2016. július 31., vasárnap

Ami a hálóban ragad...

A következő bejegyzést a rángatózó idegszálaim szülték. Nem volt, és továbbra sincs olyan szándékom, hogy megsértsek vele bárkit is. Mindenkinek szíve joga azt tenni, amit akar. Én elsősorban egy bizonyos személy (akit ismerek nagyon jól) miatt fakadtam ki, és bár nincs szüksége elolvasnia ezt a bejegyzést, hiszen már minden sorát az arcába köpködtem, de ha már le kellett vezetnem ujjtánccal a bennem tomboló haragot és megírtam ezt a bejegyzést...


Félek elmenni nyaralni, mert lehet, hogy több kopasz folt is díszeleg a fejemen, és hiába fésülgetem a hajam, csak nem akaródzik láthatatlanná válni. Szeretek túlozni, de na… ez azért kicsit durvábbra sikeredett a kelleténél.

Csúnyán hajba kaptunk a testvéremmel. Az előzmények és a következmények lényegtelenek, csak annyit fogok kipakolni, amennyi a mondanivalómhoz szükséges. Én nem nevezném magam a közösségi pókhálóban ragadt, döglődő légynek, de sajnos körülöttem sokan azok, beleértve a testvéremet is, akinek a dolgai egészen eddig a pontig hidegen hagytak. És miért csak eddig? Mert itt telt be a pohár.

Miért kell beleragasztani az egész életed ebbe a tapadós és szennyel teli hálóba, a saját becses neveddel együtt? Később hiába próbálkozol, nem fogod tudni kihalászni onnan. Oké, hogy ArcKönyv, meg minden, de azért na. Jó, hogy nem majd azt is kipakolod, mikor mész szarni, bazdmeg! (Akinek nem inge, az ne próbálja felvenni.) De most komolyan.

Te becsekkolsz ide, egy rabló meg majd becsekkol a lakásodra. Ha valaki elég adatot megoszt magáról, a tevékenységeiről, elég csak legörgetni az idővonalán ahhoz, hogy mindent megszerezzünk, ami szükséges. Még csak profi hackernek sem kell lenni hozzá.

És különben is? Ki a francot érdekel, hogy te épp az ötödik sörödet gurítod le a közeli kocsmában? Maximum azt, aki megszorult, és szeretne pár értékes holmit kicsempészni a lakásodból, míg te részegen fetrengsz a haverokkal a kocsma teleizzadt és telehányt padlózatán. Utólag majd elmesélheted, mekkora atom volt a péntek esti sörözés, de sajnos több kört nem bírsz vállalni, mert kiraboltak.

És nem csak magadat teheted tönkre. Mesélek egy verejtékben úszó történetet.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy hányattatott sorsú fiú, akinek minden förtelem kijutott, és még csak bele sem szólhatott életvágányának irányába. Hogy a folyamatosan épülő és magát reprodukáló stresszt legyűrje, rájött, hogy ha ökleit használva teleszórja provokatív ellenfeleinek képét, attól sokkal jobban érzi magát. A fiú azonban jobban tette volna, ha kicsit meghúzza magát, de ha nem járt volna ki esténként, valószínűleg teljesen bekattant volna, és akkor már úgyis mindegy. Menekült volt. Kénytelen volt elhagyni szeretett országát, sőt, a kontinenst is, hiszen hajdani dührohamai annyira kezelhetetlennek bizonyultak, hogy egy felfűtött este alkalmával öklei a sírba döntöttek egy ártatlannak nem épp nevezhető, de akkor sem halált érdemlő partit. A család bosszút esküdött, ő pedig kénytelen volt hajóra szállni, és egy visszafogottabb, eldugott környezetbe emigrálni.

Hosszú hónapokig nem is mutatkozott a veszély. Folytatta a bunyózást, de a helyi körön kívül mindenki számára egy idegen volt, idegen és könnyen felejthető arccal. Egészen addig, míg egy lelkes meccsnéző le nem fotózta, és fel nem pakolta a képet minden létező közösségi portálra, legalább tizenkét szívecskével a fénykép mellett. Mert ez a bokszoló annyira keményen tolja, és ő épp nem otthon tartózkodik, hanem a helyszínen szurkol!

A halott partit gyászoló család egyik tagja megtalálta a képet a szívecskékkel és a helymegjelöléssel együtt. Azonnal gépre szálltak, hogy a fenyegetésüket oly sok hónap után végre beválthassák.

A szurkoló, aki a képet posztolta, azóta sem hallott az esetről, boldogan éli az életét, valószínűleg egészen haláláig.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése