2016. június 24., péntek

Partra mosott hal - 11. fejezet

Üdv mindenkinek. Nem akartam ennyi késést, de valamiért mégis sikerült összehoznom. A sulitól sem tudok még a héten szabadulni, valami okos ürügy mindig felbukkan, ami miatt be kell nézzek.

A fejezetről: végre válaszok! Ha nem is mindenre, de akkor is válaszok! Egy fő mozgatóelem kerül leleplezésre, ráadásul terjedelem szempontjából az eddigi leghosszabb, szóval kívánok jó szórakozást! :)


Ő volt az. Ebben olyan biztosan hitt, mint abban, hogy az ég szebb napokon kék, a fű pedig zöld. Egy pillanatig habozott, de végül úgy döntött, hagyja, hogy az ösztönei irányítsák. Eddig működött. Bármivel foglalkozott is amnéziája előtt, biztos, hogy nagyon jó volt benne.
Azonnal megpördült saját tengelye körül, és McKenzie után iramodott. A srác a 309-es szoba bejárata előtt állapodott meg, és míg kártyájával babrált, paranoiás arckifejezést öltve körbetekintett. Amint a pillantásuk találkozott, riadalom lett úrrá rajta, és olyan gyorsan rontott be a szobába, hogy ha kicsivel izmosabb alkattal áldotta volna meg a sors, talán az ajtót is vitte volna magával.
A lány gyorsított a tempón, és még épp azelőtt érte el a bejáratot, hogy amaz bevágódhatott volna előtte. Egy határozott, vaskeménységről árulkodó mozdulattal megakadályozta, hogy a srác bezárkózhasson. McKenzie hiába próbálta kétségbeesetten a helyére tenni az ajtót, a páciens akkora erővel támasztotta neki a jobb tenyerét, hogy esélye sem volt. Mikor a lány már kellőképpen megunta a játszadozást, beszállt a bal kezével is, és akkorát lökött a mahagóniutánzaton, hogy a srác teste hátrabillent és elterült a szoba közepén.
Ezt követően ő is belépett a helyiségbe, és miután becsukta maga után az ajtót, megkörnyékezte az éjjeliszekrényt, melynek tetejét ellepték McKenzie cuccai. A srác rémületében egészen az ágyig hátrált, cifra káromkodásaival töltve meg az áporodott levegőt.
– Van mobilod? – kérdezte a sérült, ám mire Dillon válaszolhatott volna, már rá is bukkant. Akkora lendülettel vágta a földhöz, hogy a készülék ripityára tört. Szinte érezni lehetett, ahogy szőke összerezzen, ennek ellenére valahogy mégis összekaparta a bátorságát.
– Hah, ez most komoly? – hüledezett, hangjában mintha gúny rejlett volna. – Egy kislány fog megölni? Tényleg?
Kincaid páciense értetlenül fordult felé.
– Miért gondolod, hogy meg akarlak ölni?
– Mi másért törtél volna rám? Hidd el, már vagy fél éve játszom… ennyi idő alatt elég sokat lát az ember. – Dillon hiába próbálta csillapítani a remegését, csak azt érte el, hogy izzadni kezdett, de olyannyira, hogy az ingjét rögvest a felsőtestéhez ragasztotta a veríték. – Most csak szórakozol velem, igaz? Eljátszogatsz a prédáddal, és amikor ráunsz, puff… kinyírod, jól mondom? Nagymenőnek hiszed magad? Mióta játszol, eh?
A sérültnek túl sok minden volt ez egyszerre.
– Hogy… hogy játszom-e? Te meg miről beszélsz? – Szemöldöke magasra szaladt döbbenetében.
– Ah… nem – rázta a fejét McKenzie. – Engem nem csapsz be, drágám. Nem hiszek neked, tudod? Kizárt, hogy megadjam neked azt az örömöt…
– Mi a fenéről beszélsz? – szakította félbe ingerülten a lány. Közvetlenül elé lépett, és az ingjébe markolva egy nagy lendülettel felrántotta őt a földről. – Jobb lesz, ha végre takarékra kapcsolsz, vagy különben magam sem tudom, mit teszek veled – fenyegetőzött mérges kígyó módjára, s még ő is megilletődött a törhetetlen eltökéltségén, valamint azon, mennyire könnyen megszerezte a domináns pozíciót. – Egy nő követ téged. Egy rakás adatot gyűjtött rólad, és most itt van a szállodában. Mit tudsz róla?
Dillonnak nehezére esett szóhoz jutni vad lihegésétől.
– Várj. Most azt mondod, itt van a szállodá…
– A neve Eleonore Kincaid. Ismered? – A páciens alaposan megszorongatta áldozatát. Nem volt ideje baromságokra, válaszok kellettek, méghozzá azonnal.
– So… sosem hallottam ezt a nevet – nyögdécselte nehézkesen McKenzie. A sérült állkapcsa megfeszült. Dühödten az ágyra lökte a srácot, tekintetével úgy méregetve, mintha most rögtön fel akarná falni.
– Ne hazudj, azzal nem juttatod magad előrébb.
– Nem ismerem. Ennyire nehezen fogod fel a dolgokat? Különben is, miért osztanék meg veled bármit? Így is, úgy is ki fogsz nyírni – köpködte a szavakat Dillon reszketve. A lány teljesen elképedt. Mégis mi a franc?
– Van fegyvered? – kérdezte, de már elkezdte a keresést. A szeme egy földön heverő válltáskán állapodott meg, ami valószínűleg akkor került oda, amikor belökte a srácot a szobába. Azonnal kiszórta a tartalmát, sebesen megmarkolta a keresett tárgyat, és az egyre falfehérebb McKeznie ölébe ejtette. – Fogd rám, ha attól jobban érzed magad.
Dillon értetlenül pislogott hol a lányra, hol a pisztolyára. Kis tétovázás után azonban felkapta, és a betolakodóra szegezte.
– Mi a fenét akarsz tőlem? Szerintem rossz ajtót törtél be.
– Már mondtam. Eleonore Kincaid információval bír rólad. Ismered őt? Miért vagy olyan érdekes számára? Egy újságcikk szerint eltűntél.
A páciens figyelmét nem kerülte el, hogy McKenzie remegését mintha elvágták volna. Hüledezve meredt rá, aztán mozdulatlan mellkasát krákogó nevetés kezdte rázni. A nevetés hosszúra nyúlt, a lány már komolyan azt hitte, meg fog fulladni. Valahogy mégis sikerült lecsillapodnia.
– Fogalmad sincs, mibe keveredtél – szűrte a fogai közt. A sebesült karjára libabőr telepedett a dzsekije takarása alatt.
– Miről beszélsz? – értetlenkedett ingerülten. Dillon szeméből kiveszett a félelem; egy gúnyos, kárörvendő srác nézett vissza rá.
– Megkímélnélek a részletektől, hogy mentsem az irhád, de mivel ennyire ragaszkodsz hozzá…
– Beszélj!
– Ahogy akarod. – McKenzie vállat vont. – Az a nő azért szaglászik erre, hogy megöljön. Nyilván az én nevemet kapta meg. – A páciens izomzata megfeszült, ám mielőtt bármi hozzáfűzni valója lehetett volna, a srác folytatta. – Fél éve egy haverom belekeveredett valamibe. Ki akartam deríteni, hogy mi az, de hiba volt, mert én is a részesévé váltam. Másnap arra ébredtem, hogy egy csomag hever mellettem a földön egy üzenettel. Azt írták, hogy figyelik minden egyes lépésemet, tehát ha nem követem az utasításaikat, azon nyomban elbúcsúzhatok az életemből. Ha nem félek a haláltól, akkor egy hozzátartozóm életét fogják elvenni. Nem volt választásom. A levél arra utasított, hogy a dobozt nyissam ki, és a benne található csuklópántot vegyem fel. – Dillon feljebb húzta bal kezén az inget, hogy láthatóvá váljon az említett tárgy.
A páciens testén remegés futott végig, ahogy felvillant a fejében Lori és a csuklópántja által kiváltott emlékkép.
– Így hát felvettem, és abban a percben fejtetőre állt az életem. A csuklópánt egy rendkívül modern szerkezet. Nonstop méri az életfunkcióid, és nyomkövetőt is hordoz. Teljesen rád kapcsolódik, tehát ebből következik, hogy nem tudod levenni, se megrongálni. Ha kísérletet teszel erre, ez a kis piszok itt azon nyomban megöl. Hallottam történeteket, hogy voltak, akik állítólag így lettek öngyilkosok. De nem csak erre szolgál: amolyan számítógép is, amire adatokat küldenek neked minden egyes héten. Az adatok egy másik csuklópántot viselő emberhez tartoznak. A feladat egyszerű: hét napod van rá, hogy megtaláld, és kiiktasd az illetőt. Ha nem teszed meg, annak komoly következményei lesznek. Ők mindenütt ott vannak. Mindent látnak, mindent hallanak. Ha fellázadsz a játékuk ellen, megtalálnak. Senki sincs biztonságban.
– Kik ők? – faggatózott a lány. Majd’ szétrepedt a kíváncsiságtól.
– Gőzöm sincs – rántott vállat McKenzie. – Senki sem tudja. Mi nem látjuk őket, de ők minket igen. Bárhová bújsz is, rád találnak, előbb, mint gondolnád. Már több száz ember része a Játéknak. Úgy toborozzák őket, hogy aki tudomást szerez róla, azt Játékossá teszik. Így kerülik el, hogy a rendőrség vagy a KIB tudomást szerezzen a létezéséről. Ők csak annyit tapasztalnak ebből, hogy növekszik a gyilkosságok és eltűnések száma, a tettesek pedig mintha nem is léteznének. Nincs semmi kapcsolat a gyilkos és az áldozat között. Kivéve a csuklópánt.
Ez rávilágított egy rakás dologra, sőt. Sajnos a páciens jól sejtette; Kincaid lánya nem azért jött a Paragon Hotelba, hogy üzletet kössön.
Tehát… akkor a sérült maga is részese lett volna ennek a Játéknak? Nagyon valószínű. Az emlék a csuklópántról, a viselkedése, a túlzott ébersége… Persze ez nem magyarázta a képzettségét, a különleges adottságait, és azt, hogy miért nincs a birtokában ez a szerkezet, de akkor is sokkal több információ volt, mint amire számított.
– Szívesen – gúnyolódott rosszmájúan Dillon. – Szerintem hamarosan megkapod a dobozt és a levelet. Habár… talán megúszod a dolgot. Összetörted a mobilom, így kétlem, hogy azon keresztül le tudtak hallgatni…
A páciens olyan hirtelen sápadt el, hogy az még McKenzie-nek is feltűnt. Mosolya szélesebbé vált.
A lány riadtan a zsebéhez kapott: két készülék is volt a birtokában. Ő nem alkotta szerves részét ennek az úgynevezett Játéknak, tehát nem sejthették, hogy nála is van lehallgatható eszköz. Ugye…?
– U-oh. Csak nem a zsebedben felejtetted a mobilod?
– Nem klónozhatják és nem kapcsolódhatnak rá akárhonnan.
– Biztos vagy ebben…?
Vadul dobogó szívét csillapítva a sebesült erélyesen a srácra mordult:
– Állj fel. Gyerünk!
Dillon ismét elnevette magát.
– Szerintem nem vagy abban a pozícióban, hogy utasítgass. Nálam van a fegyver.
Kincaid betege a szemét forgatta. Az ágyon ülő Dillon fölé tornyosult, majd megragadta a pisztoly csövét, s olyan sebesen csavarta ki a srác kezéből, hogy mire észbe kapott, már az ő homlokának szegeződött.
– Biztos vagy ebben? – A sérült nem tehetett róla, szinte élvezettel vette fel McKenzie modorát. A srác hangosan nyelt egyet, nem merte a szájába folyt verejtéket kiköpni.
– Nagy szarba kevered magad – figyelmeztette gurgulázó hangon.
– Fogalmad sincs, mekkorában vagyok már most is. – A pisztoly csövét meglengetve mutatta a srácnak, hogy álljon fel. Amaz kénytelen volt szót fogadni. – Most pedig elmondod, mi mindent tudsz még erről a Játékról.
McKenzie száján akaratlanul is kicsúszott egy kuncogás.
– Elment az eszed. Te tényleg ennyire Játékos szeretnél lenni?
Kincaid betege lassan az ajtó felé hátrált, résnyire kinyitotta és kitekintett rajta, mindvégig ügyelve rá, hogy a pisztoly rezzenéstelenül a srác irányába nézzen.
– A nő aki a nyomodban van… nem hagyhatom, hogy gyilkoljon.
Dillon arcáról lefagyott a gúnyos tekintet. Talán most esett csak le neki, hogy a személy, aki rárontott, tényleg nem szórakozik vele.
– Te… komolyan azt hiszed, megakadályozhatod, ami úgyis meg fog történni?
A páciens ráemelte határozottságban úszó szempárját.
– Közöltem, mi lesz, ha egy Játékos engedetlenné válik. Ha nem végez az áldozatával egy héten belül, a Játékmesterek utána küldenek valakit, aki harcképzett. Azt hiszed, hogy a tetteiddel megmentheted? Megmenthetsz bárkit?
– Játékmesterek? Ők irányítják az egészet? Kik ők? – faggatózott a lány, mit sem törődve a srác többi infójával. Holott nagyon mély sebet vájtak.
– Mondtam, fogalmunk sincs kik ők, hányan vannak, hol vannak. Csak annyi biztos, hogy minden lépésünket figyelik. Őket nem verheted át. Képzett embereik vannak. Az ő hatáskörükbe tartozik, hogy megakadályozzák a Játék kisiklását.
– Őróluk mit tudsz?
– Kicsim, én féltem az életem, oké? Betartom a szabályokat. Velem még egyszer sem kellett foglalkozniuk.
– De másokét nem félted – szűrte a fogai közt haragosan a páciens. Éles tónusa hatására Dillon testén remegés futott végig.
– Nem akadályozhatod meg, ami történni fog – ismételte önmagát. A lány erre dühödten becsapta az ajtót, és olyan sebesen lépett McKenzie elé, hogy a fickónak ideje sem maradt reagálni. Megragadta a gallérját, és olyan közel húzta magához, hogy szinte érezte a kolibriszárnycsapás gyorsaságával megegyező szívverését.
– Mától abbahagytad a gyilkolászást, megértetted? – sziszegte, akár egy éhes kígyó. – Ha megtudom, hogy újabb életet vettél el, megtalálom a módját, hogy megfizess érte.
– Nagy szavak egy olyan kislánytól, mint te – nyöszörögte kellő bátorsággal Dillon. – Pedig néhány nap múlva egyenrangú Játékosok leszünk…
– Senki sem gondolt még rá, hogy szóljon a rendőrségnek vagy a KIB-nek?
– Megfigyelnek, felfognád végre? Megölnének, vagy rosszabb!
– Arra nem gondoltál, hogy esetleg feláldozhatnád magad a többi ártatlan érdekében?
– Itt senki sem ártatlan, aranyom.
A sérült gyomra görcsösen rándult össze.
– Azok voltak, mielőtt belekeveredtek mindebbe. Te is az voltál.
McKenzie lesütötte a szemét, és ezután nem szólt többet. Kincaid betege azonban majd’ kiugrott a bőréből, annyira kíváncsi és zaklatott volt.
– Bármi egyéb, amit még nem osztottál meg velem?
– Keress fel egy Ősjátékost. Ő nyilván többet tud, mint én.
– Ősjátékos? Ez mit jelent?
– A Játékosok három csoportra bonthatók. Vannak a Kezdők vagy Zöldfülűek, ők a legfrissebb célpontok. A Középjátékosok, mint én, már jó pár hónapja aktívan tevékenykednek. Az Ősjátékosok pedig a kezdetektől részesei a Játéknak – adott választ Dillon. A mondatok egyre nehezebben törtek utat maguknak.
– Mióta tart ez az egész?
– Talán… két-három éve… És szerintem ez minden, amit kiszedhetsz belőlem. Keress egy Ősjátékost, bár kétlem, hogy menne. Kinyírnának, mire találsz egyet.
A páciens ingerülten rántott egyet Dillon testén.
– Ne becsülj alá. – Még ő maga sem fedezte fel minden képességét. Fogalma sem volt miért, de úgy érezte, nagy dolgokra hivatott, és kizárt, hogy elkallódjon. Lehet, hogy tett ébredése előtt olyat, ami rosszként bélyegezhető, de már számára is világossá vált, hogy mi az, amit eddigi cselekedetei alapján igazán akar: visszavágni azoknak, akik miatt ide jutott. Mert megvan hozzá a képessége.
– Szóval… most, hogy ilyen udvariatlanul kifaggattál, igazán leakadhatnál róla…
– Ne olyan sebesen. Még szükségem lehet rád. – A lány erősen a srác combjának nyomta a fegyver csövét. Normális esetben nem élvezett volna egy ilyen szituációt, de ez a fickó megérdemelte, hogy alaposan megfingassák egy kicsit.
McKenzie elmormolt egy sor káromkodást az orra alatt, de belátta, hogy a saját érdekében jobban teszi, ha viselkedik.
– Mozgás – utasította a lány, és az ajtó felé lökte, majd barikádként maga előtt tolva kilépett a folyosóra. Néhány lépés megtétele után azonban megtorpant, szíve óriásit dobbant a mellkasában. Lori szobájának ajtaja tárva-nyitva állt, a szőnyeg durván felgyűrve fogadta.

2 megjegyzés:

  1. Szia, megcsinálam a kritikádat :)
    http://rocha-c.blogspot.hu/2016/06/2-kritika-partra-mosott-hal.html
    xx Rocha A. R.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon szépen köszönöm. ^^
      Jolt

      Törlés