Utó-szülinap és egyebek


Hát én rettenetesen szégyellem magam, de tényleg nagyon rettenetesen. Ugye lázasan készültem a szóbelikre, ami miatt a blog dolgait kicsit háttérbe szorítottam, mindössze egy-két átnézett fejeztet posztoltam, hogy azért mégiscsak legyen egy kis csemege azoknak, akik titkon esetleg olvasnak.

Ebben a nagy tanulási lázban (még a szóbeli után is azt álmodtam, hogy tanulok... te jó ég) teljesen megfeledkeztem arról, hogy mikor is nyitottam pontosan a blogot. Nos, a helyzet az, hogy fogalmam sincs, mivel történt címváltás meg költözködés útközben... de azt tudom, hogy erre a blogra a legelső bejegyzés (egy Stinger-fejezet egyébként) június 23-án került fel. Most pedig július 5. van. Ami azt jelenti, hogy túl is vagyunk a blog mondhatni... születésnapján.

Szóval kicsit megkésve, de itt az ideje ünnepelni, vagy ilyesmi. Én rettenetesen örülök, hogy már több mint egy éve üzemel a blog, és azóta 120 bejegyzés felkerült. Bizony ám, 120! Ezen kívül kaptam 13 feliratkozót is, akiknek nagyon-nagyon örülök, és remélem, hogy ez a szám a jövőben csak emelkedni fog, mert nem tervezem abbahagyni a blogolást egyhamar, az tuti! :)

Fogalmam sincs, mit szokás ilyenkor tenni vagy nem tenni... tortát ugye nem tudok osztogatni, de vannak olyan oldalak, amelyek használatakor kötelező sütiket elfogadni, szóval majd kárpótolnak érte (sarcasm, get it?). Szóval úgy határoztam, amolyan késői szülinap alkalmával tartok egy kis Kérdezz-felelek-et.

Kérdezhettek akármit kommentben, én igyekszem valamilyen módon válaszolni rájuk! Talán később a kérdésekből egy különálló bejegyzést is összerakok, amennyiben jó ötlet volt ez a kis... játék.

Oh, és még valami! Még 2015-ben regisztráltam Twitterre, de azóta nem használtam. A napokban (hetekben) azonban nagyon kedvet kaptam hozzá, szóval aki akarja az őrült agymenéseimet olvasni, vagy könnyen el szeretne érni, az itt elérhet: @ladyjolt. Meg aztán... nekem is kellenek emberek, akiket követhetek! :D

Igen, azt hiszem, hogy ennyi lenne. Holnap vagy holnapután várhatóan érkezik a Windfall pillérei következő kötete!
Megoszt:

6 megjegyzés:

  1. Yoh!

    Először is boldog születésnapot Blog! Másodszor, gratulálok Jolt, büszke lehetsz Blogra! Harmadrészt... a kérdések még betöltés alatt... loading... loading... (de érkeznek, csak ugye az éjszakai net meg miegyebek...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heyy!
      Köszi szépen! ^^ Ha van bármi kérdés, kíváncsian várom! :D

      Törlés
    2. Vannak bizony :D
      1. Van különbség aközött, hogy milyen műfajban és zsánerben olvasol és írsz legszívesebben?
      2. Melyik az a történeted, ami az ötlet megszületésétől a megvalósításig a legtöbbet változott?
      3. Szerinted mi történne, ha Stingert, Skylart és a Windfallos csapatot összeeresztenéd?
      4. Szerinted melyik főszereplőd, hogyan tenné túl magát azon, hogy ő csak egy kitalált szereplő? (ha valamilyen úton-módon megtudná)
      5. Melyik a kedvenc valós, illetve a kedvenc kitalált helyszíned?

      ....mert ugye az éjszakai net XD

      üdv, Zsazsi :3

      Törlés
    3. Hát nem könnyítitek meg a dolgom. xd Nem baj, annál izgisebb lesz összeállítani azt a bejegyzést a válaszokkal. :D

      Törlés
  2. Boldog szülinapooot! :D
    És ha már kérdések, kezdjünk is bele! :3
    1. Az eddig megírt történeteid közül melyik a kedvenced?
    2. Melyiket (volt) a legnehezebb megírni?
    3. Van olyan sztorid, amit még nem publikáltál, de megírtad és csak arra vársz, hogy kitehesd? [A megkezdettek most nem számítanak]
    4. Ki a kedvenc karaktered?
    5. Ki az, akit a valóságban is szeretnél magad mellett tudni, ha fel tudnád éleszteni?
    6. Melyik a kedvenc dalod? Szoktad hallgatni írás közben? Ha igen, segít?
    7. Szoktál más blogokat olvasni? [Ha igen: Kedvenc blogod/blogjaid?]
    8. A bloggerek közül kikkel vagy jóban?
    9. Hamburger sültkrumplival vagy pizza?
    10. Vattacukor vagy jégkása?

    Próbáltam változatos kérdéseket is írni, kíváncsian várom a válaszaidat!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! ^^
      A kérdéseket pedig külön köszönöm, majd készül belőlük egy külön bejegyzés! ;)

      Törlés