2017. augusztus 9., szerda

Kihívás - Nyomás

Több sztoriötlet fogant már meg a fejemben az utóbbi időben. Ugyan ezek még a jövő zenéi, de előbb vagy utóbb mindenképpen szeretnék belevágni valamelyikbe. Talán hamarabb is, mint gondoltam. Az egyik ilyen történet-ötlet ugyanis egy egyetemista lányról szól, aki ráun a monoton, szürke hétköznapokra, és olyan eseményekbe keveri magát, amelyekkel sodródva átértékeli a dolgokat, és rájön, hogy talán a szürke hétköznapok mégsem olyan rosszak.

Miért is vágnék bele hamarabb a vártnál? Mivel ez egy egykötetes regény lenne (a legtöbb eddig feltöltött művem folytatásos), illetve egy egyetemista lány a főszereplője, és én is most kezdem az egyetemet, szóval a karakteremmel együtt tudnám felfedezni ezt az "új világot".

Már vannak ehhez a történethez vázlatok (igaz, egyelőre nem olyan sok), a főbb karakterek is készek, illetve kitaláltam a címet is. Ez a háromszázas egy kis ízelítő egy mellékkarakter szemszögéből. Ha esetleg megfogott, talán még hamarabb nekiállok kidolgozni ezt a történetet.
Jó olvasást!


Amióta kiosztotta azt az otromba vásárlót, nem láttam, holott egy karra jártunk. Kérdezősködtem a szaktársai körében is, de nem rémlett nekik, hogy az incidenst követő napokban megjelent-e az órákon. A legtöbben, akikkel beszéltem, nem is tudták, ki felől érdeklődöm, és ez felettébb aggasztott. Számukra csupán egy volt a tanulók szürke arctengerében. Egy egyszerű diák, aki lelkiismeretesen bejárt meghallgatni a tanárait; aki mindig jól informált volt; aki szorgalmasan hajtott azért a kevés pénzért is, amit ezek a mocskok mertek perkálni az alkalmazottaknak; és akitől noha sokan segítséget kértek, a nevére mégsem emlékeztek.
Aznap az a vásárló végül a toleranciája hátárán túlra lökte. Besokallt, és most már teljesen világos, miért. Monoton, szürke hétköznapok, melyek mindig, MINDIG ugyanazon forgatókönyv szerint peregnek le. Reggeli kelés, kávé, előadások, edzés, munka, tanulás, alvás. Aztán megint reggeli kelés, kávé, előadások, edzés, munka, tanulás és alvás. Nekem bár ez teljesen normálisnak számított, neki nem. Sehogy sem bírt beilleszkedni a környezetébe, amit a kis kutakodásom igazolt is.
Először: nem sikerült barátokra lelnie. Ha az arca meg is maradt néhány ember retinájában, csupán egy rövid időtartamig tárolták a képet. Másodszor: csendes, szelíd lány volt, aki kerülte a felesleges balhét, és a leghangosabb bulik alatt is inkább a tanulásra koncentrált. Továbbá: teljesen különbözött a gondolkodásmódja, a világlátása. A monoton munkát általában igyekeztük beszélgetéssel színesíteni, és ekkor ébredtem rá arra, mennyire másként éli meg mindazt, amit én. Amit mindenki.
Egyetlen szó nélkül tette a dolgát nap mint nap. És tűrt. Megállás nélkül tűrt. Érzelmeit elfojtva megpróbálta magát egy olyan fogaskerékké formálni, amely tökéletesen illik a gépezetbe, és amelyet mindenki elfogad. Majdnem összejött. De csak majdnem.
Van, aki a nyomás alatt összeroppan, illetve ritkán, de előfordul az is, hogy valaki a nyomás alatt erőre kap, és féktelen indulatokkal dönti le a szürke hétköznapok díszleteit. Ez a valaki kizárólag olyan ember lehet, aki többre hivatott. Akárcsak ő; és az az otromba vásárló lehet rá a legjobb tanú.
Megosztás:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése