2018. november 5., hétfő

Helyzetjelentés


Komolyan elhatároztam magam, talán életemben először, de e komoly döntés mögé komoly következmények is felsorakoznak. El fogok tűnni a blogvilágból egy időre. Vagyis új bejegyzésekre ne tessék számítani, ugyanis a tűzhely lángjaira új feladat hárul: egy épkézláb regény(-sorozato)-t kell megszülnie. (Nos, ha az első kötet kész, én már akkor olyan magasra fogok szökellni örömömben, hogy kis termetem ellenére is súrolni fogják a babahajacskáim a plafont. Mások blogjaira azért alkalomadtán felnézek majd, ahogy eddig, de az én házam tájékán teljes lesz a dermedt csönd.)

Mi az eltűnésem oka? Nos, először is: sokkal inkább okai. Egyrészt vészesen zötyögünk a vizsgaidőszak felé (a MÁV sosem volt ilyen szélsebes, mint most), ami együtt jár azzal, hogy a nyakamba szakadt a sok tanulnivaló. Mert ez a félév sajnos keményebb az előzőnél; gyakorlatok helyett magolásra vagyok kárhoztatva. Továbbá ha valóban felvállalható regényt szeretnék kiadni a kezeim közül, akkor bizony minden tanulás után maradt energiamorzsámat, motivációmat, ihletemet ennek összegyúrásába kell fektetnem, és nem hiszem, hogy marad annyi tartalék, hogy legalább egy háromszázassal megörvendeztesselek benneteket. Mi gátol még? Magával rántott az ihlet. Nagyon keményen, és jelenleg nem lebeg előttem semmi más, csak a gyötrelmeiben fuldokló Reese Burnett és a gyűlöletében tajtékzó Tűz. És ha már a Flow-élmény pipa, nem szeretném megszakítani azzal, hogy más történetem felé kacsintgatok. Éppen eléggé megviseli a kapcsolatunkat, hogy tömérdek randit vagyok kénytelen lemondani az íróasztalomon felpolcolt kötetek miatt.

Hogy állok? Az első kötet vázlata kész, a karakterek háttere, személyisége, motivációi, a kapcsolatrendszerek stb. kidolgozása kész, illetve van egy majdnem Halves I. hosszúságú, legépelt szövegem (három elkészült fejezetem).
És hát srácok... betegesen darkos a sztori. Sokkal sötétebbé, elmeháborodottabbá formálódott, mint amire fel voltam készülve. Talán a dolog ott vert gyökeret, hogy egy lázas napomon kezdtem el írni, amikor is én kínlódva nyomtam az ágyat, programjaimat szép sorjában lemondva, míg odakint ködös-esős reggelre virradt. Ez probléma? Dehogy. Csak váratlanul ért. A szereplőim önálló életet élnek, és egy olyan irányba vezetnek, amire nem voltam felkészülve. ÉS IMÁDOM. Minden egyes percét.

A Tűz-sorozat egy akciódús, horrorelemekkel csúfított (pszicho)thriller. Kemény, de ÉN baromi érdekesnek találom. (Vagy mégsem kemény, csak én vagyok harmatgyenge. Majd kiderül.) Többet (egyelőre) nem osztok meg róla.

Szóval emiatt a sztori miatt feladom a blogomat egy időre. Ha valami szignifikáns fordulat üt be az alkotási folyamat során, vagy ha úgy érzem, hogy jelenlegi állapotom megérne egy helyzetjelentést, bepötyögök nektek néhány sort, de fejezetekre ne számítson senki.

Wish me luck!
Elolvasom

2018. október 25., csütörtök

Történet tűzről, megőrülésről és aranymosásról

Tudom, megígértem, hogy nem hozok új történetet... és nem is hozok! Nos... majdnem. De ez most más.
A blogra feltöltött írásaimmal semmi komoly tervem nincs, leszámítva a gyakorlást, az új dolgok kipróbálását, a szórakozást. Kizárólag azért teszem fel őket, hogy véleményekre tegyek szert (érdemes-e ezzel a szemszöggel bajlódnom vajon stb.), de nem cipelnek a hátukon világmegváltó terheket. A Gladiátor talán juthat erre a sorsra, de ez még nagyon a jövő zenéje.

A Tűz-sorozat azonban cipeli ezeket a terheket, mivel azon fantáziálok, hogy ha végre elkészülök az első kötettel, behajítom egy pályázatra. A VIII. Aranymosás pályázat kezdetét vette, és lehet, hogy a IX.-en már a Tűz-sorozat első kötetéért is lehet izgulni!

Miért szántam ilyen őrültségre magam? Mert nincs veszítenivalóm. Maximum csalódott leszek, mély depresszióba zuhanok, és véletlenül lefordulok a tizedik erkélyéről. Na... de viccet (nem volt jó vicc) félretéve, tényleg nincs veszítenivalóm. Ugyan az írás számomra csak egy hobbi, de azt senki sem mondta, hogy egy hobbival nem érhet el az ember dolgokat (esetleg nem kereshet egy kis pénzt). Ha bejön a dolog, az hatalmas élmény lesz, ha nem jön be, akkor nem jön be. Nem fog összedőlni a világ (csak én).

De mi is ez a Tűz-sorozat? Egy olyan ötletem, ami már lassan három éve érlelődik bennem. Korábban csak egyszer tettem említést róla, ugyanis borzasztóan képlékeny massza volt, ami szinte naponta változtatott a formáján. Ha nyolc féle kezdeményezésem nincs belőle, akkor egy sem (ezek terjedelme változó, a néhány soros vázlattól a hosszú regényfejezetekig terjed).
Legelőször a Mit keresel? című háromszázasommal hoztam napvilágra az ötletet, és ekkor már kezdett hasonlítani végső formájához, de még nem volt kész. (Az írást elérhetitek ITT.)

A blogon található írásaim sokat segítettek abban, hogy megtaláljam azt a hangot, amivel a leggördülékenyebben tudok történetet mesélni, szóval gyakorlatilag minden akadály elhárult. Már csak kellő időre és kitartásra van szükségem, de ezt megoldom. Úgyhogy bejelentem, hogy a mai nappal (2018. 10. 25.) nekiálltam az írásnak!

Sokat nem szándékozom elárulni róla, csak annyit, hogy adott egy hozzám hasonlóan betegesen pesszimista egyetemista lány, akinnek az életét teljesen felforgatja az egyik oktatója, Ez a lány Reese Burnett, aki nem gondolta volna, hogy egy pocsékul indult napja a halálval végződik... amiből aztán kilábal, és hangokat kezd hallani. Nem is. Egy bizonyos hangot. És mindemellé ezer más tünete is jelentkezik, például állandóan melege van. És lángra tudja lobbantani magát.
Egyre valószínűbb, hogy az akciódús (pszicho)thriller kategóriába esik.


A következő részletek ún. "nyers" szövegek, vagyis még nincsenek áttdolgozva. (Cél a kedvcsinálás.)

"Ha szarul indul a reggelem, az kihat az egész napomra. És az a bizonyos októberi nap különösen szarul alakult.
Az ébresztőm nem szólt, így ki kellett hagynom a kocogást. Ügyesen kiszórtam az utolsó tasak instant kávémat. Mikor leszálltam a buszról, elkapott az eső. Valaki majdnem elvágódott a ruháimból csorgó vízben a folyosón. Az A/422-ben nem működtek a radiátorok, így vacogva ültem végig az előadást. Szeretem az esőt. Tényleg. Nagyon. De azon a napon úgy irtóztam tőle, mint a tűzvésztől. Sőt, a tűzvészt kívánatosabbnak találtam nála. A lángok meleget sugároznak. Meleget akartam."

"– Bár a művészettörténészek a sarkalatos erények allegorikus alakjaival foglalkoznak inkább, létezik egy másik négyes, amelyet érdemes megtárgyalni, ha nem érdemesebb, mint Justitiát és társait. Ez a négyes a négy elemünk: a tűz, a víz, a föld és a levegő. Számos elterjedt ábrázolást ismerünk, a legismertebbek az adott elemben kirajzolódó, antropomorf vonások."

"– Eszerint a négy elem voltaképpen egy használóra váró erő, melyet birtokolva a gazdatest megállíthatatlanná válik."

"Az egyik fél úgy véli, ez a Tűz allegorikus ábrázolása, és joggal, hiszen a maradék három elemnek is megtalálható a szintén romantikus festménye. Míg a négy sarkalatos erényt egységesen nőként ábrázolják, addig a négy elem megoszlik. A Tüzet és a Földet férfiként, a Vizet és a Levegőt pedig nőként láthatjuk."

"[...] a másik térfél a mítoszhoz ragaszkodik, és szerintük ez a férfi valójában nem a Tűz, hanem egy hús-vér, valaha létezett személy, aki a Tűz hordozója. Sőt, vannak olyan meredek elméletek is, melyek szerint Mona Lisa is egy elem birtokosa volt. Ezzel próbálják indokolni azt a különleges aurát, ami körbelengi a személyét. Gondolom hallottatok már arról az elméletről, hogy a Mona Lisa modellje eredetileg férfi lehetett. Az elembirtokló elméletet támogató tábor ezt azzal magyarázza, hogy Mona Lisa – La Gioconda – nő volt, viszont a maszkulin jegyeket egy testében rejlő, hímnemű elemtől nyeri."

"Hát… később zártunk be. A nő legalább húsz sornyi szöveget vésett a panaszkönyvbe, legalább ötvenféle módon hordott el mindenkinek, és a boltvezetőnek legalább harmincféleképpen kellett bocsánatot kérnie a nevemben. Én meg némán végigálltam az egészet. Csak azért nem rúgtak ki, mert hatékony és rugalmas munkaerő vagyok. Vicces, hogy az egészből végül én jöttem ki a legjobban. Nem kellett ottmaradnom takarítani, ráadásul az így nyert félórám sem veszett el."
Elolvasom

2018. október 5., péntek

Új külső


Végre sikerült szabadidőhöz jutnom, és mivel nem tudtam, mivel töltsem el (olvasni és írni a hosszadalmas Halves-javítgatás után nem sok kedvem akadt), nekiálltam variálni a blog külsejével. Sajnos akadtak problémák, amiket ugyan hosszadalmas kódolgatás után talán sikerült volna kiküszöbölni, de rájöttem, hogy nem éri meg energiát fektetni belé, mert a végeredmény amúgy sem tetszett volna. Szóval rászántam magam, és új ingyenes sablon után kezdtem kutatni, és végül emellé tettem le a voksom. Csupán az angol szövegeket kellett átírnom magyarra, plusz lecserélni a fejlécképet, és ennyi.

Apropó, fejléckép. Bátran mertem - amolyan népszerűsítés gyanánt - feltölteni ezt a fantasztikus képet, ami a Ninja Tracks tulajdona. Nagyon sok számuk nyújtott inspirációt az íráshoz, szóval elismeréssel adózom. Arról nem is beszélve, mennyire lélegzetelállító minden egyes albumborítójuk, -illusztrációjuk.


A Halves I. lezárásával ideje belefognom valami újba. Az új alatt ezúttal (végre) nem új történetet értek, hanem folytatásokat a meglevőkhöz. Mindegyikhez van ötletem, van, amihez több, van, amihez kevesebb. Egyelőre nem tudom, melyik ötletet vegyem előre, ezért benneteket is megkérdeznélek: melyik sztorim folytatását olvasnátok leginkább? Hátha segíthettek befolyásolni a döntésben.

Közben (ahogy az előző posztban is megemlítettem) nekiállok Örkény-mintán saját egyperceseket gyártani. Hogy izgalmasabbá tegyem az írást, száz szóval fogok dolgozni, se többel, se kevesebbel. Nem lesz könnyű, de gyakorlásnak tökéletes. Ha akad egy kis szabadidőtök (nem elég ahhoz, hogy valami nagyobb lélegzetvételű dologban elmerülhessetek), csak ajánlani tudom, hogy próbáljátok ki magatokat ti is.
Elolvasom

2018. október 2., kedd

100 szó - Újrakezdés

Az Aranymosás honlapját böngészve bukkantam rá erre a kis kihívásra, amely során mindössze 100 szóval egy kerek kis történetet kellett írni. Természetesen azonnal megtetszett, hiszen míg könnyűnek tűnik 100 szót begépelni, valójában borzasztóan nehéz ilyen kevés szóval gazdálkodva történetet átadni. Ez még izgisebb, mint az én 300-as kihívásom (amit tervezek hamarosan újraindítani), hiszen itt harmadannyi szó áll rendelkezésre.

Próbaképpen én is megkíséreltem egy kis szösszenetet firkantani a Halves-hoz. Sajnos néhány szóval túlléptem a határt, de majd igyekszem. Lehet, hogy egy különálló történetet fogok elmesélni a rendelkezésre álló 100 szó segítségével. Valószínűleg lesz egy adott helyszín, ahol a kis szösszenetek játszódni fognak, és minden egyes cím alá tartozó irománnyal más történetet fogok megeleveníteni. Majd meglátom. Gyakorlásnak mindenképpen nagyszerű, hiszen mégiscsak kevesebb időt igényel, mint egy novella.


Mikor Cade felébredt, már ködös elméje ellenére is tudta, hogy valami nem stimmel. Ugyanis rohadtul nem szabadott volna felébrednie. Az igazán nagy sokk azonban csak ezután következett. Lassan két perce bámulta az ismeretlen helyiség plafonját, de eddig nem volt szüksége levegővételekre, és a pulzusát sem találta. Nyelve pedig hegyes szemfogakon siklott végig.
– Számíthatok rá, hogy még a mai nap folyamán felkelsz? – Egy gúnyos férfihang visszhangozta be a félhomályt. Cade arca grimaszba torzult.
– Szerinted miért vetettem magam a társam és az ellenség puskája közé? Hagytál volna meghalni.
– Ne nyafogj, előbb ismerd meg a világot ebből a szemszögből is.
– Csillapíthatatlan vérszomj? Éljen…!
– Komolyan ez az első gondolatod? És mi van a bántalmazóiddal? Nem akarod megleckéztetni őket? A táplálkozást lehet ám élvezni is.
Cade villámsebesen ült fel.
– Mindjárt jövök.
Elolvasom