mona Lisa modellje eredetileg férfi lehetett. Az elembirtokló elméletet támogató tábor ezt azzal magyarázza, hogy Mona Lisa – La Gioconda – nő volt, viszont a maszkulin jegyeket egy testében rejlő, hímnemű elemtől nyeri."

"Hát… később zártunk be. A nő legalább húsz sornyi szöveget vésett a panaszkönyvbe, legalább ötvenféle módon hordott el mindenkinek, és a boltvezetőnek legalább harmincféleképpen kellett bocsánatot kérnie a nevemben. Én meg némán végigálltam az egészet. Csak azért nem rúgtak ki, mert hatékony és rugalmas munkaerő vagyok. Vicces, hogy az egészből végül én jöttem ki a legjobban. Nem kellett ottmaradnom takarítani, ráadásul az így nyert félórám sem veszett el."
Elolvasom