2017. május 25., csütörtök

Gyilkos a sötétben - 3. fejezet

Eddig úgy néz ki, tudom tartani magam a tervemhez... remélhetőleg ez később sem változik. Jó olvasást!


November 17.

Stinger hangosan lihegett. Minden létező porcikája sajgott, és már amennyi fájdalom érte az elmúlt hetek alatt (az amnéziája előtti időszakról nem is beszélve), kész csoda, hogy ennyi idő elteltével sem vált rá teljesen immunissá. Először bosszantónak találta (sőt, még mindig, és az ilyen alkalmakkor legszívesebben egy szótárra való káromkodást elharsogna), de aztán elgondolkodott a dolgon. Fájdalom. A fájdalom emberivé teszi. Ő is ember, és csak azért, mert rendelkezik valami plusszal, valamivel, amivel kilóg a sorból, ez nem fog megváltozni. Ő is ember, tartozik valahová, még ha nem is érzi olyan erősen ezt a kötöttséget.
Kézfejével kitörölte frissen vágott frufruja alól a verejtéket, aztán térdét behajlítva ismét támadási pozícióba vágta magát. Tekintetét alaposan végigfuttatta a vele szemben álló Connoron, aki ugyanúgy festett, mint ő: melegítő, rövidujjú, fáslizott kéz, feszes és kecses tartás. Egyedül a kimerültség és az a fránya izzadtság hiányzott.
– Még mindig nem érződik, hogy kellőképpen koncentrálnál – harsogta éles, tekintélyt parancsoló hangján. Stinger idegesen csikorgatta a fogait.
– Koncentrálok! – erősködött.
– De korántsem eléggé. Össze kell hangolnod a tested az elméddel. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de e kettő egyensúlya nélkül orra fogsz bukni. Szedd össze magad; a kék fény adta erő nélkül mi lenne veled?
Stinger torkából halk morgás tört fel. Gyűlölte, hogy Connor ennyire belé lát, hogy ennyire egyszerűen kitapogatja a gyengeségeit. Eddig akárhányszor harcolt a Játékmesterek Őrszemei ellen, mindig használatba kellett vennie az erejét, és azóta számtalanszor megfordult a fejében ez a kérdés.
– Igyekszem – szűrte a fogai közt kelletlenül.
– Csak látnám is. Gyors vagy, de a dinamikádra ráfér még egy kis csiszolás, szóval, ha észreveszem, hogy lazsálsz az edzéstervvel, plusz felada…
– Arra semmi szükség. Az én érdekemben állította össze, ergo tudom, hogy a legjobbat kell kihoznom belőle – szólt közbe ingerülten a lány. Connor merevségtől feszülő arcizmai egy kicsit kiengedtek, jeges tekintete olvadozni kezdett.
A World Square-i balhé után a csapatuk (ha lehet így nevezni) úgy határozott, a legbölcsebb az volna, ha egy rövid időre visszavonul, és pusztán a háttérből kíséri figyelemmel a megjelenésük által kiváltott vad eseményhullámot. A rögtönzött tervezés ugyan erősségüknek számított a tapasztalatok alapján, de ha komolyabb lépésre készülnek, bölcsebb megfontolt cselekedetekkel elérni a maguk elé kitűzött célokat.
World Square napokon keresztül címlapsztori volt, és rengeteg teória született Rowlin halálával kapcsolatban. A csapatot megnyugvással töltötte el, hogy egyik sem ért a valóság közelébe; nem hiányzott, hogy a Játékmesterek a médiába is belenyúljanak ellenük fordult „fegyverük” kárára (feltéve, hogy nem manipulálták a híradásokat máris… de azt a saját érdekükben).
A lecsengés időszakát Stinger és Connor arra használta, hogy a férfi kicsit eddze a lányt, csiszolja eddigi tudását, új mozdulatokat tanítson neki, hogy minél effektívebb harcos legyen. Stinger erősködött, és igen meglepte, hogy a férfi már második kérésére igent bólintott a fejével. Először összeállított egy étrendet a lánynak, sok proteinnel, vitaminnal, ásványi anyaggal, és természetesen bő folyadékkal. Másodszorra jöhetett a keményebb rész: az edzésterv. Nyújtások, erősítések, dinamika fejlesztése, és persze a különféle harcmozdulatok önvédelem és támadás kategóriákban egyaránt. Connorról kiderült, hogy ellentmondást nem tűrő edző, és bár a lány tisztában volt vele, hogy csakis így fejlődhet, egy hosszadalmas edzés után már megterhelőnek bizonyult a fülsértő hangnem, a vasszigor.
A csapat a biztonság kedvéért úgy döntött, bizonyos időközönként lakást vált. Walker otthona mindeddig megbízhatónak tűnt, de tudták: sosem szabad bedőlni a kényelem látszatának. Connor jóvoltából sikerült rábukkanniuk egy eladó, kétszobás kertesházra Kenneth Townban, melyet nem lehetett a legnépesebb és legtisztább környéknek nevezni, de ami hamar megfogta a férfit, az a ház elhelyezkedése és maga az alaprajz volt, valamint a tény, miszerint rendelkezik egy hatalmas alagsorral. Az egész tömb két kijárattal bírt, továbbá egy harmadik, rejtett ajtóval, mely az alagsorból nyílt a szabadba. Ezen felül rengeteg eldugott reteszre leltek, és szinte minden különleges igényüket kielégítette. Vásárlás szempontjából két nagyobb üzlethez is közel esett, kamerák több kilométeres sugárban nem voltak, a szomszédok maguknak valónak tűntek, nem kíváncsiskodtak, legalábbis nem túlzottan, és ingyen internetet és kábeltévét lopni tőlük roppant egyszerűnek bizonyult. Igen. Mintha csak nekik épült volna.
Az alagsor az edzések színteréül szolgált. Egyelőre majdnem teljesen üresen tátongott, pusztán néhány, az előző tulajdonos által itt hagyott holmi kapott helyet a sarkokba söpörve. Már átfésülték, de nem sok használhatóra bukkantak, a nagyrészük szemét volt. Egy ősrégi rádiót azonban sikerült megbütykölni, amely azóta szinte állandóan sugárzott.
Walker nem költözött még át, de minden szükséges holmija utazásra készen állt. Azt tervezte, ha nem jön közbe semmi váratlan, a hétvége folyamán átcuccol. Szerette a lakását, de hezitálás nélkül kijelentette, hogy egyáltalán nem fájós szívvel fog elbúcsúzni tőle. Különösen az öreg Teller szappanoperái nem fognak hiányozni neki. Stingernek sem.
A lány alig öt perc leforgása alatt hatodszor került a piszkos padlóra. Hangosan kiköhögte a tüdejébe szívott port, majd mélyeket sóhajtozva igyekezett erőt pumpálni fáradt izmaiba.
– Halott – hangoztatta Connor, meglepően tömény ridegséggel. Stinger csak a szemét forgatta, miközben próbált nem túlzottan fortyogni. Ez az új támadási mozdulatsor valahogy sehogy sem akart összejönni neki (igaz, Connorral szemben mi az, ami egyszerű?), és akárhányszor a földre került, a férfi mindig ezzel az egyetlen szóval reagált.
Stinger nagy nehezen feltápászkodott, és újból támadásba lendült. Ezúttal még annyira sem futotta, mint az előbb.
– Halott – zengte Connor ismét.
– Igen, ezt már hallottam! – dohogta egyre ingerültebben a lány, és ez alkalommal várt pár másodpercet, mielőtt felállt volna.
– Ha az ellenséged lennék, ezt nem mondhattad volna. – Stinger dühe teljesen lepattant Connorról, és ez még inkább feltüzelte a lányt. Néhány mély lélegzetet véve lassan talpra állt, és próbálta a férfi által kapott tanácsokat megfogadni. Megint támadásba lendült. A különféle harcművészetek elemeit kombinálva nemcsak látványos, de veszélyes mozdulatok születtek. A két fél szinte végigtáncolta az egész alagsort, kecses, de erőteljes és végzetes ütéseket mérve a másikra.
Stinger még kétszer a földre került, de hatalmas önbizalommal és lelkesedéssel öntötte el, hogy az első izzadságcseppek lassan megjelentek Connoron is, sőt, egy fájdalmas szisszenést is hallatott.
– Halott – szűrte fogai közt, de hangjának éle korántsem volt olyan vágó, mint eddig. Szigorú tekintetébe pedig mintha… elégedettség is költözött volna? Ez az elégedettség azonban menten felszívódott, amint kitudódott számukra, hogy Stinger ezúttal nem bír talpra állni. Hiába erőlködött, minden létező izma fájdalmasan tiltakozott. Ruháit a verejtékcseppek a bőréhez tapasztották, mellkasa üvöltött az éltető oxigénért.
– Nem megy – nyögte csalódottan. Connor felegyenesedett.
– Akkor halott vagy – mondta, pedig Stinger tényleg nagyon bízott abban, hogy ezt a szót a mai nap folyamán nem hallja újra. – Befejeztük. Többet vártam. Egy macskának is csak kilenc élete van, kölyök. Nevetséges.
A lány szíve hevesen zakatolni kezdett, amint a férfi hátat fordított neki.
– Hé, vá… várjon! Várjon! – kiáltott utána kifulladva. Connor megtorpant, és felé fordult. – Van valamim magának. – Kezét a zsebébe dugva kotorászást imitált, végül kihúzva kinyújtotta a középső ujját. Ezt a sértegetésért, szemét.
A férfi hangosan hümmögött egyet, majd lassú, egyenletes léptekkel a lány mellé lépett, és mire Stinger rájött volna, mi is a terve, görcsösen rándult össze a fájdalomtól, két kezét menten a gyomorszájára tapasztva. Látása elhomályosult, és nyilván becsapta őt… de… mintha Connor mosolygott volna. Néhány pislogás árán ismét kiélesedett minden, de a férfi már a hátát mutatta.
– Lefegyverezni tudom – bökte oda Stinger akadozva, felelevenítve első találkozásukat. A férfi megint csak hümmögött egyet, azzal elhagyta az alagsort.
A lány kifújta magát, pillantását a plafonra szegezve. Az újdonsült partnerein gondolkodott, illetve az általuk alkotott csapaton. Jobbára pusztán a küldetésükről, a feladatköreikről társalogtak, bár az utóbbi időben szó esett teljesen hétköznapi és személyes témákról is, főként Walker részéről. A hacker egyszerűen imádott beszélni, és a Stingerbe táplált bizalma napról napra erősebbé lett. Elkezdte kiskori butaságait ecsetelni, aztán szót ejtett a közte és a családja közt húzódó viszonyról is. Nem voltak összetartók sosem, talán épp ezért vágyott most annyira a támogatásra, olyan személyekre, akik képesek az együttműködésre szétziláltság nélkül. Connor volt a leghallgatagabb hármuk közül, holott épp Stinger nem tudta igazán, miről beszéljen, mit osszon meg önmagáról.
Egy mély sóhajtás kíséretében felült, majd fájó végtagjait átmozgatva sikerült felállnia, hogy a székre kikészített törölközőig eltipegjen. Az izzadtság nagy részétől rögtön megszabadult, de világossá vált számára, hogy ezen csak egy alapos zuhany segíthet.
Connor hamarosan visszatért az alagsorba, és egy flakon ásványvizet nyújtott át a lánynak. Stinger egy apró arcrángást produkálva kelletlenül átvette, hogy lehajthassa az egészet.
A levegő pattanásig feszült közöttük, fogalmuk sem volt, mit mondhatnának a másiknak. A lány úgy érezte, ereje sincs megszólalni, és mivel gondolta, hogy Connortól úgysem számíthat beszélgetés-kezdeményezésre, ezért igyekezett összeszedni magát. Szavai helyett azonban csörgés hasított keresztül az alagsoron.
Hálát adott az égnek, hogy Walker képes megérezni, mikor kell telefonálni. Connor azonnal felvette a készüléket, és kihangosította.
– Mi a helyzet?
– Gond van. – Walker rideg hangneme tovább növelte a feszültség értékeit a levegőben. Stinger és Connor egymásra nézett, aztán a mobilra.
– Mi történt? – faggatta a férfi.
– A rendőrség és a KIB is körözést adott ki egy személyre. Mutatom a képet. – Néhány másodperc múlva felvillant a kijelzőn egy éles, fekete-fehér kép. Stinger közelebb hajolt, hogy láthassa. A gyomra váratlanul szaltózni kezdett, szíve pedig legalább két ütést kihagyott.
A kép egy róla készült rajzot ábrázolt.
Megosztás:

2017. május 21., vasárnap

Windfall Pillérei: I. pillér - Ízelítő


Egy háború által letarolt világ. Egy elbukott harcos nép. Egy fal. Egy kiirthatatlan démonhorda, melyről úgy tartják, maga a teremtő Isten büntetése a bűnös Windfall népének. Milliónyi holttest. Pusztítás. Vér. Félelem. Halálszag.

Az utolsó menedéktábor lerohanásával Windfall végleg elesett. Azon kevés túlélők, akik valamilyen csoda folytán még élnek (már ha életnek nevezhetjük), a napjaikat számolják vissza. Nincs menekvés számukra, beletörődtek sorsukba. Segítséget egyáltalán nem is remélnek már, hiszen tudják, hogy úgysem fognak kapni. Vagy mégis?

Az I. pillérben az előzménytörténetben bemutatott, szedett-vedett csapatunk nyakába zúdul minden. És ez a minden mindent átír. Bunker. Falon túliak. Egyezség. Túlélők. Rejtélyes démontámadások. Felfejlesztett hadviselés. Sűrű, gomolygó köd. Holdvilág. Repedés a… levegőben?

„– Jól van – fordította komolyra a szót Pace. – Bármi sejtelem azzal kapcsolatban, hogy miért tartanak itt minket?
– Vagy azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mi is ez a hely? – tárta szét a karját Cross. – Úgy értem… ez az egész kóceráj tele van Falon túli küldöttekkel! Falon túliakkal, akik minden sejtjükkel gyűlölnek bennünket. Heló! Valami itt nagyon elszaródott!”

„– Ha mi négyen kimúltunk, már nem lesz ki tovább vigye a nevet – jegyezte meg a lövész.
– Meglehet, de hogy távozzanak a windfalliak? Úgy, hogy meg sem próbálták, hogy hagyták magukat eltiporni a Xitanok által, vagy úgy, hogy kiharcolták a lelküket a világ biztonságáért?
– A világ? – horkantotta Cross. – Azért ne fessük mindjárt az apokalipszist hozó kaszást a falra, Ronan.”

„Megint mélyen hallgattak, és mindenfelé tekintgettek, csak épp a másikra nem.
– Hát… akkor ez már hivatalos – sóhajtotta Flynn nehézkesen –, mégsem szabadulunk meg egymástól…”

„– Félkézzel is tudsz lőni, nem? – tudakolta Flynn a vállát vonogatva. Cross elképedve meredt rá, Barton azonban némán kuncogott egyet.
– Szarházi – dünnyögte, de aztán széles mosolyt villantott. – Habár… végül is, igazad van… Én még félkézzel is mérnöki pontossággal lőném keresztül a koponyádat…
– Ha ilyen kiválóan lősz, akkor hogy-hogy még ennyi démon hemzseg odakint, Johnny?”

„Mindketten hangosan lihegtek, és értetlenül pislogtak egymásra. Mikor a sokk elmúlt annyira, hogy meg bírjanak mozdulni, Barton kicsomagolta magát Pace szorításából, hogy a lyuk fölé hajoljon. Kesztyűs keze vadul kapargatta a földet… de a rejtélyes lyuk, amelybe az imént kis híján belezuhant… már sehol sem volt, és a fejük fölött köröző drónok is hallgattak.”

Az I. pillér A vég után címmel hamarosan érkezik!
Megosztás:

2017. május 20., szombat

Gyilkos a sötétben - 2. fejezet

Igyekszem tartani magam a tervemhez... majd meglátjuk, sikerül-e. Jó szórakozást a fejezethez!


Öt fiatal, erősen ambiciózus férfi csillapíthatatlan hőskomplexussal összeáll a bűnbűzös világ ellen, hogy tetteikkel változásokat iktathassanak a hétköznapokba. Legyen bármennyire effektív is a hatóságok munkája, legyenek bármennyire eredményesek, igyekvők, az sosem lesz elég. A gyilkosságot sosem tudják megakadályozni, a munkájuk csak azután kezdődik, hogy felbukkan egy holttest. Az öt férfi hisz abban, hogy ezek a sok esetben kegyetlen emberölések megakadályozhatók, igaz, csak komoly szabályszegések árán.
A Kaion névre keresztelt, a világ egyik leghatalmasabb, legnépesebb metropolisza egy központi számítógépen fekszik. Minden térfigyelő, minden bankautomata, minden tömegközlekedési eszköz, minden telefonhálózat működéséért ez a szuperkomputer felel. Aki képes rést ütni, képes hozzáférést nyerni a számítógépbe, a tenyerén hordozhatja a várost, elérhet akármit. Legalábbis ők ebben hisznek.
Segítséggel sikerül megépíteniük egy hátsókaput a hatalomhoz, és az így szerzett adatokból nekiállnak kiszűrni mindazt, ami nekik szükséges ahhoz, hogy Kaion bűnözési rátáját lejjebb vihessék. Sajnos még ez sem bizonyul elegendőnek. Öten vannak egy többmilliós metropolisszal szemben. Öt átlagos férfi, aki harcképzettséggel és fegyverismeretekkel bír ugyan, de ennyi kevés ahhoz, hogy megváltsanak egy sokrétű világot.
Kísérletezni kezdenek saját testükkel és elméjükkel, különösen két tag az ötből, azt a kérdést feszegetve, hogy bár az emberi test és elme roppant törékeny, muszáj-e annak lennie. Lehetséges-e, hogy megerősödjön, hogy olyan szinten felfejlődjön, hogy képessé váljon egy átlagember terhelésének a tízszeresét is elbírni?
Lehetséges. Miután a kísérletek pozitív eredményeket hoztak, hamarosan mind az öten emberfeletti adottságokat birtokolnak, és készen állnak Kaion lakosságának megmentésére. Ám egy ekkora erő hatalmas felelősséggel jár, és sajnos ezt a felelősséget nem érzik és nem is kezelik megfelelően. Emberfeletti erő, emberfelettiség. Felsőbbrendűnek képzelik magukat, akik megküzdöttek az erőért. És hirtelen… már ez sem lesz elég. Sosem lesz elég.
Az Égisz név, mely a tervükkel együtt született, beszennyeződik, a mocsok pedig olyannyira a névre ragad, hogy semmiféle jótett sem képes tisztára mosni, lényegtelen, mennyi akarat van benne. A dolgok visszafordíthatatlanul elfajulnak, az Égisz már nem menteni akar, hanem tisztogatni. Kaion csak a rajtkő, csak egy példázat. Amint a dolguk itt véget ér, a terjedés lesz a cél.
Shane Connor nem ért egyet. Ő, mint a hűséges hazafi, nem hajlandó meghúzni a ravaszt. Látja, mennyi vér tapad társai kezéhez, látja, nézeteik mennyire elferdültek. Az erő megfoszt a józan észtől, és csak egy cél lebeg a szem előtt: még, még, még! Bármi áron! Ő nem erre tette fel a karrierjét, az életét, nem hajlandó ezt folytatni tovább.
Egy súlyos sebeket maró árulás és négy golyó lesz a feltörekvő Égisz veszte. Connor felülteti őket, és felszívódik, élete romokban hever körülötte. Hiába győzködni nap, mint nap magát azzal, hogy nem volt más lehetősége, hogy a jó ügy érdekében tette, a kínt nem képes csillapítani. Egy burokba zárja magát, hogy minden bántó és ártó szándékú tényezőt kizárjon, hogy képes legyen valahogy… túlélni. Ez az egyetlen célja. Túlélni. Ez hosszú hónapokig… évekig működik is… de aztán… aztán az erő, melyet annyira gyűlöl, ismét megjelenik. Bár tudja, hogy Derek aznap megmenekült… nem hitte volna, hogy újra felbukkanhat. És mégis… úgy látszik, továbbra sem adja fel, továbbra is bőszen tevékenykedik, ezúttal azonban más módszerekre támaszkodva.
Connort húzza a kíváncsisága, ezért visszatér, hogy most először körbenézzen, mi lett a világgal, melyet gyávaságból maga mögött hagyott. A látvány, amely fogadja, megindít benne valamit, de az apró lángocskából nem fejlődik erdőt pusztító nagyságú és erejű tűz. Ő már kivette a részét ebből, és akkor minden romokba dőlt, így kizárt, hogy egy másodszori beavatkozást is meg merjen kockáztatni. Eleget ártott. És mégis… most mégis itt van, és cselekszik. A hőskomplexussal küzdő fiatal énje ott lappang benne, csak a másik, gyávaságból megfutamodott énje elnyomja.
Itt van, és hezitáljon bármennyire is, az nem jelent semmit. Itt van.

A levegő fagyosnak és ridegnek érződött, így Stingernek első dolga volt szorosabban törzse köré tekerni a kabátot. Becsukta maga mögött a bejárati ajtót, majd hátát a falnak vetve a kihalt utcaképet kezdte vizsgálni. Szeme sarkából azonban mindvégig Connort figyelte. A férfi egy szál dzsekiben ücsörgött a jéghideg kőlépcső tetején, megfeszített izmokkal, kifejezéstelen arccal.
– Rémálom? – kérdezte hirtelen, tekintetét egy távoli ponton nyugtatva. Stinger karjára libabőr telepedett a kabát alatt.
– Emlék.
A lány már várta, Connor mikor kérdez a részletekről, de legnagyobb meglepetésére a férfi néma csendben maradt. Bár továbbra is mozdulatlanul ült, testtartásából könnyen ki lehetett olvasni, mennyire kényelmetlenül érzi magát. Állkapcsának merevsége a sötétben is élesen kivehető volt.
– És ön? Nem tud aludni? – törte meg a kísérteties némaságot Stinger, mielőtt a sikolyok visszatérhettek volna.
Connor váratlanul megmozdult, kényelmesebb ülőhelyzetet próbálva kialakítani magának.
– David és Malcolm volt jártas a sok különféle tudományágban. Én csak verekedni tudtam. Sosem értettem, pontosan mit csinálnak, ezért félrevonultam, és hagytam, hadd tegyék a dolgukat. Mire észbe kaptam, egy tűt böktek a felkaromba; valami kékes színű lötty volt benne. – Stinger lélegzetvisszafojtva hallgatta. – Emlékszem, miután megkaptam, napokig durva influenzaszerű tünetekkel kínlódtam, és többször fontolóra vettem, megérte-e vállalni a kockázatot. Úgy tűnt, megérte. Egyik reggel arra ébredtem, hogy a tünetek elmúltak és… és minden olyan… más lett. Erősebbnek, dinamikusabbnak éreztem magam, a sebeim gyorsabban gyógyultak, az érzékszerveim élesebbek lettek. Ez a kék lötty a mai napig a vérem alkotóeleme. – Connor rövid szünetet tartott, hogy sóhajtson. – Malcolm egy fontos dologra hívta fel a figyelmem: vérveszteséget idegen vérrel pótolni tilos. Ha valamelyikünk erre vetemedne, „kiesik”, ahogy ő fogalmazott, vagy rosszabb. Inkább kerüljük a kockázatot.
Stinger gyomra összerándult. Emlékezett, Kincaid említette, hogy fontolgatta a vérátömlesztést, de a végén nem volt szükséges. Lehet, hogy épp a hezitálása mentette meg.
Connor most először a lányra pillantott. Mélykék tekintete olyan fagyos volt, hogy Stinger megborzongott, és még a kabát nyújtotta meleg is elveszett.
– Ha valaha is komolyabban megsérülsz, ne hagyd, hogy idegen vért adjanak. – A figyelmeztetés nem volt több halk beszédnél, mégis úgy megérintette a lányt, hogy akaratlanul is ívbe feszült a gerince.
– És… ön? – kérdezte hirtelen. Connor kőkemény maszkján halovány meglepettség rajzolódott ki.
– Ezt… nem tudom. Univerzális donor vagyok, de hogy Derek pontosan mit adhatott be neked… fogalmam sincs. Túlélte. Elmenekült. Csak tőle kaphattad.
– És egy vérteszt nem segítene?
Connor homlokán ráncok jelentek meg.
– Reméljük, hogy transzfúzióra nem lesz szükség.
Stinger ezzel nem szállt vitába, inkább visszatért a sötétbe borult látképhez. Connor ezután hallgatásba merült; minden egyes arcrángása arról árulkodott, hogy rágódik valamin. Méghozzá nagyon. A lánynak feltűnt, hogy találkozásuk óta egyszer sem alkalmazta a kék fényt és az általa nyert erőt, míg neki ez majdnem rendszeressé vált, valamikor már észre sem vette, ha bőre alól átütött a fény. Olyan… természetesnek hatott az egész. Persze többnyire vissza tudta tartani… nos, többnyire, de gondolta, ha már birtokolja, miért ne használhatná? Egy markosabb ellenféllel szemben hatalmas előny.
Connor más volt. Tőle csak egyetlen egyszer látta a kék fényt, a legelső találkozásukkor. De valószínűleg az a halvány villanás is csak arra szolgált, hogy tudassa vele: ő is birtokolja.
– Lehet irányítani? Van valami módja, hogyan és mennyi plusz erőt adjon?
– Ez a plusz jön, amikor szükséged van rá, akárcsak az adrenalin, de szabályozható tudatosan.
– És a fény?
– Ha erre az erőre van szükséged, nem úszhatod meg. Akadt vele gondod korábban?
Igazából… nem. Még Chertonban ugyan túlzásokba esett, de ezt az indulatosságra fogta. Ha szüksége volt egy kis pluszra, a kék fény felvillant, és amint sikerült lehiggadnia és tudatnia a testével, hogy a veszély elmúlt, ki is aludt rögtön. Kicsit bizonytalanul, de nemleges válasszal rukkolt elő.
– Majd fejleszteni fogjuk – mondta Connor halkan, mégis élesen. Ezután hosszú csend telepedett közéjük, mindketten az utca sötétjét bámulták.
– Mit keres itt? – csúszott ki a kérdés Stinger száján végül. A férfi ismét felé fordult, és a lány azon kapta magát, hogy távolabb húzódott.
– Álmatlanság – adott egyszerű választ Connor. Stinger megrázta a fejét.
– Nem. Úgy értem, miért van itt? Miért jött vissza? Bármikor könnyűszerrel leléphetett volna, most mégis itt ül.
A férfi szája szóra nyílt, de végül nem mondott semmit, inkább gondolkodóba esett.
– Meg akarom találni Dereket – felelte kis szünet után. Stinger szorosabban ölelte magához a kabátjának anyagát.
– Ezen már túlvagyunk. Miért van itt? – Egy cseppet sem tágított. Eltökélte, hogy válaszokat fog szerezni Shane Connortól, és remélte, hogy mivel eddigi tapasztalatai alapján igencsak makacsnak vélte magát, ez sikerülni fog, de sajnos a férfi is makacsnak bizonyult. Nem is kicsit.
Connor szája vékony vonallá préselődött; habozott.
– Tartozom egy… bocsánatkéréssel. – Stinger szemöldöke magasra szaladt döbbenetében. – Először is Rowlin miatt.
– Ezt valaki másnak kellene mondania.
– Neked is ugyanúgy megjár – erősködött határozottan Connor. Jeges tekintetébe most először valami csillogás költözött. – Önző voltam, csak saját magamra gondoltam. Amikor megláttam a kék fényt a bőrödön, amikor lehetségessé vált, hogy Derek tevékenykedik a háttérben, valami elpattant bennem. Elsősorban Derek bujtotta fel a társaimat, a halálukban… ő is közrejátszott. – Itt elakadt a szava. Stinger összeszűkült szemmel figyelte.
– Bosszúvágy? – tudakolta óvatosan.
– Igen – vallotta be köntörfalazás nélkül Connor. – Jelenleg te vagy az egyetlen, aki elvezethet hozzá, így döntést hoztam aznap este. Vagy Rowlin vész oda… vagy te.
– Tudok vigyázni magamra.
– Nem ez a lényeg – húzta ki magát Connor. – Nem állt szándékomban hasznot húzni belőled vagy kihasználni téged és Walkert. Mégis megtettem. És megbántam.
– Szóval… csak a bosszú motiválja?
Connor az útra szegezte a tekintetét, az őt körülölelő rideg aura fagyosabbnak érződött, mint bármikor.
– Eddig csak az számított, hogy túléljem. Most, hogy van egy lehetőségem, már tudom, mit akarok. Legalábbis ezt hittem.
Stinger kimért, mégis szimpátiát sugárzó pillantással illette Connort. Fogalma sem volt, mit mondjon. Hiába sikerült rávennie, hogy megnyíljon, mégis úgy vélte, kész rejtély az egész férfi. Nehéz időszakon esett át, és nem lábalt ki belőle. Most azonban itt van, és ridegsége mellett észrevehető valami benne. Valami, ami motiválja.
– Oka van, hogy nem hagyott faképnél minket, és ez az ok elsősorban nem a bosszúvágy – jelentette ki eltökélten. – Nem fog kihasználni minket. – Ebben azért nem volt annyira biztos. – Ha mégis megpróbálná, úgysem fogom hagyni magam.
Connor hümmögött egyet, és mintha az ajka is kissé felfelé kunkorodott volna. Stinger ebben sem volt olyan biztos, talán csak az árnyékok akarták becsapni a szemét.
– Mennyire érezted rossznak? – tudakolta váratlanul a férfi. Stinger értetlenül pislogott.
– Micsodát?
– Az emléket.
– Csak apró részletek villantak fel. Túl zavaros a kép. – A teste beleremegett a visszatérő sikolyokba, és igyekezett másra terelni a figyelmét.
– Majd visszajön minden – biztosította Connor.
– Az én érdekemben… vagy az önében?
Stinger nem kapott választ.
Megosztás:

2017. május 15., hétfő

Zenéim íráshoz III.

Mielőtt belevágnék, előbb ismertetem a terveimet a nyárra nézve. Mivel az írásbelik már a hátam mögött vannak, és csupán két szóbelire kell tanulnom, így a felkészülési időm alatt is tudok szakítani néhány órácskát írásra, és ezzel gyakorlatilag az én nyaram el is kezdődött (tekintve, hogy egyelőre még nem látom előre, mennyi szabad percem is lesz majd a nyárra, de ennél nem kevesebb, azt garantálhatom).

Most, hogy a barokk körmondaton túl is vagyunk (megint is), akkor a tervek:

  • a Stinger fejezetei sorban állnak a kozmetikázáshoz, így folyamatosan, terveim szerint heti rendszerességgel (szóbeli után remélhetőleg még gyakrabban) érkezni fognak,
  • a Windfall pillérei folytatása íródik, már 6 10(+) oldalas fejezet elkészült, így a hét vége környékén megajándékozlak benneteke egy ízelítővel, a nyár folyamán pedig a fejezetekkel is,
  • igyekszem a 300-as kihívásra is alkotni majd (azt egyelőre nem látom, mikor tudom utolérni magam),
  • és ami a legéletbevágóbbbb: borzasztóan elhanyagoltam a Csillagtolvajt (nem is értem, hogy voltam képes erre... az idő, idő, idő!), ezt a hanyagságot pedig igyekszem a nyár folyamán orvosolni. Tehát: az eddigieket mind át fogom olvasni, egyrészt azért, hogy az esetlegesen bennmaradt hibákat kijavítsam, másrészt, hogy újra átszellemüljek és megtaláljam a Sky Brandt-hangomat. Ezt követően nekivágok a folyatásnak. A terve már összeállt nagyjából, már csak kivitelezésre vár.


És akkor most jöhet is a bejegyzés. Ha esetleg filmhez komponált zenét hozok, azt meg tudom mondani, miből van, de arról, hogy milyen a film, már nem biztos, hogy véleménnyel szolgáltathatok. Nem minden filmet ismerek, amelynek a zenéit igen; ez főleg azért van, mert gyakran az ajánlott videók között nézelődöm, és még nem jutottam el odáig, hogy minden zenéhez tartozó filmet megnézzek. (Ez a mostani bejegyzés persze kivétel eme a kitétel alól, de a kivételek azért vannak, hogy erősítsék a kitételt/szabályt.)

Oh, és a videókhoz mellékelt idézetek nem kapcsolódnak a filmekhez... ezek csak az első gondolatok, amik hirtelen kipattannak a fejemből a zene hallatán.

És jé, tényleg be tudom illeszteni a videókat ide is! (Miért nem jutott ez eddig eszembe?)

"I love you, but I hate you! How's that even possible?"


"Na szóval... a hipergeometrikus eloszlás..."


"Lehet, hogy kiabálunk, lehet, hogy sokszor a halál torkára kívánjuk a másikat, de bajban mindig számíthatunk egymásra." (May I cry?)


"Amikor a veszély ott leselkedik minden sarkon..."
Megosztás:

2017. május 13., szombat

Gyilkos a sötétben - 1. fejezet

Húha... Nem is tudom, hogy bírtam ki idáig. Oké, hogy az írásbelire való készülés és maga az írásbeli lefoglalt, de akkor is... A jó hír? Érettségizők, a nagyját magunk mögött tudhatjuk! :) Én legalábbis biztosan. Tanács: Ha tehetitek, tegyetek érettségit előrehozottan, mert az utolsó évben nem szakadtok meg. Nekem rengeteg időm van szóbeli tételeket magolni... főleg, hogy csak kettő tárgyam van. Ami azt is jelenti, hogy végre lesz időm a blogra. (Yay!)

Ennek örömére meg is hoztam a Stinger 3 első fejezetét. Jó olvasást kívánok hozzá! ^^


November 15.

Stinger visszhangzó kiáltásra ébredt, mely áramütés módjára rántott egyet a testén. Azonnal felült, lerúgta magáról a takarót, és minden létező izmát megfeszítve zord csendben fülelt. És ekkor megint meghallotta. Egy gyötrő kiáltás, melyet mellkasrázó zokogás követett. Stinger gyomra görcsösen mordult egyet, szíve pedig olyan hevesen zakatolt, hogy majd’ szétrepesztette a bordafalát. Úgy itta a sötétbe burkolt szoba állott levegőjét, mintha napok óta egy kortyhoz sem jutott volna.
A kiáltás és a vonaglásra utaló hangok a felettük levő lakásból érkeztek, és egyre elnyúlóbb visszhangot hoztak magukkal. Stinger agyát pillanatok alatt annyi vészüzenet lepte el, hogy nem látott mást, csak vöröset. Egyetlen szimpla gondolat lebegett előtte: valaki bajban van, neki pedig tennie kell valamit.
A vaksötétben kitapogatta a kávézóasztal rejtett kis fiókját, amelyből előkotorta megtöltött SIG SAUER-jét, aztán talpra szökkent. Izmait olyannyira megfeszítette, hogy minden egyes mozdulatba beleremegett. Pólója csatakos volt a verejtéktől, és teljesen a bőréhez tapadt. Frufruja úgyszintén.
Amint megtette az első lépést az ajtó felé, hirtelen világosság lepte el a szobát, ő pedig olyan gyorsan pördült meg saját tengelye körül, hogy álmossága maradékának is nyoma veszett. A fegyvert kibiztosítva maga elé emelte, és még akkor sem eresztette le, amikor Walker döbbent, falfehér arcával találkozott.
– Neked is jó reggelt – morogta a hacker álmosan, csipáit törölgetve a szeméből. Mivelhogy a lány továbbra sem mozdult, ő is megdermedt. – Hé, hé! Minden rendben? – Semmi reakció. – Nyugi, oké? Nincs semmi baj, engedd le azt a pisztolyt! – A hacker, kezeit védekezőn maga elé emelve, megkísérelt néhány bizonytalan lépést tenni Stinger felé, a lány azonban hevesebben lihegett, mint az előbb. A levegővétel fájdalmat okozott, mire a fegyver vadul rázkódni kezdett a kezében, barna szempárja tágra nyílt a döbbenettől. – Nincs semmi baj. Ez csak Teller asszony szappanoperája. Nyugalom.
Walker arcáról egy pillanat alatt leolvadt a fáradtság, helyébe olyan szintű éberség lépett, melyet csak akkor lehetett látni rajta, ha legalább két csésze kávén túl volt. A stressztől rángatózó társa elé sietett, majd nagyon lassú és nagyon óvatos mozdulatokkal kivette a pisztolyt a kezéből.
– Ez csak Teller asszony. Amikor nem bír aludni, az idióta szappanoperáit nézi. Semmi baj, nincs veszély.
Mondanivalójának értelme nem jutott át teljes egészében a Stinger köré épült burkon. A lány alig hallotta a szavait, egyfolytában a kétségbeesett sírás és kiáltás ismétlődött a fejében.
– Az öregnek gondjai vannak a fejével. Gyógyszereket szed. Több szomszéd is panaszt tett már, de nem lehet rá hatni. Semmi baj. Semmi baj. – Walker gyengéd és tapintatos próbált maradni végig, mindhiába. Stinger elméjét olyannyira ellepték a fülsértő hangok, hogy ha a hacker mondott még esetleg valamit, már egyáltalán nem jutott el hozzá.
Erejét vesztve térdre rogyott, mellkasa szúrt, és még több oxigént követelt. Sós verejtéke a szájába folyt, de mit sem törődött vele. Teljesen váratlanul egy félhomály uralta folyosó rajzolódott ki előtte. Ő határozott, hangtalan léptekkel igyekezett végig rajta, míg végül megállapodott egy ajtó előtt. Ekkor megannyi különféle hangszínű, de egyformán halálra rémült kiáltást hallott, aztán pisztolylövést… többet is. A hangok egyre erősödtek, végül már annyira elviselhetetlenné váltak, hogy Stingernek be kellett behunynia a szemét és homlokát ráncolva ökölbe szorítania a kezét, hogy könnyebben tűrjön. Körmei fájdalmasan belevájtak a tenyerébe.
A kiáltásokat aztán egy utolsó, fülsértő lövés szüntette be, és a lány teste ismét akkorát rándult, mintha áramütés érte volna. Mikor kinyitotta a szemét, megint Walker lakása tárulkozott elé. A fény túl élesnek bizonyult, retináját még akkor is sértette, amikor már a szemhéj védelmezte. Hirtelen előrehajolt, és vad öklendezésbe kezdett, de nem jött fel semmi.
Amint az inger csillapodni látszott, a kávézóasztalnak dőlt, hogy mély levegővételekkel nyugtassa felhevült testét és szikrázó kedélyállapotát. Szörnyű lüktetés volt jelen a koponyájában, és ez a lüktetés oly’ mértékben legyengítette, hogy attól félt, felállni is képtelen lenne.
Walker letérdelt mellé, majd egy pohár vizet és két pirulát nyomott a kezébe.
– Hajtsd fel. Jót fog tenni – biztosította. Stingernek ellenkezni sem maradt elég ereje, ezért követve a hacker utasítását, eltüntette a két pirulát a vízzel együtt. A hűs folyadék valóban pozitív hatást gyakorolt láztól forró testére.
– Köszönöm.
Walker biccentett egyet, aztán elvette a kiürített poharat. Néhány percig néma csendben vártak, hogy a kapott fájdalomcsillapítók kifejtsék hatásukat. Stinger ezt az időt arra használta, hogy légzését visszavegye a körülbelül normális tartományba. Ahogy az elméje lassan kitisztult, észrevette, hogy a sikítások megszűntek. Talán valaki máris lekapcsoltatta Teller asszonnyal a tévéműsorát.
– Mi történt? – tudakolta Walker, nyelve hegyén tömény aggodalommal. A lány mély sóhajt hallatott.
– Egy… emlék – bökte ki, bár maga sem volt valami biztos a dolgában.
– Mit láttál?
– Nem tudom. Túl zavaros a kép. – Stinger ismét behunyta a szemét. Ha erősen fókuszált, hallotta, hogy a kiáltások továbbra is ott visszhangoznak az elméje leghátsó zugában, de félt előhívni őket.
– Próbálj meg visszaaludni – javasolta Walker, kezét finoman a vállára fektetve.
– Neked sem ártana. Mennyi az idő?
– Passz. Elég késő van… vagy elég korán. Attól függ, honnan…
– Walker…
– Bocs. Fáradt vagyok. Tudod hányszor keltem már erre? Esküszöm, ha megint rákezd, behackelem magam a tévéjébe, hogy kísértsem álmában.
Stinger halvány mosolyra húzta a száját, Walker azonban hiába próbálkozott a felvidításával, izomzata csak nem ernyedt el. Sóhajtott pár jó mélyet, aztán nehézkesen, de sikerült feltápászkodnia. A hacker eközben visszarejtette a bebiztosított fegyvert a fiókba.
– Nehogy lelőj! – figyelmeztette lakótársát gunyorosan, majd egy ásítást elfojtva visszatipegett a szobájába.
Stinger lerogyott az ágyára, ruhájával izzadságát törölgetve. Nem kerülte el a figyelmét, milyen hófehérnek hatott a bőre, ahogy az sem, hogy Walker égve hagyta a villanyt.
Most, hogy a sokkhullám végigsöpört a testén, és a verejtékezés elapadt, azon kapta magát, hogy ismét reszket… de ezúttal azért, mert fázott. Maga köré csavarta a szintén izzadtságtól nedves takaróját, és várta az álmot. Ahogy sejtette, az nem érkezett meg; agya egyszerűen képtelen volt kikapcsolni, hogy elfeledtesse vele az iménti képet és a hozzá társuló hangokat. Félt, hogy amint lehunyja a szemét, a rémálmok megrohamozzák, hogy alaposan elcsámcsogjanak a még viszonylag ép elméjén.
Néhány túl hosszúnak tűnő perc után kipattant az ágyból, és a konyhába vette az irányt, hogy felhajtson egy újabb pohár vizet. Útközben bekukkantott Walkerhez is; a hacker úgy aludt, mint akit kiütöttek. Stingert elöntötte a féltékenység, ezért inkább sebesen a konyha felé fordult… de nem érte el.
Váratlanul megtorpant a nappaliban, és arra lett figyelmes, hogy szíve megint gyorsabban ver a kelleténél. A nappali csendes volt… túl csendes, és Stinger a saját légzésén kívül másét nem hallotta. A szobájából kiszűrődő fény bőven elég volt ahhoz, hogy megállapítsa: a kanapé a meggyűrt takarón és ráncos párnán kívül teljesen üres. Azonnal a fürdőszoba felé fordult, de az szintén üresen állt, és ez rossz érzéssel töltötte el.
Visszasietett a szobájába, előhalászta a kisasztalkába épített fiókból a SIG SAUER-t, és kabátját a hátára terítve a bejárati ajtót célozta meg. Szíve fájdalmasan ütközött a bordafalának, mikor észrevette, hogy nincs bezárva. A fegyvert kibiztosította, majd ruhája alá rejtette, ügyelve rá, hogy még véletlenül se vegye észre egy véletlenül a folyosón flangáló szomszéd, ugyanakkor rögtön használatba is tudja venni, ha szükséges.
A folyosó szűk és sötét volt, pusztán a vele szemközti ablakból beáramló lámpafény világított, megnyúlt árnyékokat adva a lépcsőkorlátnak és bizarr, kivehetetlen mintákat festve a falakra. Hangos ajtócsapódás visszhangzott egy emelettel felette. Már reflexszerűen reagált; maga elé emelte a pisztolyt, melyet olyan szorosan fogott, hogy ujjbegyei belefehéredtek.
Az épülettömb ismét teljes némaságba burkolózott. Stinger egy mély levegőt véve a lépcső felé vette az irányt, és lassú, kecses lépésekkel elindult lefelé. A feljáró kongott az ürességtől; minden lakos mélyen aludt. Kivéve persze őt… és…
A földszintre érve lába gyökeret vert a földben. Az üvegezett ajtó egy sötét alakot fedett fel, aki a bejárathoz vezető lépcső legtetején ücsörgött, teljesen mozdulatlanul. Stinger lassú, megfontolt léptekkel közelített, majd pisztolyát kabátja alá rejtve kinyitotta az ajtót.
Shane Connor pillantott fel rá.
Megosztás: