2017. július 16., vasárnap

Gyilkos a sötétben - 11. fejezet


Az idegen szintén fegyvert szorongatott a kezében, melynek csöve szinte Stinger mellkasát súrolta. A lány arra sem szánt időt, hogy a fickó vonásait alaposabban megvizsgálja, inkább a meglepettségével élve egy villámsebes mozdulattal kiütötte a kezéből a pisztolyt a sajátjával, majd keményen állon küldte a markolattal. Az idegen hátratántorodott a váratlan támadástól, ám mielőtt Stinger teljesen harcképtelenné tehette volna, egy halk, de annál nagyobb visszhangot verő kattanásra lett figyelmes. Arrébb szökkent a rejtélyes férfitól, majd pisztolyát Dentára szegezte, teste kőszoborrá merevedve. A KIB-s hasonló pozíciót felvéve célozta a mellkasát, és bár összeszűkült szeme keménységre utalt és a maga elé emelt kezét sem rázta remegés, az arcmimika mégis elárulta a benne munkáló tétovázást.
Két döbbent tekintet szemezett egymással, és Stinger egyre csak arra tudott gondolni, mennyire nem így tervezte ezt a találkát. Első benyomás ügyesen elcseszve. Bár igyekezett mindvégig Dentára összpontosítani, azért nem vétette el, hogy az idegen, kábultságából azon nyomban kilábalva máris lehajolt az elejtett fegyveréért, hogy aztán a hátának szegezhesse.
Francba. Kettő egy ellen sehogy sem működik, ha csőre töltött, kibiztosított pisztolyok vetekszenek egymással…
– Ezt nem tartom túl jó ötletnek. – A hangra mindhárman egyként kapták fel a fejüket, és a helyzet ellenére mégis Stinger lepődött meg a leginkább. A trióhoz egy negyedik parti is csatlakozott… méghozzá Shane Connor személyében. (Hogy a fenébe képes mindig a legutolsó, de a legjobb pillanatban betoppanni?) Fegyverének csöve rezzenéstelenül irányult az idegen férfire, és már a puszta megjelenése, a tartása, valamint az a folyton jelen levő, bizarr aurája elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy hamar magához ragadja a domináns pozíciót. Hangtalan léptei lassúak voltak, de Stinger meg volt róla győződve, hogy ennek ellenére olyan hirtelen tudna odébb ugrani, hogy aki látná, sem lenne biztos a dolgában. Jeges tekintete máris nekiállt lyukat fúrni az idegen mellkasába, aki mindössze egy hallható nyelést bírt produkálni. Denta igyekezett nem megfeledkezni az emlékezetét vesztett lányról, a fegyvere mégis meg-megremegett a kezében.
A felállás hamar más formát öltött. Connor szorosan Stinger mellé lépett (a lány figyelmét nem kerülte el, hogy ösztönösen előrébb állapodott meg nála), pisztolya mindvégig a rejtélyes fickóra irányítva, aki továbbra is makacsul másolta Connort, míg a lány Dentával állt szemben.
Néhány hosszú másodpercig csak bámultak egymásra, a feltörekvő sokkot és döbbenetet próbálva magukba zárni, így ez idő alatt Stinger végigmérhette az idegent. Testfelépítése szinte megegyezett Connoréval, talán még a magasságuk is majdhogynem azonos lehetett, korban viszont idősebb volt nála. Rövidre nyírt, aranybarnás tincsei kócosan fedték a fejét, vonásai kemények, élesek voltak… mintha ravaszságot is sugalltak volna. Olyan rideg pillantással illette az érkezőket, hogy már akár Connorral is versenybe szállhatott.
– Mi a fene folyik itt? Te… – Denta szava elakadt. Tekintetében felismerés csillogott, amint tetőtől talpig végignézett Stingeren. A lány a szeme sarkából látta, ahogy Connornak gyakorlatilag mindene pattanásig feszül a vastag ruharéteg alatt. – Te szerepelsz a fantomképen… És maga…
– Honnan van az a kép? – követelte erélyesen az idegen, minden szempárt magára vonzva. Denta habozott, tekintetét ide-oda ingatva a két váratlan érkező között.
– Névtelenül küldték. Csak annyit üzentek, hogy roppant veszélyes.
– Ezzel nem lőttek mellé. – A rejtélyes férfi meglepte Stingert, és még Connor arcizma is rándult egyet. A döbbenetet azonban hamar felváltotta az éktelen harag.
– Ki a franc maga? Átgondolta egyáltalán, mire készült? Nem keverhet még több embert ebbe az egészbe, már így is épp elegen a részesei! Nem avathatja be a nőt. – Stinger hangja mélyebb tónusú volt a megszokottnál. Az idegen először tágra nyitotta a szemét, aztán furcsa, hörgő hang távozott a torkából, mely gúnyos hahotázásba váltott. A mellkasa hevesen rázkódott, a fegyvert ennek ellenére nem emelte le Connorról.
– Hogy ki a franc vagyok? Elfelejtetted volna? Vagy a… parancsadóid ennyire irrelevánsnak ítéltek meg? – Beszédéből csöpögött a gúny, a rosszindulat. Egyáltalán nem félt. Stinger ingerülten ráncolta a homlokát.
– Csak válaszoljon a rohadt kérdésre! Honnan ismer?
– Nocsak, ennyire túlhajszoltak volna? Vagy az én arcom ennyire felejthető?
– Mi ez az egész, Stigman? – tudakolta ellenállást nem tűrő hangnemben Denta, szemével olyan élesen méregetve ellenfeleit, mintha attól tartana, ha egyet pislog, lelövik. A Stigmannek hívott férfi még kuncogott egyet, aztán ismét lemásolta Connor rezzenéstelen arcát.
– Kedves Natalie… hadd mutassam be neked a leghidegvérűbb gyilkost, akivel valaha találkoztam. És ne hagyd, hogy a kor és a külsőségek megtévesszenek.
Stinger ujjai szorosabban markolták a pisztolyt, az ujjbegyek fehérsége az arcbőrén is megjelent. Ritmustalan szívdobogása sokkal jobban tompította a hallását a kelleténél. Először a térdkalácsaiban jelentkezett a remegés, majd mire észbe kapott, minden létező porcikája kocsonya módjára reszketett. Koponyájába olyan éles fájdalom nyilallt, hogy csupán erőlködés árán volt képes a feltörekvő szisszenést visszanyelni. Újból elé villant a sötétbe borult épülettömb, a fülsértő, halálfélelemmel átitatott sikolyok…
Connor anélkül, hogy levette volna a szemét Stigmanről, alig észrevehetően közelebb húzódott a lányhoz. Homlokán a szokásosnál is mélyebbre vágtak a ráncok.
– Mi… miről b-beszél? – Stinger némán átkozta magát, amiért ennyire remegett a hangja. Stigman látványosan felvonta a szemöldökét.
– Hogy miről beszélek? Hah! Most már kezdek besokallni.
– De hát nem emlékszem magára! – kelt ki magából Stinger erőszakosabban a vártnál, megnyerve minden szempárt. Miért olyan lehetetlen elhinni, hogy nem csak fikciókban létezik amnézia?
– Nem emlékszel? – Stigman sugározta a rosszindulatot. – Nos, akkor Natalie kedvéért hadd elevenítsem fel neked azt az estét.
A lány szíve hirtelen kihagyott egy ütést.
– Nem! Nem avathatja be őt! Komolyan azt akarja, hogy belekeveredjen? Ezt nem fogom megengedni.
– Nem fogod megengedni? – kacagott fel már-már jóízűen Stigman. – Mióta is érdekel mások élete? Téged nem erre képeztek ki, szóval mi történt? Irányt tévesztettél? Habár – rántott vállat –, azt meg kell hagyni, manapság nem látni a fajtádat. Nagytakarítás folyt talán?
– A… a fajtámat? – Stinger fél szemmel Connorra sandított, és a gombóc a torkában csak tovább dagadt, amikor a férfi hozzá hasonlóan megütközve és tanácstalanul pislantott rá.
– Mi ez az egész? Ki ez a lány, Stigman? És mi ez a sok balhé körülötte? – kérdezett megállás nélkül Denta, majd Connorra bökött. – És maga…? Már tudom, miért volt ismerős. Maga ütközött belém reggel. Mit akarnak? Addig senki sem mozdul, amíg válaszokat nem kapok.
Néhány méterre tőlük gondtalan járókelők tűntek fel, ám jókedvük menten lelohadt, amint szemük elé került a négy fegyveres. Denta hezitálás nélkül előrántotta a jelvényét szabad kezével, és jól látható magasságig emelte.
– KIB – tájékoztatta őket. – Megtennék, hogy a segélyhívón betelefonálnak erősítésért? – A járókelők riadtan figyeltek és hangtalanul hápogtak, de az egyikük aztán valahogy sikeresen előkotorta a mobilját. – Tegyék hozzá, hogy Natalie Denta a segélykérő, és menjenek innen, mielőtt elfajulnának a dolgok.
– Mit művel? – förmedt rá Stinger.
A sétálók lassan, falfehérré vált arccal elhátráltak, és mikor az egyikük a füléhez emelte a telefonját, a lány remegése fokozódott. Szinte érezte, ahogy a levegő vibrálása elviselhetetlenné erősödött körülöttük. Denta vonásairól egy csöppnyi megnyugvás és elégedettség sütött, a két férfi viszont ugyanolyan higgadt maradt, mint eddig.
A KIB mozgósította az embereit… – érkezett Walker sürgető hangja a csontmikrofonból. Stinger remélte, hogy nem tükrözött semmiféle reakciót a kijelentésre.
– Jól van, épp itt az ideje végre kiböknie, mi lett Hamill-lel – emlékeztette Stigmant a nő. A lány majdnem kétségbeesetten csengő ellenkezése nem segített.
– Hamill nem ölt meg senkit – rázta a fejét a férfi.
– És maga ki? Játékos? Őrszem? Nem valami Őrszem-beállítottságú – elevenítette fel a korábbi harcokat Stinger, és csak utólag tudatosult benne, hogy a Játékhoz fűződő elnevezéseket ejtett ki a száján, nem mintha számított volna. A nő erősítést hívott, és amint ők lelépnek, Stigman folytatja, amit elkezdett.
– Ki ez a lány, Stigman? És mi köze Hamillhez? – szúrta közbe a kérdéseit Denta, majd éles tekintetét Connoréba fúrta. – És maga? Mi a fenét művelt? – Azonnal a kabátjához kapott.
– Rácsatlakoztam a mobiljára – adott gépies választ Connor, megfagyasztva a KIB-ügynök mozdulatait. – Csak sajnos összetörte, így sok hasznát nem vehettem.
– Azt mondta, vigyázott, Natalie – jegyezte meg az idegen, hangjában elégedetlenséggel. A nő arcára árnyék borult, alsó ajkát beharapta.
– Mit akarnak tőlem?
– Craig Hamillt. Habár… lehet, hogy mégsem maga az emberünk. – Connor Stigmanre sandított, és nézhetett akármennyire hűvösen is az idegen, Stinger újdonsült társával még ő sem vetekedhetett.  – Miért akarja beavatni ezt a nőt? Talán az agyára ment, hogy míg maga a túlélésért harcol, addig mások gondtalanul dolgozni járnak?
Stigman homlokán mély ráncok jelentek meg, és tekintete most először vált csodálkozóvá. Mintha a pisztoly is megremegett volna a kezében.
– Azt hittem, a maguk fajta magányos gyilkos. A kislány nem bírta a strapát?
– Nem az vagyok, amire gondol – reagált hűvösen és meggyőzően Connor. Stigman vonásai felettébb nagy érdeklődést és meglepettséget tükröztek.
– Oh. A kezdetek óta benne vagyok, azt hittem, láttam már mindent.
Stingernek erőlködnie kellett, hogy remegését véletlenül se engedje látszatni. Azt mondta, az elejétől fogva? McKenzie jutott eszébe, aki… Ősjátékosoknak hívta azokat, akik a kezdetektől részesei ennek az őrült hajszának. Amennyiben sikerül egy Ősjátékosnak életben maradnia… az sokat lát és sokat tud. Ennek a fickónak ráadásul kapcsolata van a Hamill-ügyhöz. Meg hozzá. A lány azonban tanulmányozhatta akármeddig, nem ugrott be neki semmi. Egyetlen arc sem rémlett, ahogy az sem, milyen szerepet töltött be aznap este. Fegyver volt nála, és igen, biztos, hogy használta is. Az újságcikkek szerint egy rejtélyes alak meglőtte a KIB-st, hogy véget vessen az őrült mészárlásának, Stigman ellenben azt állította, hogy Hamill nem ölt meg senkit…
Mielőtt bárki bármit reagálhatott volna, a távolból szirénák harsantak fel, és Stinger azon kapta magát, hogy a felső fogsorát mélyen az ajkába vájta. A szirénák vészesen közeledtek.
Shane! El kell tűnnötök! – Walker beszéde ingerültté vált, a hangos kiáltás bántotta a lány fülét. Számára is tökéletesen világos volt, hogy többet nem húzhatnak ki sem Dentából, sem rejtélyes társából, és ha nem lépnek le időben, akkor az esély egy második találkára igen kicsire redukálódhat.
Connor alig észrevehetően még közelebb húzódott Stingerhez, hogy testével félig takarja az övét. Jeges tekintetét egyszer sem emelte le ellenfeleiről. A szirénák immár a park közelében vijjogtak, a patthelyzetet mégsem oldotta fel senki.
Shane! – Walker talán már a fejét verte a kocsija műszerfalába. Ez volt a végszó.
– Kölyök, a fegyvert – súgta oda Connor kemény hangján a lánynak, aki először tágra nyitotta a szemét, de a World Square-i eseményeket felidézve úgy döntött, inkább teszi, amire a férfi utasítja. Ha akkor sikerült meglepnie, ezúttal sem lehet nehéz. A pisztolyát sebesen Connor jobb tenyerébe csúsztatva rögtön a széles háta takarásába rejtőzött. Connor az egyik pisztolyt Stigmanre, a másikat a nőre szegezte, ügyesen sakkban tartva őket. – Futás.
A lány vissza sem nézve bevetette magát a kopasz fák közé.
Megosztás:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése