2017. augusztus 15., kedd

I. Pillér: A vég után - 5. fejezet

Sokat tököltem ezzel a fejezettel, és most már tényleg nagyon szükségem lenne egy megbízható bétára, vagy legalább egy olvasói véleményre. Úgy érzem, hajlamos vagyok túlmagyarázni dolgokat, de sokat törölni sem merek, mert attól félek, akkor meg senki sem fogja megérteni, mit is akarok. Meg aztán ott van a cselekmény, a diskurzusok íve. Asszem ez a történet nehezebb, mint amire a legelején számítottam... Ez persze nem jelenti azt, hogy feladom, sőt. Imádom a kihívásokat. Csak nem biztos, hogy suli előtt képes leszek minden fejezetet az I. pillérből publikálni (noha ez volt a tervem.)
Jó olvasást!


Cross az idejét sem tudta, mikor érezte magát ennyire energikusnak. Számtalanszor viaskodott Xitanokkal, számtalanszor menekült előlük… na de üldözni őket? Nem, nem igazán. Amikor olyan helyzet állt elő, hogy ő rohant fejvesztve utánuk, az is csupán egy trükk volt részükről, hogy alaposan csapdába csalják.
Az ereiben bugyogó, óriási mennyiségű adrenalin szinte szétfeszítette az érfalakat a testében, melynek következtében majdnem kidöntötte a félrecsúszó ajtót a helyéről. Többen megbámulták, kiabáltak utána, fenyegető szavakkal illették, de ebből a legtöbbje el sem jutott a tudatáig. Az, hogy társai körül ugyanúgy pulzált ez a lassan tömörré sűrűsödő energiafelhő, mint körülötte, csak tovább emelte az adrenalin értékeit.
Mikor végre az utolsó akadály is elhárult, a vártnál nagyobb hangerővel támadta le a helyiségben tartózkodó, egyformán döbbent embereket.
– Akkor most mindenki félretesz mindent, amin ügyködik, és nekikezd az egész Fal-védelmi programjuk újjászervezésének! – A felfegyverkezett, bepiszkolódott terepruhát és páncéllemezeket viselő katonák felbukkanása javarészt elkerekedett szemeket, tátott szájakat és megnyúlt arcokat eredményezett, és mozdulni sem mozdult senki. – Még ma, ha lehet!
– Hallották a rohadékot! – állt azonnal Cross mellé Flynn. – Hol van az a nyamvadt Pierce? Meg Kennex?
Az igazgató épp az összegyűlt kíváncsi és megütközött tömegen próbálta átverekedni magát, Lee-vel az oldalán.
– Mégis mi a jó büdös francot művelnek itt? – kérte számon erélyesen. A mesterlövészt meglepte az indulatosság; azt hitte, az ő korában már lehetetlen, hogy valaki ekkora tüdővel rendelkezzen. – Még egy napot sem töltöttek a támaszponton! Ki adott engedélyt az elhagyására?
– Nos, történetesen mi – tárta szét a karját Pace, elővéve a mindenkit-hülyének-nézek hanghordozását, amit Cross szinte sosem szokott hallani tőle.
– Elment az eszük? Mégis mi a fenét képzelnek magukról?! – fújt az előbbinél is dühödtebben Kennex. Sápadt arcbőre hamar kipirult.
– Elég sokat, de most ne ebbe menjünk bele – fonta karba a kezét és tolta ki diadalittasan a mellkasát Cross.
– Maguk teljesen becsavarodtak! Hogy merészelték otthagyni az aktív támaszpontot? Nem ronthatnak be ide csak úgy, itt komoly munka folyik! A terepre küldött csapatok számítanak ránk!
– A többi csapat miatt ne aggódjon, inkább azzal foglalatoskodjon, hogy új szolgálati beosztást dolgoz ki nekik – szólt közbe zengő hangon a kardforgató, és hogy szavait nyomatékosítsa, Barton a vezérlő kékes fényárban úszó körasztala felé böködött a kezével.
– Mi a fenéről beszélnek? – kérte számon Lee, értetlenül ráncolva a homlokát.
– A Xitanok alaposan átejtettek minket – jelentette be kellően élesen Flynn. A helyiségben tartózkodók lélegzete szinte egyszerre akadt el, a kíváncsiság és az aggodalom ötvöződni kezdett a levegőben. A hirtelen fagyossá vált légkört tovább hűtötte a Falon túli delegációk parancsnokának megjelenése. A magas, határozott lépésekkel járó férfi arca frusztráltságról árulkodott. Ahogy beljebb lépett, emberei automatikusan utat engedtek neki.
– Mi ez az őrült műsor itt? – kérdezte ridegen, majd lenéző tekintetét végigfuttatta a csapaton. – Maguknak a támaszponton kellene lenniük.
– Nem, pontosan jó helyen vagyunk – nyomta meg a szavakat Cross.
– Hogy merésze…
– Á-á-á… Ácsi – fojtotta belé a szót egyetlen mozdulattal Flynn. – Az öreg itt már kiköhögte nekünk a tüdejét, nincs időnk ugyanezt végighallgatni magától is. – Hangsúlyozásképp Barton látványosan megcsóválta a fejét.
– Jól van – adta be a derekát kissé sértetten Pierce. – Halljam, mi ez az egész? Mi lett a bevetésükkel? Sikerült elbánniuk a Xitanokkal, vagy tévedek?
– Egy menekülőre fogta – kezdett bele a magyarázkodásba Pace, rezzenéstelenül tűrve a sok idegen rosszalló tekintetét –, mi pedig üldözőbe vettük. Korábban ez sosem fordult elő. Korábban a Xitanok mindig erőfölényben voltak, esélyünk sem lett volna nekünk üldözni őket, de most sikerült. Ugyan hagytuk megfutamodni, viszont pontosan ez vezetett minket eredményre.
Az utolsó mondat felfordulást kavart a vezérlőben. Többen összesúgtak, egyesek hüledezve kapkodták az egyre fogyó levegőt, míg mások ingerülten emeltek hangot nemtetszésüknek. Pierce kezét felemelve elhallgattatta őket.
– Tehát hagytak egyet elmenekülni? – Csupán töredéke jutott el hozzá abból, amit Pace mondott. – Mikor volt esélyük megsemmisíteni?
– Ha megöltük volna, nem jövünk rá arra, mekkora átverés áldozatává lettünk – jelentette ki erélyesen a kardforgató, mire ismét kisebb hangzavar támadt. Megint Pierce-nek kellett közbeavatkoznia.
– Átverés…?
– Talán süket? – dohogta rosszindulatúan Cross, de különösebb figyelemben nem részesült.
– A Fal felépítése idő- és pénzpazarlás volt. – Pace állítása kiverte a biztosítékot a teremben. Mindenki makacsul próbált hangot adni a véleményének, túlharsogni a többieket, de értelmes mondatok nem születtek. Cross düh és pánik szagát érezte a levegőben, és bár nem szabadott volna, mégis megengedett magának egy halvány, öntelt mosolyt. Kennex és Lee igyekezett lecsillapítani a kedélyeket, igaz, nekik is meg kellett küzdeniük saját döbbenetükkel. Végül megint Pierce tekintélyére volt szükség.
– Aki nem érdekelt a bevetések levezénylésében, távozzon!
– Mindenki maradjon ott, ahol van! – harsant fel Flynn. Barton figyelmeztető kézmozdulataival kísérelte meg a tömeget a vezérlőben tartani. – Amit most felfedünk, az mindenkinek érdeke és hatásköre valamilyen módon. Hallja csak minél több ember.
– És mégis mire alapozzák ezt az abszurd kijelentésüket? – követelte türelmetlenségbe csomagolt indulatokkal Pierce.
Például tényekre? – mutogatta a szemét forgatva Barton. Cross nem tehetett róla, egyszerűen hatalmas örömét és szórakozását lelte a szorult helyzetbe került férfi leplezni próbált vergődésében.
– Ha ilyen merész kijelentést tettek, akkor nyilván van is mivel alátámasztani – állt a csapat mellé hezitálás nélkül Lee. Pace és Barton hálás fejbiccentéssel illette. Pierce mogorván fújt egyet, de fülét hegyezve átadta a szót a kardforgatónak.
– Nos tehát… ha sikerült végre kellőképpen lehiggadniuk és életképes jövőjük megvalósításának vágyát maguk elé helyezniük, akkor kezdeném az elejétől. Legalább megspórolok egy jelentést. – Cross a szeme sarkából látta, hogy Lee ugyan elhúzta a száját, mégis megértően bólintott. – Bár a Bunker által generált szimulációnak kellett volna fogadnia bennünket ezen a próbabevetésen, Xitanokba botlottunk, összesen hatba. Ötöt kiiktattunk, de az egyiket engedtük elfutni. Hogy miért? Mert bizarr jelenségeket tapasztaltunk. – A kardforgató intett Crossnak, aki a körasztalhoz lépett, és a drónokkal összeköttetésben álló pántját az asztal tetejére rakta. A beépített monitor azonnal felismerte az eszközt, és kivetítette annak tartalmát. – Két drónunknak teljesen váratlanul nyoma veszett. Az itt látható információk szerint egyik sem hibásodott meg, pusztán hatótávolságon kívülre kerültek. Ez még nem is jelentene semmi aggasztót, ám a két drón egyik pillanatról a másikra tűnt el. A második alig hétméternyire cirkált a vezérlőpántoktól, amikor nyoma veszett. Mintha elnyelte volna valami.
A holografikusan kivetített adatok egytől egyig alátámasztották Pace-t. A tömeg elhűlve és kíváncsiságtól szomjasan figyelte a kékesen derengő adatokat a levegőben.
– A démonok is mintha a semmiből bukkantak volna elő. Először még nem voltak sehol… aztán egyszer csak ott voltak mindenütt. A drónoknak már többtíz méternyi távolságból jelezniük kellett volna, de nem tették. Meghibásodtak? Nem.
– A Xitanok elrejtőznek a drónok radarja elől? – vetette fel Kennex.
– Ha innen nézzük… mondhatni igen, de azért ennél jóval többről van szó. – Ez a kijelentés tovább fokozta a kíváncsiságot. – A lényeg még csak most jön. Tehát, az egyik démont futni hagytuk. Barton már majdnem utolérte, amikor hirtelen szem elől tévesztettem. De nem csak úgy elillant, mint a kámfor… a föld megnyílt alatta. A legmegrázóbb? – Pace itt hatásszünetet tartott. – A rés nem a föld mélyébe vezetett. Barton lába a levegőben lógott, alatta pedig erdő terült el. Szerencsénk, hogy időben el tudtam kapni.
Az események részletezése minden eddiginél nagyobb képtelenségnek hangzott, annak ellenére is, hogy Cross saját szemével látta, mi történt. Egyáltalán nem csodálkozott, hogy a vezérlőben levők egyként hőköltek hátra az abszurd hírektől.
– Miután sikerült felhúznom – bökött Barton felé a kardforgató –, a lyuk sehol sem volt… és a menekülő Xitan sem.
A levegőben pattogott a feszültség. Pierce értetlenül meredt maga elé, Lee és Kennex azonban mintha mélyen gondolkodóba esett volna. A meghökkenést az ő arcuk is kendőzetlenül tükrözte.
– Egy magyarázatot találtunk erre. – Barton közelebb húzódott Pace-hez, hogy legfőbb szemtanú lévén annyi ponton erősítse meg a Bunker felé vezető úton szült konklúziót, amennyin lehetséges. – A Xitanok egy miénkkel párhuzamos világból érkeztek.
Ismét feszült, néma csend. Aztán:
– Ez a legnagyobb baromság, amit valaha hallottam – hörögte Pierce. Mintha szavai megakadtak volna a torkán, és csak erőfeszítés árán sikerült volna felköhögnie őket.
– Hazudnánk? – vonta fel a szemöldökét Flynn.
Álljon elő logikusabb elmélettel – mutogatta bőszen a Falon túlinak Barton, mire a csapat mindegyik tagja várakozó pillantást vetett a férfire. Pierce homlokán hirtelen verejtékcseppek csillantak.
– Ön hisz nekik? – fordult segélykérően Kennex felé.
– Nem voltam jelen, nem vitathatom azt, amit láttak.
– És a Fal ellen intézett támadás? – szúrta közbe valaki.
– Egyszerű megtévesztés – felelte Cross. – A Xitanok okosak, erre már rég rájöttünk. Mégis hagytuk, hogy az orrunknál fogva vezessenek minket.
– De a Fal a mocskos háborújuk kirobbanására volt válasz – hangoztatta másvalaki tömény undorral.
– A Xitanok ellen viszont funkcióját veszti – szögezte le kellő határozottsággal Pace.
– Hazudnak – vádaskodott egy harmadik hang a tömegből.
– Hazudnánk? – Cross ugyan számított efféle reakcióra, valamiért mégis sértve érezte magát.
Tőlünk távol áll a maguk mocskos természete – vágott vissza Barton –, de ha nem hisznek nekünk, nyugodtan menjenek ki, és keressenek jobb magyarázatot. Ó, de hát ez megterhelő feladat lenne számukra, nem? Egyáltalán hogy akarnak így nyerni? Minket küld…
– Barton! – dörrent a lányra Pace. Barton kissé megszeppent, de indulatait nem volt egyszerű lefékeznie.
– Hadd tombolja ki magát – szólt közbe Cross –, ezeknek itt nem árt, ha valaki lerántja őket a magas lóról.
A lány keményen az alsó ajkába harapott.
Azok az adatok nem hazudnak – bökött a kivetített képekre.
– És ez az elméletünk azt is megmagyarázza, hogy a Xitanoknak hogyan sikerült a drónjaikat kijátszaniuk – tette hozzá Flynn élesen. – Arról nem beszélve, hogy Windfall lebombázását is megúsznák.
– De egy… párhuzamos világ! Ez… – Pierce képtelen volt folytatni.
– Csak egy feltevés – húzta ki magát Barton –, de jelenleg ez a leghihetőbb, amink van.
Cross nem bánta meg, hogy terepről azonnal a Bunkerbe igyekeztek. Pierce arckifejezése, a vívódása önmagával… egyáltalán nem érzett bűntudatot amiatt, hogy mindez mekkora szórakozást jelentett számára.
– Szerintem igenis van benne ráció, véljük bármennyire sületlenségnek is – lépett közelebb a körasztal szolgáltatta fényhez Lee. – Gondoljanak csak bele! Ezzel a látszatkeltéssel alaposan elhitették velünk, hogy a Fal megállíthatja őket… pedig… ha valóban létezik ez a párhuzamos világ…
– …és a két világ között húzódó falat bármikor és bárhol át tudják lépni… akkor a mi kézzel fogható Falunk nem ér semmit – fejezte be a gondolatmenetet Pace. Szavai kellően elborzasztottak minden jelenlévőt; ezúttal csupán alig hallható suttogás futott át a termen. – A Xitanok eddig ügyesen eltitkolták előlünk mindezt. Mi kétségbeesésünkben észre sem vettük az árulkodó jeleket, holott kellett volna. Hiszen… akárhányszor felszívódtak, senki sem tudta, hová tűntek. Fekete testük miatt abban a hitben éltünk, hogy az éjszaka leple alatt gondosan elrejtőznek, de a Kékek és a Feketék úgy ismerték a területeiket, mint a saját tenyerüket… meg kellett volna találnunk őket, a fészküket, vagy akármi legyen is a lakhelyük.
A mai bevetésen fordult a kocka – ismételte Barton. – Eddig mindig a démonok üldöztek minket… most mi üldöztük őket.
– Valószínűleg nem számítottak ránk, ami nem is csoda, hiszen mondhatni… mi vagyunk az utolsók. – Flynn tekintetében fájdalom villant át, ami elárulta, hogy nem állt szándékában ezt kijelenteni, de sajnos igaza volt.
– Cage szeretett volna minél többet megtudni a Xitanokról – közölte Kennex. – Őrült ötlettel állt elő: fogjunk el egy élő példányt, hátha a tanulmányozása segíthet. – Váratlanul lesütötte a szemét. – Eddig nem sikerült.
– Akkor most tulajdonképpen mire is várnak már megint? – kurjantotta el magát meglepődve Cross.
– Én ezt még mindig abszurdnak tartom – ellenkezett hűvösen Pierce. A mesterlövész dühös pillantást lövellt felé. – Hogy-hogy korábban senki sem tapasztalt hasonló jelenségeket?
– Könnyen – ragadta magához a szót Flynn. – A túlélésre összpontosítottunk. A démonok olyan hirtelen rohantak le minket, hogy gyakorlatilag semmit sem láttunk az egészből. Ha pedig valaki tapasztalt is valamit, azt már nem élte meg, hogy továbbadja, vagy ha igen, egyszerűen őrültnek bélyegezték. Ahogy most maga minket.
Touché – motyogta önelégült vigyorral Cross.
– És mielőtt feltételezné… ezekhez az adatokhoz nem nyúltunk – bökött az asztal fölé vetített adathalmazra Flynn. – Miért is tennénk?
– Hogy ránk ijesszenek? – dörrent vissza valaki a háttérből.
Meg is érdemelnék – mutogatta haragos arcot vágva Barton.
– Szóval… hadd összegezzem – ráncolta a homlokát Lee. – Szarban vagyunk. És ez alatt elsősorban az uniót értem, mert Windfallnak már úgyis lőttek.
– Rátapintott a lényegre – mosolygott Cross, és magában elkönyvelte, hogy mégis kedvelni fogja a nőt. Aztán Pierce felé fordult. – Rábasztak, seggfejek.
– Ha a Fal tényleg nem állítja meg őket, akkor hogy-hogy nem rohantak le még minket? – A férfi próbált az észszerűségbe kapaszkodni, de lerítt róla, hogy megrémült.
– A megfelelő időre várnak – rántott vállat lazán Pace. – Miután gondosan elhitették mindnyájunkkal, hogy a Fal akadályt jelent, a legváratlanabb pillanatban támadást indítanak. Most, hogy lerántottuk a leplet erről a… titkukról, talán még tehetünk valamit, mielőtt nem késő. Hacsak a Xitanok nem időzítik a várt támadást hamarabbra.
– Tenni? És mit? – Egy vékonyka, de erőszakos tónusú nő kérdezett a tömegből.
– Ezt hangoztattuk végig! – rázta a fejét hihetetlenkedve Flynn. – Átszervezünk mindent. – Olyan hanghordozással beszélt, mintha ez lett volna a világ legegyszerűbb válasza. És valóban az volt, de Cross nem várta el, hogy ez a Falon túliaknak is leessen.
– És a támaszpontok? Az ott állomásozó csapatok?
– Ottmaradnak – vette át a szót Pace. – Csak a feladatuk nem a Fal védelme lesz, hanem például a maihoz hasonló rések betömése és persze a Xitanok megsemmisítése. Mivel alaposan felszerelték a támaszpontokat, ezért úgy vélem, minden eszközünk megvan a sikerhez. Oh, nem, nem egészen. – A kardforgató olyan éles pillantást küldött Pierce felé, hogy Cross szinte látta a fizikai lyukat annak mellkasában. – Katona… az nincs elég.
– Nem részesültek kellő kiképzésben – hangoztatta a Falon túli azt, ami már mindenkinek a könyökén jött ki.
Hát pedig mi négyen kevesek leszünk ehhez – mutogatott Barton nagy, kapálózó mozdulatokkal.
– Megígértük, hogy segítünk – emlékeztette a termet Pace –, és ehhez tartjuk is magunkat. Nem elsősorban azért, mert ahogy elnézem… mindnyájunkat majd’ megöl a kíváncsiság, hogy mi a franc ez az egész. – Helyeslő biccentéseket kapott válaszul. – Mindez csakis akkor fog működni, ha hagynak bennünket érvényesülni. Jelenleg csupán mi állunk a sikeres jövőjük és egy mindent elsöprő katasztrófa között. De ahogy gondolják… elvégre, a mi világunk már elbukott, ez nem a mi harcunk…
Pierce látványosan viaskodott önmagával. Körülötte a többi Falon túli bizonytalanul suttogott, bár amennyit Cross el tudott csípni, az biztatóan hangzott. Pontosan ezért kell az szónoklást meghagyni Pace-nek.
– Akkor annyira nem is szükséges átírni mindent. A felállás marad a régiben… csak a feladatkör változna meg – szedte össze Pierce.
– Sokáig tartott – gúnyolódott ezúttal Flynn.
– Akkor mégis mire volt jó ez az „azonnal szervezzünk át mindent” című kirohanás?
– Mire volt jó? – vonta fel a szemöldökét Cross. – Ha nem ijesztünk magukra, most ide sem bagóznának.
Akármit is készült közölni Pierce, inkább visszanyelte, és hüledezett.
– Hihetetlen. Mindezt egy feltevésre alapozni… Ch… Hihetetlen. Akkor… miféle tervet forgatnak a fejükben?
A kardforgató arcára halovány, megkönnyebbült mosoly telepedett. Mintha a feszültség is szűnni látszott volna.
– A támaszpontok továbbra is úgy üzemeljenek, mint eddig – ecsetelte Flynn –, és ahogy ez a barom mondta, a feladatkör más lesz. Mi indítványozzuk ennek a rejtélyes jelenségnek a kivizsgálását, ha a többi kiküldött csapat közben réseket keres és lefoglalja a Xitanokat. Fogalmunk sincs, mivel állunk szemben, hogy mekkora a veszélyfaktor, és ha nem kapjuk meg azt a támogatást, amire szükségünk van, az esélyeink hamar lenullázódhatnak. Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha a két világ… nem is tudom, egybeolvadna.
– Lehetséges ilyen egyáltalán? – vetette fel Kennex.
– Ha tényleg igaz, amit láttam, velem már bármit meg lehet etetni – vallotta be Cross.
– És önök vállalnák ezt? – döbbent meg Lee. – Át mernének menni… oda?
– Hát… senki más nincs olyan begyöpösödött, mint mi – rántott vállat a veterán.
És még korántsem biztos, hogy igazunk van – tette hozzá Barton –, de ez másképp nem derülhet ki, csak ha felfedezzük.
– Szóval akkor még egyszer: ez kizárólag úgy működhet, ha több katonát kapunk – hangsúlyozta Pace. – A Xitanokkal mindenképpen fel kell venni a harcot, amíg mi kutatunk, így a kulcs megint az idő lesz. Időt kell nyerniük nekünk, hogy kiismerhessük magunkat a világukban. Ha kiirtani őket nem is lehetséges, akkor azt kell elérnünk, hogy valahogy csapdába essenek benne, már ha tényleg egy másik síkról érkeznek.
– Őrült terv – jegyezte meg váratlanul a mindeddig némán fülelő Kennex.
– Meglehet, de rólunk van szó – reagált Cross vigyorogva.
– Akárhogy hozták is létre a Xitanok ezt a… kaput, vagy mit, nem lenne hátrány, ha valahogy kideríthetnénk azt is, hogyan képesek erre. Szóval továbbra is napirenden marad, hogy elfogjunk egyet élve – folytatta Flynn, tekintetével Lee-ét keresve. A nő bólintott.
– Rajta leszünk.
– Helyes. A túlélők begyűjtéséről se feledkezzenek meg.
– Nem fogunk.
– Akkor? – tárta szét a karját Cross. – Munkára? Nem ártana erről a kis… eszmecseréről tájékoztatni a támaszpontokat meg az őrtornyokat, nem?
A terem még dermedt volt a sokktól, de Kennex hamar a kezébe vette az irányítást, és mozgósított mindenkit. Kérésére Lee kiterelte a csapatot a vezérlőből, végigvezette őket a folyosón, egészen a kijáratig. Mielőtt azonban visszautasította volna őket a támaszpontjukra, megtorpant egy pillanatra. Tekintete szigorról árulkodott, de pótcselekvései aggodalmából származtak.
– Ha tévednek… ami elég valószínűtlen… de akkor is egy eshetőség, Pierce nem hezitál majd óriási balhét a nyakukba akasztani – figyelmeztette a csapatot kötelességtudóan. – Addig nem is fognak hinni önöknek, míg a saját bőrükön nem tapasztalják mindazt, amit elmondtak nekünk. Ennek ellenére igyekszünk együttműködésre bírni őket, rendben? – A négyes egyként bólintott. Lee hezitált egy rövid ideig, aztán: – Tényleg komolyan gondolták? Hogy magukra vállalják ennek a feltételezett világsíknak a feltérképezését?
– Hallotta – erősítette meg Pace.
– Valóban csak a puszta kíváncsiság hajtja önöket? Mert… hogy szarnak a Falon túliak épségére, ez világos.
A csapattagok sokatmondó pillantást váltottak.
Ez nem igaz – rázta a fejét Barton. – Annyi halált láttam már… hogy a leggyűlöltebb ellenségemnek sem kívánnám soha.
– A háború sokat elvett tőlünk – fogott bele Flynn –, de az nem mérhető ahhoz a veszteséghez, amit a Xitanok hoztak ránk. Windfall felzabálását nem úszhatják meg csak úgy, következmény nélkül.
Crossban pusztán ekkor tudatosult, hogy mindannak, ami elhangzott ezen a rögtönzött eligazításon, valójában csupán a töredékét beszélték meg útközben. Mégis úgy tűnt, mintha mindent átrágtak volna, és ez megrémisztette. Nem volt kibékülve társai jelenlétével, legszívesebben folyton sértést vágott volna valamelyikükhöz, éppen ezért nem értette, hogy lehettek ennyire egy hullámhosszon. Talán mert egy csónakon eveztek. Talán mert ugyanazok a sérelmek érték őket a háborúban. Talán mert egyezett a látásmódjuk. A francba is.

Tudta, hogy éjjel nem sokat fog aludni, és szidta a fejét, hogy igaza lett. Nem érezte a kimerültséget, hiszen az adrenalináram nem apadt el. Csak ide-oda dobálta meggyötört testét az ágyban. Mikor már nem bírta tovább a vergődést és az izzadást, felkelt, hogy igyon valamit.
Egyáltalán nem lepte meg, hogy a többieket a vezérlőben ücsörögve találta. Megjegyzés nélkül csatlakozott hozzájuk. Egy darabig mindössze némán ültek és meredtek a semmibe. Bár mellkasuk ritmikus fel-le mozgásától eltekintve teljesen mozdulatlanok voltak, a lövész tudta, hogy ők is az elmúlt eseményeken filóznak. Ő már annyiszor végigpörgetett mindent az agyában, és hiába próbált gátat szabni a képek tömkelegének, azok megállás nélkül ostromolták. Túl sok volt ez neki egyszerre, úgy érezte, ha az elkövetkezendő néhány nap nem telik el eseménytelenül, koponyája szétreped. Nyugalomra persze esélyt sem látott, így nem is értette, minek terhelte magát a reménykedéssel.
Mikor végül agyára ment a sok emlékkép, elfúló, nyüszítéshez hasonlító nevetést hallatott, magára vonva társai figyelmét.
– Párhuzamos világ… – sóhajtotta. – Ekkora sületlenséget... – Mellkasát még mindig a kuncogás rázta.
– Hiszen láttad – emlékeztette Pace.
– Tudom! És mégis… Így kimondva… Nem is… Előbb nem ártana megvizsgálni, pontosan is mit találtunk, mielőtt egyből a következtetés részhez ugranánk.
Mindenesetre befosattuk őket – mutogatta széles vigyorral az arcán Barton.
– Vagy csak elértük, hogy komplett idiótának nézzenek minket – fűzte hozzá kevésbé lelkesen Pace.
– Pontosan mit is láttál, kölyök? – intézte a kérdését Bartonnak Flynn, nem mintha szerencsétlennek nem kellett volna már felidéznie a történteket. Mintha most is feszélyezte volna a hirtelen rá irányuló figyelem.
Arra összpontosítottam, hogy ne essek le – mutogatta.
– Logikus – jegyezte meg Cross.
Nem tudom, mi volt az pontosan. A talajba… az aljnövényzetbe kapaszkodtam, de a lábam a levegőben himbálózott. Alattam… alattam erdő volt, meg… sűrű köd. Alulról úgy nézett ki, mintha megnyílt volna az ég… vagy… nem is tudom. – Szünetet tartott, hogy kicsit összeszedje a gondolatait. – Mintha egy vékony, nem áttetsző üvegfal választotta volna el a két… síkot. Csak… ennyit láttam.
– Én se többet – tette hozzá Pace.
– Amúgy egész szépen rögtönöztél ott nekik – dicsérte társát Cross. – És az a vicces, hogy minden abszolút hihető volt. Szóval én azért nem hiszem, hogy annyira hülyének vennének minket. Hiszen láttátok, mennyire beszartak.
Barton egyetértően bólintott, aztán bizonytalanul leszegte a fejét.
Vissza kéne mennünk oda…? – mutogatta.
– Igen, vissza – helyeselt Flynn.
– Azt hittem, már senki sem veti fel – mosolyodott el a mesterlövész.
– A Bunker nem repesne az örömtől – mondta intően Pace.
– Ugyan, kit érdekel a Bunker? Vagy a Falon túli mocskok? Ronan, te hangoztattad annyira, hogy a kezünkbe kell vennünk az irányítást, most meg berezelsz?
– Csak Lee-t és Kennexet féltem. Ez lenne a mai napon a második ellenszegülésünk, úgy, hogy most költöztünk be. Mivel ők is windfalliak, a mi pártunkat fogják, és falaznak nekünk. Akárhányszor ellenállunk, valószínűleg rajtuk csattanna az ostor, ha ez nem történt meg máris.
– Bízhatunk egyáltalán bennük? – tudakolta Flynn a homlokát ráncolva.
– Eddig nagyon úgy tűnik, de mindezt nem azért mondom, mert biztonsággal tudom, hogy így van. Azért még ne ragadtassuk el magunkat. Ígéretet tettek… meglátjuk, mi lesz a vége.
Akkor maradjunk itt? – Ezúttal Barton kérdezett. Látszott rajta, hogy nincs ínyére a dolog. Cross teljesen átérezte a csalódottságát.
– Ilyet nem mondtam – felelte kellő eltökéltséggel a tónusában Pace.
– Óvatosak leszünk – húzta ki magát izgatottan Flynn. Barton kétszer a mellkasára ütött, mire a mesterlövész elmosolyodott. Oh, bárcsak mindig ennyire egy hullámhosszon lennének!

Nem tartott sokáig felfegyverkezni újra, az izgalom mindnyájukat maximum hatásfokon dolgoztatta. Mivel az éjszaka sokkal veszélyesebbnek számított (detektorok ide vagy oda), Cross örült, hogy a fekete öltözéknek hála akár ők is ugyanúgy beleolvadhatnak a környezetükbe, mint a Xitanok. Bár nem sok hasznot hajtottak a terepre vitt drónok a délután folyamán (azt leszámítva, hogy többnyire megerősítették az őrült elméletüket), mégis Barton ölében landolt egy, Flynnében meg egy másik.
A rádiókapcsolatot nem vágták el, attól tartva, hogy démontevékenység üti fel a fejét, de egyöntetűen eldöntötték, hogy semmiféle hívásra nem fognak válaszolni, ami nem egy esetleges támadásról tudósít.
Ahogy azt előre látták, amint elhagyták a támaszpontot, máris záporoztak a hívások a Bunkertől, de válasz híján lassan felhagytak a próbálkozással. Ideje beletörődniük, hogy őket bizony nem táncoltathatják kedvük szerint.
Nem sokkal azután, hogy Cross kitörölte az utolsó nem fogadott hívást, Pace leállította a terepjáró motorját. A csapatra némaság borult. Hezitálva egymásra tekintettek, de mivel félelmet egyikük szemében sem fedeztek fel, fegyvereiket megmarkolva kiszálltak a járműből.
Odakint alaposan lehűlt a levegő. A mesterlövésznek egészen a fejébe kellett húznia a sapkáját, hogy védje a fülét a hidegtől. Az égbolt bizarrul tiszta volt; még a parányi csillagokat is látni lehetett. A majdnem kerek hold ezüstös derengése képes volt beragyogni a vékony ködfüggöny egészét. Bár Cross ezt senkinek sem vallotta volna be soha, szívesen elgyönyörködött volna a látványban. Akárcsak a nap, úgy a hold fénylő szépsége is ritkaságnak számított a windfalliak számára.
A két drónt útnak eresztvén, a csapat megindult a rengetegben. Mivel a fák sűrű lombjai lassan teljesen elfedték a hold nyújtotta világosságot, szükség volt Barton kiképzése során elsajátított felderítői képességeire a haladásban. A lány lassan, körültekintően vitte előre társait pontosan oda, ahol korábban megnyílt a föld, hogy elnyelje a menekülő Xitant. Néha kitért a helyes irányból, hogy nagyobb átmérőjű területet fésüljön át, néha kissé leszakadt társaitól, de egyelőre semmi szokatlan nem mutatta magát; a drónok is fölöttük cikáztak még.
Sokkal hamarabb elérték a helyet, mint Cross azt várta. Bár ő is remekül tudott tájékozódni, nem volt benne biztos, hogy ilyen egyszerűen visszatalált volna.
Barton hirtelen térdre rogyott, hogy a földet kapargatva próbáljon rálelni valamire… akármire. A többiek is nézelődtek, de ahogy teltek a csendes percek, úgy fogyott a lelkesedésük is.
– Felesleges volt kijönni – törte meg a némaság jegét Flynn. Barton ingerülten a földre csapott.
– Őszintén, mégis mit vártunk? – morogta Cross hasonlóan frusztráltan. – Ha ezek a nyamvadt Xitanok nyomot hagynának maguk után, rég rájöttünk volna, hogy egy párhuzamos világból jönnek. Ah... még kimondani is kegyetlenül fáj… Komolyan, már kezdem azt hinni, hogy csak hallucináltuk az egészet. Talán van valami a ködben…
– És mind ugyanazt hallucináltuk volna? – vonta fel a szemöldökét Pace.
– Hihetőbb, mint ez a légből kapott párhuzamos világ elmélet…
Cross nem tudta, mit gondoljon. Nem volt itt semmi, de a délután folyamán eltűnt drónok… és a kölyök… Látta, Pace honnan húzta ki őt, és mégis, bizonyítékok hiányában úgy tűnt, mintha csak képzelte volna az egészet. Ahhoz azonban túl élénken élt minden a fejében.
Tényleg felesleges volt kijönni? – Barton tekintete kétségbeesettségről árulkodott. Hiába markolt a földbe újra és újra, mintha azt várná, hogy kiáshatná azt a rejtélyes lyukat, csupán a ruháját piszkította be.
– Hát… aludni úgysem tudtam volna – sóhajtotta Flynn, miközben néhány méterrel arrébb sétálgatott.
– Talán még szétnézhetünk esetleg távolabb is – ötletelt Pace, bár hangjából hiányzott a korábbi eltökéltség.
– Áhh – legyintett mogorván Cross –, úgysem találunk sem…
Halk, de visszhangzó koppanás ütötte meg a fülét, és ez elég volt, hogy mondandója végét visszanyelje. A koppanás Flynn irányából jött. A veterán tágra nyílt szemmel meredt maga elé, a kezében szorongatott fegyvere csövét védekezően emelve maga elé.
Ez mi volt? – pattant fel a földről Barton.
– G-gőzöm sincs – motyogta az öreg bizonytalanul, puskáját óvatosan lengetve törzse előtt.
Cross érezte, hogy az adrenalin felpezsdíti a vérét, és már egyáltalán nem fázott. Ahogy Flynn ismét lendített egyet a fegyverén, a koppanó hang megint visszhangot vert a csendben. Mintha a cső nekiütközött volna valami… valami üvegszerűnek.
– Mi a franc?
A veterán óvatosan előrenyújtotta a kezét, hogy kitapogassa, mit talált, mire tenyere hirtelen függőleges felülethez tapadt. Kesztyűs kezével megkocogtatta. Pontosan olyan hangja volt, mintha egy üvegablakon kopogtatna. Cross kíváncsian és izgatottan Flynn mellé lépett, hogy kinyújtsa a kezét. Az ő ujjai is érintkeztek a sima felülettel.
– Mi az? – tudakolta felettébb kíváncsian Pace.
– Passz – rántott vállat a mesterlövész. – Nem látszik, mégis itt van…
– Mintha valami áttetsző üveg lenne – húzódott hátrébb Flynn. Cross elengedte a fegyverét, és immár két kézzel tapogatta végig a nem látható felületet. Nem tudta pontosan megállapítani, mekkora, csupán azt, hogy nagy. A tetejét (ha egyáltalán volt neki teteje) nem érte fel, és a két szélét is csak Barton, illetve néhány méteres ingázás hozzájárulásával találta meg.
Elképesztő – hüledezett a lány.
– Egy kapu…? – kérdezte megütközve Pace.
– Mindjárt kiderül – mondta Cross, azzal egy sebes mozdulattal ismét kézbe kapta a fegyverét.
– John, vá… – A kardforgató nem ért mondandója végére; a mesterlövész fegyverének visszhangja belé fojtotta a szót. A töltény egy szabályos kör alakú rést vert a láthatatlan üvegfalba, amelyből hideg levegő és apró ködfoszlányok áramlottak kifelé. A résből repedések futottak minden irányba, de a fal kitartott. A csapat elhűlve bámulta a jelenséget. Barton volt az első, aki kiesett a transzból annyira, hogy közelebb bírjon lépni. Ujjait óvatosan végighúzta a repedéseken, majd tenyerét a lyukhoz emelte, elfogva a köd útját.
– Oké, ez már tényleg valami – rázta a fejét hihetetlenkedve Flynn, azzal közelebb lépett Bartonhoz, és kissé félretessékelte, hogy helyet kapjon. Keményen markolva a fegyverét, annak agyával a repedő üvegre csapott. Aztán még egyszer. És még egyszer. Szilánkok hullottak a földre, hangos csilingelést hallatva. Az egyre táguló rés gomolygó ködfátylat és erdőt fedett fel előttük, mely kísértetiesen hasonlított jelenlegi környezetükre, a fák azonban vékonyabb törzzsel bírtak, és magasabbra nyújtózkodtak. Az eget sem ragyogta be a hold fehér derengése.
Barton leguggolt, hogy az egyik letört szilánkot felvegye. Olyan áttetsző volt, hogy akinek ötlete sincs, mit keressen, szinte biztos, hogy elszalasztotta volna. Pace is kíváncsian a kezébe vett egyet, bár figyelmét sokkal jobban lekötötte a résen túli látkép.
– Hű. – A mesterlövész már végképp nem tudta, mit higgyen. – Oké, kizárt, hogy ezt mérges gázzal kevert köd okozza.
Most mi lesz? – kérdezte izgalmában remegő kézzel Barton.
– Átmegyünk, nem? Erre vállalkoztunk.
– Fogalmunk sincs, mi várhat odaát – húzta a száját bizonytalanul Pace. Barton a szemét forgatta.
Felfegyverkeztünk! – emelte magasra saját puskáját, majd a fejük fölött cikázó drónokra bökött.
– Igaza van – állt a lány mellé Flynn. – Bízzunk abban, hogy a detektor valóban működik.
– És ha ez a rés eltűnik?
– Baszki, te tényleg berezeltél, Ronan – morogta Cross. – Ha nem most, mikor? Különben is, ennek a veszélye máskor is fennállhat. – Nem tudta, hogy dühöngjön vagy nevessen, így inkább kuncogott egyet. – Basszus, nekem kellene most a leghangosabban elleneznem ezt a hülyeséget, nem neked! Azok a túlélők, akiken segítettünk… ha te nem vagy velem, nem biztos, hogy…
– Ne feszélyezd – szólt közbe Flynn. – Nélküle is boldogulunk. Én legalábbis biztosan.
Pace összepréselte alsó és felső ajkát, és bár úgy tűnt, bátorsága végleg inába száll, a szemében ismét fellobbant a tűz.
– Ha a saját óvatlanságunk lesz a vesztünk már rögtön az elején, akkor tulajdonképpen mit keresünk mi most itt? Legalább azon töprenghetnénk, mihez kezdünk, ha ez a rés itt eltűnik. Mert mi lesz akkor?
– Hát… itt ácsorogva sosem tudjuk meg – rántott vállat lazán Flynn.
Ez a mi harcunk is – húzta ki magát tettre készen Barton. – Azzá tettük, mikor kimondtuk, hogy Windfall elestét nem úszhatják meg a démonok. És… szerintem… mindig is az volt, hiába elleneztük annyiszor.
Pace eleresztett sóhajt.
– Elindulunk végre?
Cross felnevetett.
– Mi van, Ronan? Nem bírod elviselni, ha nem te osztod a bölcseleteket? – csipkelődött.
– Jól van, mozgás, hacsak nem akarjátok megvárni, hogy ránk pirkadjon – lépett közelebb a ködöt pöfékelő réshez Flynn. Barton szórakozottan nézte Cross és Pace farkasszempárbaját, de a veterán szavára azonnal indulásra kész pózba vágta magát, és már indult is volna előre, ha az öreg karja útját nem állja. – Ne olyan sebesen, kölyök. Én megyek elöl. Ha valami szembe jönne velünk, engem kapjon telibe, ne téged.
Barton döbbenten rázta a fejét.
Én vagyok a hírszerző a csapatban – makacskodott. – Nekem a felderítés rutinfeladat.
– Nem állok le vitatkozni – felelte hűvösen Flynn, majd átlépte a két feltételezett világsík határát. Cross és Pace egy gyors pillantást váltott, aztán a drónokat a résbe reptetve ők is elmerültek a sűrű ködben Barton után.
Cross gyomra dióméretűre zsugorodott. A hely nemcsak sokkal sötétebb volt, de a levegő is hidegebbnek érződött. Sűrű lombú fák vették körbe őket, az aljnövényzet pedig ritkásabbnak tűnt. Igyekeztek mindvégig közel maradni egymáshoz, illetve olyan csendesen járni, hogy a legapróbb levélrezdülés hangja is a fülükbe jusson. Pace többször hátrapillantott, vajon látja-e még a rést, de a gomolygó köd már rég elfedte előlük, és ez rossz érzéssel töltötte el a mesterlövészt. Bár Pace-t tántoríthatatlan harcosnak ismerte, teljesen megértette az aggodalmát és kétségeit, még ha az imént le is hurrogta. Hiszen neki is erőlködnie kellett, hogy bátorságát el ne szórja útközben…
Fogalmuk sem volt, merre mennek, csak azt tudták, hogy egyelőre egyenes vonalat ír le a megtett útjuk. Egyetlen szó sem esett közöttük, nem mintha Crosst ez meglepte volna; ellenséges terepen mozogtak, és a drón némasága ellenére sem volt kizárt, hogy már kiszemelték őket a Xitanok.
A mesterlövész szíve hatalmasat dobbant a mellkasában, amikor Flynn váratlanul megtorpant. Olyan szorosan markolta a fegyverét, hogy ujjai görcsösen remegni kezdtek.
– Mi baj? – súgta Pace alig hallhatóan.
Egy tisztás – bökött maguk elé Barton.
Némán közelebb sétáltak, hogy kicsit körbejárjanak. Nem kellett túlságosan belemerülniük a feladatba. A köd ellenére is hibátlanul kivehető, erődszerű építmény körvonalazódott a sötétben kicsiny, lőrésszerű ablakokkal. Egy emberalkotta építmény. Cross rossz érzése csak tovább fokozódott, mely erős hányingerbe csapott át, amikor meglátta a falon a szinte világító, szórófestékkel fújt jelzést.
A Feketék…?

4 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Ezt a fejezetet még nem olvastam el, csak a bevezetőt, éa hidd el, jól van ez a történet így, ahogy megírod. Időigényes elolvasni, de soha nem unom egy sorát se :3
    Így tovább és szurkolok a tanuláshoz is, aztán száguldok tovább olvasni! ^^
    Üdv: Babu

    VálaszTörlés
  2. Hello again!
    Végére értem a fejezetnek, és te jó ég, kétszer egymás után ennyire meglepni az Olvasót, ejnye :D Viszont elérted hogy most még tovább olvassak és még jobban szeressem a történetet. Egész szépen alakul a csapat, már nem akarják megölni egymást, ez komoly haladás!
    Na nem dumálok itt össze-vissza, megyek olvasni ^^
    Üdv: Bab

    VálaszTörlés
  3. * Babu
    Ui.: Nem lehet igaz hogy itt is elgépelem a szöveget... :"D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali! Huhú, nagyon szépen köszönöm a kommentedet. ^^ Jellemző rám, hogy nincs túl sok önbizalmam, szóval gyakran előfordul (mindig), hogy amit kiadok a kezei közül, az nem tetszik, de azért igyekszem másképp állni hozzá. :'D

      Oh, igen, szeretek meglepetést okozni, ez a jövőben sem lesz másképp. :D A csapatról pedig... hát... én azért erre még nem vennék mérget...

      Még egyszer köszi, hogy írtál! ^^

      Jolt

      Törlés