Kihívás - Éjféli suttogások

Hali! A 300-as kihívás második hete elkezdődött, érkeznek az újabbnál újabb alkotások. Magam is megírtam a részemet, de valahogy nem igazán vagyok megelégedve vele. Olyan komoly hangvételű az eleje, hogy a végén a csattanó butácskának tűnik. Lehet, hogy írnom kellene egy másikat, de jelenleg nem igazán van ötletem hozzá. Ti mit gondoltok róla?


A csípős hideg átfurakodta magát Davis műszálas kabátján, és a fiatal férfi hiába húzta nyakig a cipzárt, hiába fonta felsőteste köré két hosszú karját, sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a testéből áradó meleget ne oltsa ki a fagyos levegő.

Figyelmét inkább a környezetére igyekezte összpontosítani; a sötét, kihalt utcán rengeteg újságpapírt és szemetet görgetett az aszfalton egy-egy erősebb fuvallat, törött üvegek, Molotov-koktélok maradványai hevertek több kisebb-nagyobb kupacban, egy villanyoszlop feküdt megroncsolódva a közeli árokban, valamint helyenként fekete koromszerű anyag és vér színezte az utakat.

Davis gyorsan az órájára kapta a tekintetét. Két perccel múlt éjfél. Ezután társára pillantott, aki ugyanolyan pozícióban próbálta melengetni magát, mint ő.

– Tegnap komoly tüntetés volt – fogott bele a nő suttogva. Davisnek közelebb kellett hajolnia, hogy a szavak kivehetők legyenek. – A kárt te is látod.

– Miféle tüntetés? – Davis arra eszmélt fel, hogy maga is suttog.

– Az emberek nem csípik az új polgármestert. Én sem.

Davis a tőlük néhány méterre fekvő, alaposan megrongált épületet figyelte. A polgármesterhivatal teljesen felismerhetetlen volt betört ablakaival, a mocskos, vulgáris falfirkáival, a több helyütt leomlott vakolatdarabkáival.

– Te is kint voltál? – Davis nem is értette, miért tette fel ezt a kérdést, hisz tudta rá a választ.

– Sokan meghaltak. Valaki belelőtt a tömegbe. Három rendőrt is temethetnek. – A nő reszelős, már-már fájdalmas suttogása csak még hűvösebbé tette a légkört. Davis kezdett vacogni, így nekiállt a testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezni.

– Te megsérültél? – A nő épnek látszott, de vastag ruhái akár igen komoly sérüléseket is takarhattak.

– Meghúztam a karom.

– Hogyan? – A férfi remegését mintha elvágták volna, homlokán ráncok jelentek meg. Óvatosan körbepillantott, de az utcarész mentes volt az élettől.

– Lerántottam egy zsarut a motorjáról.

– Őrült vagy.

– Kellett egy jármű.

Davis hümmögött egyet, majd ismét környezetét pásztázta. Semmi mozgás.

– Egyébként miért suttogunk? Nincs itt senki.

– Megfázott a torkom, nincs hangom.

Davis szeme tágra nyílt.

– Oh…
Megoszt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése