Partra mosott hal - 18. fejezet

És... sikerült beváltanom az ígéretemet. Hamarosan nyaralni megyek egy hétre, úgyhogy arra az időre totális csend lesz, kivéve, ha a Wifi-kapcsolatom egész tűrhető, és lesz miről blogbejegyzést körítenem.
Jó olvasást!


Stinger most kezdte csak igazán felfogni, mennyire szerencsés ember, ha egyáltalán normális embernek hívhatta magát. Először is, szerencsés volt, mert a két halász rátalált. Szerencsés, mert úgy döntöttek, nem várnak arra, hogy kiérjen a mentő, hanem rögtön Kincaid dokihoz vitték. Szerencsés azért is, mert a sebész kivételesen józanul nyitott ajtót. Több mint ötven százalék volt arra az esély, hogy seggrészegen vonszolják haza egy kocsmából. Aztán ott volt a szálloda. Ha pont elkerülték volna egymást McKenzie-vel, lehet, hogy a dolgok kissé másként alakulnak. Végezetül, ha Lori nem tagadta volna meg a parancsát, és nem jön elő, akkor halott lenne, és az Őrszem talán a kisfiúval is lelkiismeretfurdalás nélkül végzett volna. Őrület. Ez az egész… őrület.
Ismét Lori szobájában álltak. Stinger az eszméletlen férfin tartotta a tekintetét, és hirtelen elöntötte a mérhetetlen vágy, hogy felverje, és kiszedjen belőle mindent, amit elhallgatott előle. Mert tudott. Méghozzá sokat. Hiába kutatta át az ő öltözékét is, semmi használhatóra nem bukkant.
Lori előkapott az egyik szekrényből egy méretes hátizsákot, beledobálta a pót tárakat, meg néhány papírt, aztán nekiállt, hogy a nappalihelyiség közepén heverő törmeléket arrébb rugdalja. A piszkos szőnyeget gyorsan felgöngyölítette, majd tenyerével végigtapogatta a parkettát. Miután ezt megismételte párszor, körmeit váratlanul a parketta elemeibe mélyesztette, és kitépte őket a helyükről. Hamarosan egy rejtett mélyedés tárult eléjük. Lori a mélyedésbe süllyesztve a kezét egy rakás pénzköteget emelt ki, és egyenesen a hátizsákba szórta. Stinger arcára meglepetés ült ki, és nem a ténytől, miszerint a nőnek volt vésztartaléka, hanem magától a mennyiségtől.
– Honnan van? – Nem állt szándékában rákérdezni, ennek ellenére mégis kicsúszott a száján.
– Lopott. – Lori talán azért vallotta be rögtön, hogy megszabaduljon az igazság súlyától. Elég volt csak bűnbánó arckifejezésére vetni egy pillantást.
Mielőtt Stinger bármit reagálhatott volna, odakintről hangos fékcsikorgás hangja szűrődött be a törött ablakon keresztül. A lány összenézett a nővel, aki még sebesebb tempóban pakolta a pénzt a hátizsákba, majd ő az ablakhoz sétált, hogy kitekintsen. Ami odalent várta, kis híján megfagyasztotta a vért az ereiben.
– Francba. Valaki kihívta a zsarukat. Nekem kellett volna, miután leléptünk – morogta az orra alatt, fejében máris valamiféle szökési tervet építgetve. – Tudsz színészkedni? – kérdezte hirtelen.
– Hogy? – ráncolta a homlokát Lori, miközben a hátizsák összecsatolásával foglalatoskodott.
– Lehet, hogy szükséged lesz rá. És ezt is tedd el – nyújtotta át Stinger a gyilkos fegyvert a nőnek. Kincaid lánya fejcsóválva ellenkezett, de Stinger keményen a kezébe nyomta. Lorinak nem volt más lehetősége, a másik mellé rejtette.
Összesen négy rendőrkocsi parkolt le a háztömb előtt, amelyekből egy egész seregnyi zsaru ugrott ki, hogy aztán fegyverrel a kézben azonnal az épületbe rohanjanak. Ők a hatodikon voltak, ezzel nyerhettek egy kis előnyt. A lány egy röpke pillanatra megdermedt, hogy mély lélegzetvételeivel csökkentse a testében tomboló adrenalin értékét. Amint szívverése nagyjából visszaállt egy elfogadható tempóba, a kékes fény is szinte teljesen megszűnt.
– Lemászunk – adta ki a konkrét utasítást, amint az utolsó fegyveres rendőr is beviharzott az épületbe. Már hallani is lehetett a lépcsődobogást, az ajtócsapkodást. – Megvan minden?
– Igen.
– Helyes. Maradj mindig szorosan mellettem. Indulás. – Azzal Stinger átvetette a lábát az ablakpárkányon, és már mászott is lefelé a stabilnak nem éppen nevezhető tűzlétrán. Lori, hátizsákjával a hátán, szófogadóan követte.
Amint földet értek, az egyik kocsiban maradt rendőr menten kiszállt, és először gyanúsan méregette őket. Stinger finomban oldalba bökte a nőt, remélve, hogy érti a célzást.
– Valaki… b-betört az épületbe. Kettőt is láttam. Fegyverük volt, és lőttek! Épp a folyosón sétáltam, majdnem eltaláltak! – kezdett el kétségbeesetten siránkozni a lány. Térdre is rogyott volna, ha az egyenruhás nem kapja el a karját időben.
– Kérlek, nyugodj meg! – csitítgatta eredménytelenül.
– Elegem van. Elmegyek, én ezt nem bírom! Egy percig sem maradok tovább! Megölnek minket, biztosan megölnek! Miért lőttek, mondja már meg! – A lány könnyeit törölgette az arcáról. Lori meg se mukkant, de sápadtsága éppen elegendő volt ahhoz, hogy felkeltse a zsaru aggodalmát.
– A végére járunk, megígérem. Nem esik bántódása senkinek sem. Gyerünk, elkísérlek a kocsiig, rendben? Itt nem bánthat senki.
Stinger szipogva bólogatott, félig nyitott szemén keresztül felmérve a terepet. Úgy tűnt, nem csak ők voltak az egyetlenek, akik a felszerelt tűzlétrák használatához folyamodtak; két rendőr közeledett néhány Lorihoz hasonlóan sokkos állapotú lakossal.
A lány türelmesen kivárta, hogy elérjék a kocsit, aztán egy hirtelen mozdulattal leteperte a földre az egyenruhást, és akkora erővel vágta annak fejét a kocsi oldalához, hogy elájult. Még az ajtó is behorpadt.
– Szállj be – utasította a nőt, akin látszott, hogy ellenkezne, de mostanra belátta, hogy az úgysem vezetne sehová.
A másik, civileket kísérő zsaru azonnal akcióba lendült, de hamarosan ő is a földre került, a fegyvere néhány méterrel tőle. Mit sem törődve az egyként felsikoltó lakosokkal, Stinger behuppant a sofőrülésbe, és hatalmas örömmel töltötte el, hogy ott találta a kulcsot a gyújtásban.
– Ezt nem gondoltad át – rázta a fejét Lori. – Tudsz egyáltalán vezetni?
– Mindezek után nem lepne meg – felelte Stinger, azzal elindította a kocsit, és horzsolva a többi jármű oldalát, azonnal elhagyták az utcát.
Megoszt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése