Kihívás - Veszélyes játék

Hali! Már egy jó ideje fontolgatom, hogy elkezdek egy kihívást, amely során megadott címekhez pontosan 300 szavas kis szösszeneteket kell firkálnom. Annyira megtetszett az ötlet, hogy gondolkodóba estem, és eszembe ötlött: miért ne oszthatnám meg veletek is ezt a kihívást? Alkossunk együtt! Annyira tűzbe jöttem az ötlettől, hogy külön blogot kreáltam a kihívásnak. IDE klikkelve elérhetitek. Nevezzetek ti is! Szerintem jó kikapcsolódás és remek gyakorlás is egyben.

Itt az első hét kihívására készült szösszenetem. Jó szórakozást hozzá! ^^


Blake arra ébred, hogy mindjárt kirobban az agya a helyéről. A rémület okozta lendület hatására azonnal felül, de rögtön meg is bánja; a valamiért a szokottnál is erősebb gravitáció visszarántja. Szerencséje, hogy puha paplan fogadja, amelyen mintha egy vékony, száradófélben levő nyálcsík mutatkozna. Remegő ujjait a szájához emeli, és fintorogva állapítja meg, hogy az arca ragacsos a nyálától, mely igencsak szokatlan szagot áraszt.

Hiába pislog megállás nélkül, a fáradtságot sehogy sem tudja kisöpörni önmagából. Mély sóhajokkal tölti meg a szoba száraz levegőjét, miközben tekintetével a plafonon végighúzódó repedéseket vizsgálgatja. A félig leengedett redőnyön keresztül élesen tűz befelé a napfény, furcsa derengésbe burkolva az egész helyiséget. Minden olyan nagyon-nagyon fehér. És tiszta.

Blake lélegzete hirtelen a torkán akad, és olyan hirtelen ül fel (immáron másodszor), hogy a szoba legalább háromszor fordul körbe. Mit sem törődve a lüktetéssel és az iszonyú szomjúsággal, azonnal lerúgja magáról a takarót, és nekiáll felmérni környezetét.

A falak, a bútorok, a szagok… ez nem az ő szobája, és nem is Duke-é. Ő sokkal trehányabb ennél, éppen ezért sötétek a falak, hogy valamelyest fedjék a káoszt. Blake vesz pár mély levegőt, és megáll a helyiség kellős közepén. Hallgatózik. A ház szinte már kísértetiesen csendes.

Oké, gondolkozz, parancsol önmagára, miközben tenyerét sajgó homlokának tapasztja. A torka kapar minden egyes szájon vett lélegzet közben. Talán még sosem volt ennyire szomjas, mint most. Újra és újra körbetekint, kiles az ablakon, de semmit sem bélyegez ismerősnek. Hol a pokolban lehet? És ami még ennél is fontosabb: hogyan került ide?

Igyekszik végigpörgetni a tegnap eseményeit, de a sajgás olyan szinten az emlékeire telepedett, hogy képtelen bármit is előhívni. Annyi még rémlik, hogy a haverok meghívták egy kertibuliba, hogy sütögessenek. Valaki hozott egy karton sört, aztán Duke kitalálta, hogy játszanak… ivópárbajt.

Ismét körbetekint, és megállapítja: valószínűleg ő nyert. Duke-kal ivópárbajt játszani életveszélyes.

– Oh, baszki…
Megoszt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése