Partra mosott hal - 19. fejezet

Üdv mindenkinek! Először is: végre rászántam magam, hogy megváljak az előző külsőtől. Fájó szívvel tettem, de még gyötrőbben lüktető szívvel tapasztaltam, hogy sajnos nem minden felbontásban működik úgy, ahogy működnie kellene. Ez egy valamennyivel egyszerűbb, mégis komplex design. Az oldalmodulokat a keresőikon melletti ikonnal éritek el.
Nagyon bízom benne, hogy működni fog a dolog. Ha esetleg valaki furcsaságot, csúszást, vagy bármit tapasztal, örülnék, ha megosztaná, de több felbontásban is néztem, elméletileg működnie kell. (Nos, elméletileg.)
Késve ugyan, de meghoztam a következő Stinger-fejezetet. Holnap is kaptok egyet, mert jövő héten nyaralok, és nem leszek elérhető. Jó olvasást!


Egy másik rendőrautó motorja is felzúgott a metropolisz népesebb régióira egyáltalán nem jellemző csendben. Stinger a visszapillantón keresztül figyelte a vészes gyorsasággal közelítő járművet. A sofőr ugyan egyenruhát viselt, megjelenése mégis azt sugallta a lánynak, hogy az illetőnek semmi köze sincs a „Szolgálunk és védünk” jelszóval megbillogozott zsarukhoz.
Stinger fogcsikorgatva ismét az útra koncentrált, jobb kezével a sebváltóért nyúlva. Egy útkereszteződés felé hajtott, miközben tekintetével táblák után kutatott. Szeretett volna a lehető legtávolabb maradni a sűrűn lakott városrészektől. A kereszteződéshez érve élesen jobbra kanyarodott, de a mutatvány nem egészen úgy sült el, ahogy eltervezte. Az őket üldöző rendőregyenruhás padlógázzal rontott beléjük, komoly károkat téve mindkét járműben. Stinger úgy érezte, mintha a kormánykerék nem lenne hajlandó szót fogadni; a lopott kocsi fülsértő hangot hallatva felcsúszott a járdára, a jobbhátsó ajtó pedig csúnyán behorpadt.
Lori felsikkantott ijedtében, és neki is keményen küzdenie kellett azért, hogy az üvöltési ingert magában tartsa. Ez az inger így fájdalmas nyomást gyakorolt a torkára, de nem törődött különösebben vele. Üldözőjükre meredt, akinek tekintetében villámok cikáztak, egyik kezével szorosan markolta a kormányt, míg a másikkal matatott valahol. Kisvártatva egy pisztoly került elő.
Stinger valószínűleg gyakorlottságának köszönhette, hogy a jármű nem fulladt le, amint keményen a gázpedálba taposott. Újabb horpadások árán, de sikerült egérutat nyerniük. Mellette Lori olyan erősen kapaszkodott, hogy ujjbegyei teljesen elfehéredtek. Az övéi sem festettek másképp a kormányon.
Az üldözőjük, minden bizonnyal Őrszem, egy percet sem késlekedett, néhány pillanaton belül ismét beérte őket. Aztán eldördült az első lövés. Majd a második is. A hátsó ablak szilánkokra esett szét, a millió darab elterült a hátsó ülésen. Lori kezét a fejéhez emelve olyan picire próbálta összehúzni magát, amennyire a biztonsági öv szorítása engedte.
Stinger elmormolt egy halk, frusztrált káromkodást. Valahogy a fickó mögé kellene kerülniük, hogy biztosan pontos lövést adhassanak le, tanakodott. De hogyan? Az illető milliószor jobb sofőrnek bizonyult nála. A tudásából ítélve ő sem egyszer ült már volán mögött, de teljesen világos volt számára, hogy ráfér még egy kis rutin.
A tükörből figyelte az Őrszemet, ahogy a letekert ablakon félig kihajolva tüzelt feléjük. A látványt nem sokáig élvezhette; görcsösen rándult össze, amikor egy golyó ripityára törte a képet.
Lopva vetett egy gyors pillantást Lorira. Szabad kezében továbbra is ott volt a fegyver, de nem merte arra kéri a nőt, hogy indítson ellentüzet. Akkor mégis mit csináljon? Forgalomban talán kijátszhatná a fickót valahogy. Nem, ezt nem teheti. Az biztosan egyenlő lenne ártatlan halottakkal.
Félve, de rászánta magát, hogy megint hagyja saját testét cselekedni. Tövig nyomta a gázpedált, és manőverezni kezdett a kihalt utcán. Sajnos az üldöző képtelen volt leszakadni, de legalább a lövöldözést sikerült beszüntetni az éles kanyaroknak hála.
Áthajtottak egy nyitott, félig beomlott raktárépületen, kikerültek két járókelőt, akik kénytelenek volt hátraugrani, hogy elkerüljék a kaszásként ábrázolt halált. Felborítottak néhány szemeteskukát, és hosszan elnyúló féknyomokat hagytak az úton. Lényegtelen, Stinger mivel próbálkozott, mintha a kocsijuk egy állandó mágnes lett volna, az Őrszemé pedig egy vasdarab.
Ismét egyenes útszakaszhoz értek, és a fickó újból megkockáztatott egy lövést. Az emlékezetét vesztett lány ingerültsége fokozatosan növekedett. Ezt nem folytathatták addig, míg ki nem ürültek a tankok…
Tekintete hirtelen megakadt egy falra festett horgonyon, és ekkor eszébe jutott valami.
– Merre van a kikötő? – kérdezte Loritól, és maga is megdöbbent, mennyire sugározta a kétségbeesést. A nőnek vennie kellett pár mély lélegzetet, hogy meg bírjon szólalni.
– Tarts keletnek. – Néhány háztömb után újból szóra nyitotta a száját. – I-itt fordulj be balra.
Stinger hatalmas erőt kifejtve forgatta el a kormányt a megfelelő irányba. Üldözőjük kocsija ismételten telibe kapta az övékét, de ezúttal csak a hátsó lámpát tette tönkre. Stinger ujjai görcsösen remegtek, és olyan intenzíven verejtékezett, mintha maratonokat futott volna egymás után. Vállát simogató tincsei az arcbőréhez ragadtak, de képtelen volt elengedni a kormányt, hogy megszabaduljon a csiklandozó hajszálaktól.
Akkor sem bírt veszíteni feszült hangulatából, amikor az épületek megritkultak, és hamarosan elébük került a végtelen, hullámzó tenger szürkesége. Csak most tűnt fel, hogy a reggeli meleg napsütésnek nyoma sincs; az égre sűrű felhők úsztak. A komorra vált időjárás nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy elriassza az embereket a kikötőtől; megannyi járókelő és serényen munkálkodó ugrott félre, mikor a két száguldó rendőrautó elhúzott mellettük az úton.
Stinger addig nyomkodta a műszerfalon levő gombokat, míg fel nem harsant a sziréna. A kockázatcsökkentési terv bevált; a járókelők ugyan továbbra is veszélynek voltak kitéve, de legalább igyekeztek időben menedéket keresni. Annyira az emberek el nem ütésére koncentrált, hogy már csak akkor vette észre az egy töltény által kidurrantott hátulsó kerékgumit és az üldözésbe kapcsolódó fekete dzsipet, mikor az egyenesen a kocsijuk oldalának rontott.
Elveszítette az irányítást ütközés közben. Erős szédelgés kerítette hatalmába, az előtte elterülő kép szürke foltokká olvadt össze.
– Hé! Hé! – Lori észveszett kiáltása volt az, ami visszahelyezte a lába alá a viszonylag stabilnak mondható talajt. A fekete dzsip orra a rendőrkocsi oldalához préselődve tolta azt… egy szemközti raktárépület felé. Méghozzá gyorsan.
Stinger az övébe csúsztatott SIG SAUER-ért nyúlt, és le sem engedve az ablakot, tüzet nyitott. A töltények átszakították az üveget, a szilánkok a lány arcába záporoztak, de őt ez a legkevésbé sem foglalkoztatta. Egyre csak lőtt és lőtt, de a dzsipet mintha valami láthatatlan fal vette volna körbe. A sötétített ablak mögött ülő sofőrt lehetetlen volt kiiktatni, ám nem adta fel. Addig tüzelt, míg a tár ki nem ürült teljesen.
Hallotta, ahogy Lori kétségbeesetten üvölt, de mégis mintha olyan távolról érkezett volna a hangja. Izomzata lüktetett a benne áramló adrenalintól, és hamarosan ismét arra lett figyelmes, hogy a bőre kéken izzik. A világ lassított felvétel módjára forgott körülötte. Úgy érezte, egy áttörhetetlen burokba zárták, amelynek falát hiába püfölte, felesleges erőpazarlás volt.
Aztán jött az újabb ütközés. A kocsi a raktárépület falának csapódott, és olyan fülsértő zajjal robbantak át a tömör vakolaton, hogy Stinger kénytelen volt a kezével óvnia hallószervét. A csattanás csak egy röpke pillanatig tartott, az ezt követő törmelékek potyogását már egyáltalán nem hallotta. A kocsijuk, illetve, ami maradt belőle, többé-kevésbé szilárd négy keréken állt a leomlott fal morzsalékai között. A levegőben felhőként gomolygott a por, mely lassan leülepedett a szélvédő végigrepedezett üvegére.
Lori. Stinger először nem mert ránézni, de aztán valahogy sikerült rászánnia magát. A gyomra abban a pillanatban szaltózni kezdett. A nő förtelmes látványt nyújtott; a csúnyán behorpadt és félig beszakadt ajtó teljesen maga alá gyűrte a lábát. A ruháján egyre növekvő vörös folt mutatkozott. A bőre olyan sápadtá vált, akár egy halotté, egyedül csillapíthatatlan remegése és keserves nyögdécselése tudatta, hogy életben van.
– Lori… a fegyver, amit neked adtam… próbáld meg valahogy ideadni – kérte Stinger a kezét nyújtva. Ekkor tudatosult benne, hogy még mindig lassított felvételhez hasonló volt minden. A nő könnytől és fájdalomtól csillogó szemét a lányra meresztette. Nem szólt semmit, de bal keze máris a ruhája alá rejtett pisztoly után kutatott.
Stinger nem várta meg, hogy a tenyerébe tegye, egy türelmetlen, bár inkább kétségbeesett mozdulattal elvette a fegyvert és a dzsip irányába szegezte. Esélyt sem adott az épp kiszállni készülő sofőrnek. Két pontos lövés, és az illető holtan rogyott a földre. Ezt követően nekiesett, hogy kirúgja az ajtót, de mivel a dzsip orra blokádként szolgált, kénytelen volt kimászni az ablakon. Bár lábai inkább hasonlítottak kocsonyához, mint hajlékony és rugalmas végtagokhoz, valahogy mégis talpra állt. A kék fény a bőr alatt… ez lehetett a magyarázat mindenre.
A dzsiphez lépett, a pisztolyt végig maga előtt tartva. Betekintett a nyitott ajtón, de a jármű teljesen üresnek látszott. A sofőr, magas és telt alkatú tetovált fickó, ugyanolyan ruhát viselt, mint az a két férfi, akik Lori lakásán rontottak rájuk. Csuklóján szintén ott ékeskedett a rejtélyes pánt.
Az őket üldöző rendőrautó néhány méterrel a raktárház előtt parkolt le. A sofőr kiszállt belőle, hogy tüzet nyisson. Az emlékezetét vesztett lány a dzsipet használta fedezékként. A lövésekre lövésekkel válaszolt, miközben igyekezett olyan közel húzódni a sérült Lorihoz, amennyire csak bírt. Valószínűleg az ő végtagjainak is üvöltenie kellett volna a fájdalomtól, de egyelőre nem érzett semmit.
– Ne mocorogj túl sokat – szólt a nőhöz két lövés között. – Kiszabadítalak. Megígértem. – Csak tarts ki…
– Elvesztettük a jeled a radaron – harsant fel a rendőrruhás hangja. – Halott voltál, és most is annak kellene lenned. Menekülhetsz, amíg csak akarsz… de a végén úgyis azt fogod kívánni, bárcsak halott maradtál volna.
Stinger felkapta a fejét.
– Mi vagyok én nektek? – Válaszokat… valaki adjon már válaszokat, a rohadt életbe!
– Egy hiba a rendszerben. A hibák pedig nem lehetnek maradandók.
A lány hevesen fordította a fejét ide-oda, de egyszerűen nem talált semmit, ami esetleg hasznára válhatna. Ez az egész épület egy csapda volt.
Vicces. Ott fog minden véget érni, ahol elkezdődött?
Megoszt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése