Gyilkos a sötétben - 15. fejezet

Nagyon bele kellene húznom végre. Már mikor megírtam én ezt... Valahogy elfogyott a lelkesedés, vagy nem is tudom. Nyugodtan szóljatok rám, hogy Jolt, ne legyél ennyire lusta! :')
Mindössze 4 fejezet és az epilógus van vissza a harmadik kötetből, azt szeretném egy-két héten belül feltölteni, úgyhogy rugdosni ér!


Stinger állig felfegyverkezve hagyhatta csak el Walker lakását: azaz töltött fegyver plusz tárral, 100%-os akkufeszültségű mobiltelefon (a biztonság kedvéért kettő is), mellény a kabát melege alatt, egy részletes térkép Kaion északkeleti városnegyedéről, valamint nonstop aktív rádiókapcsolat. A lány túlzásnak érezte, de ha ez megnyugtatta újdonsült társait, akkor inkább tartotta a száját. Képes volt vigyázni magára, az már más kérdés, hogy másokra is tudott-e.
Craig Hamill lakása Riverton kimagasodó háztömbjeinek egyikében kapott helyet. Ez a városnegyed csak jóval később épült, mikor a lakosság száma már meghaladta Kaion befogadóképességét, és azonnali bővítésekre kellett sort keríteni. Az itteni atmoszférát az egyszerűség és a letisztultság jellemezte leginkább. A háztömbök a modern építészet vívmányai voltak, ugyanakkor egyhangú hatást keltettek, mivel kivétel nélkül mind ugyanúgy néztek ki.
Stinger sebesen hagyta maga mögött a métereket a gyér forgalmú járdán. A lámpák ezüstös fényárjában kirajzolódott hófehér lehelete. Bár nem fázott kimondottan, mégis azon kapta magát, hogy térde minden egyes lépésnél megremeg. Nyakig felhúzta a kabát cipzárját, és amikor enyhén izzadni kezdett, rájött, hogy a remegés az idegességtől van. Vacsorára is alig bírt pár falatot letuszkolni a torkán, hiába mondogatta magának, hogy szüksége lehet az energiára.
A feszült légkör még feszültebbé sűrűsödött körülötte, amikor ráeszmélt, hogy az esti sötétség és az egyforma háztömbök ellenére még egyetlen egyszer sem kellett a térkép segítsége. A lábai pontosan tudták, merre vigyék őt, és ez megijesztette. Az utcát vizsgálatnak vetve alá, sokként érte a felismerés, hogy az úttest túloldalán villogó vegyesbolt pislákoló felirata nem idegen. Ahogy a szorosan a járda mellett futó bicikliút és a kereszteződések helyei sem.
Emlékszik, ez remek, de… ahogy egyre közelebb ért Hamill lakásához, úgy vált fokozatosan bizonytalanabbá is. Mi van, ha kiderül, hogy jobban tette volna, ha inkább nem kísérel meg visszaemlékezni? Túl sokan haltak meg a jelenlétében, túl sokan…
Oké, mi a téren vagyunk – harsant fel hirtelen Walker hangja a csontmikrofonban. – Veled mi a helyzet, Stinger?
– Közeledek, néhány perc múlva odaérek – adott választ a lány halkan, de érthetően.
Vettem. Üzenj, ha megérkeztél.
– Rendben. Ha bármiféle fejlemény van, értesülni akarok róla. – Stingert még mindig bosszantotta, hogy nem találkozhat ezzel a rejtélyes Stigmannel, de ha a férfi együttműködőnek bizonyul, talán nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy láthatják.
És vice versa – felelte a hacker.
– Értettem.
A lány koponyájába éles fájdalom nyilallt, a felszínre törő emlékképek az utcarészletről retináját égették belülről. Pontosan tudta, mikor kanyarodjon, melyik háztömb hány emeletes. Tavasz volt akkor, a levegő megtelt pollennel, a járdán elvétve lepotyogott virágszirmok tették kissé színesebbé az egyhangú városnegyedet. Későre járt már, a szél enyhén lengedezett. Még arra is emlékezett, melyik ablakokból szűrődött ki fény, és ahogy egyre közeledett, szíve egyre hevesebben ütődött a bordafalának.
Hamill a hetes és a tizenegyes mellékutca kereszteződésében épült tömb harmadik emeletén lakott. Aznap este sem világított sok ablak az épület oldalán, ezúttal még annyi sem. Talán a gyilkosságsorozatot követően senki sem mert a megüresedett lakásokba költözni. Érthető, viszont az teljesen mindegy, Kaion melyik szegletében térnek nyugovóra az emberek… sehol sincsenek biztonságban. Sehol.
Stinger megtorpant a járdán, és mielőtt újabb lépésre szánta volna rá magát, alaposan körbemeredt. Az utca teljes csendbe burkolózott. Se egy járókelő, se kóborkutyák vagy autók. Még gyenge szellő sem mozgatta a megkopaszodott fák vékonyka ágait. A lány reszkető lábakkal a bejárathoz sétált, és ekkor újabb emlékár tört rá. Légzését nehezére esett kontrollálni, homlokán pedig parányi verejtékcseppek gyöngyöztek. Ha már idáig eljött, végig is fogja csinálni, teljesen mindegy, miféle emlékeket fog felszínre hozni a lakás. Tudnia kell.
Az ajtó kívülről csak kombinációval nyílt. Stinger úgy döntött, követi amnéziája előtti énje cselekedeteit: kisebb erőfeszítéssel, de viszonylag hangtalanul eltávolította a kapucsengő melletti doboz elülső lemezét, majd a kapott mobilok egyikét zseblámpaként használva megpiszkálta a drótokat. Amikor az ajtót sikeresen belökte, visszapattintotta a lemezt, és belépett az épülettömbe. Ötlete sem volt, miért nem Walker appját vetette be; talán így izgalmasabbnak tűnt.
Egy szűkös lépcsőház fogadta egy alagsorba, illetve egy emeletre vezető lépcsővel. Tőle jobbra két ismerős lifttel találta szemben magát, míg balra egy kulcsra zárt ajtó állt. Pontosan tudta, mi van mögötte. Emlékszik, felvetette, hogy kicsit szórakozik az épület áramellátásával, de lebeszélték róla. Ha kialszanak a fények, az emberek kimerészkednek a lakásaikból, és akkor annyi az észrevétlen behatolásnak. Walker szerint Hamill lakása a gyilkosság estéje óta üresen állt, ezért Stinger most is feleslegesnek vélte az árammal való babrálást.
Egy mély sóhaj kíséretében, hangtalan léptekkel elindult felfelé a lépcsőn. Azon a tavaszi estén egy pisztolyt szorongatott kesztyűs kezében. Ezúttal is volt a ruhája alatt fegyver. Megborzongott, és feladatára fókuszálva igyekezett nem tudomást venni a hirtelen rossz szájízéről.
Amint elérte a harmadik emeletet, fülét zaj ütötte meg. A 302-es lakás ajtaja alól fény szűrődött kifelé, és a hangok alapján a lakos egy focimérkőzést bömböltetett a tévében. Stinger sietve két ajtóval odébb húzódott. Minden pontosan ugyanolyan volt, mint akkor, nem cseréltek ki semmit. A megsárgult, eredetileg fehérre kent ajtó, az ezüstös hatású kilincs… A lány ismét pulzusszámát próbálta lejjebb vinni néhány mély levegővétellel, majd kabátja alá nyúlva két drótot halászott elő, és pillanatokon belül feltörte a zárat. Ugyanezt tette aznap este is.
Az előtér üresen fogadta. A fogasok, amelyeken kabátok és pulóverek lógtak, most kopaszok voltak. A cipősszekrény ajtaja nyitva állt, és mikor a lány bekukkantott, nem talált benne semmit. Beljebb érve egy elágazásba botlott. Tőle balra egy kis konyha nyílt, arrébb egy fürdőszoba, jobbra pedig egy nappali és egy hálóhelyiség. A konyhai bútorok szinte mind megvoltak, az evőeszközöknek azonban lába kélt. Stinger a spájzba is benézett, de polcokon kívül másra sem bukkant.
Amint kilépett a konyhából, egyből feltűnt neki, hogy a szobákat összekötő folyosó fala még a sötétben is fehérebben virít, mint a többi helyiségé. Óvatosan végighúzta rajta az ujját, de semmi szokatlant nem tapasztalt. A padlót laminált lap fedte, mely több helyütt karcolt és sérült volt. Stinger leguggolt, hogy végigfuttassa a kezét a felületen. Ekkor erős lüktetés költözött a koponyájába. Szemért behunyta, homloka ráncba szaladt. Térdre fájdalmasan koppant a laminált lapon, tenyerét a falnak nyomva kellett támaszkodnia, hogy egyensúlyát megtartsa. A sikoltások, a lövések hangja jobban bántotta a fülét, mint korábban bármikor. Érezte, hogy a hátán vastaggá dagadt izzadtságcseppek gurulnak lefelé, légzése kontrollálhatatlanná vált.
Az ajtó mögött a fal egy helyen csúnyán be volt horpadva… mintha valaki nekivágta volna az ajtót. És a nappali… bármi történt is idebent, a fő színhelye a nappali volt.
Akárhogy küzdött ellene, a káosz a fejében sehogy sem csillapodott, ezért megpróbálta figyelmen kívül hagyni. Nagyobb erőfeszítésbe került, mint várta, de sikerült felegyenesednie, és mindvégig támaszkodva ugyan, de eljutott a nappali bejáratáig is. A redőnyök félig le voltak eresztve, csak minimális fény szökött be a kinti lámpákból, de ennyi elegendő volt ahhoz, hogy a ritkás bútorzatnak hosszú árnyékot nyújtson.
Mozgást látok – reccsent fel Walker hangja Stinger fülében. Ha a lány nem koncentrál eléggé, a sikolyok az elméjében elnyomták volna.
Talán csak a fejfájás tette, de mintha az egyik árnyék megmozdult volna. Egyik kezével automatikusan a pisztolya után nyúlt, és lassan, megfontoltan belépett a nappaliba.
Valami nem stimmel – szólalt meg Connor hűvösen. – Stigman nincs itt…
Stinger nagyot nyelt, hogy a feltörekvő epét magában tartsa. Hiába fókuszált az árnyékokra, egyik sem mozdult meg újra. Talán csak a…
– A fajtádnak kiszámíthatatlannak kellene lennie. – Ez a hang nem a csontmikrofonból jött, nem is az elméjében visszhangzott. Stinger egész testében megdermedt, a sikoltásokat mintha elvágták volna. Egy emberfelettien gyors mozdulattal előrántotta a fegyverét, majd egy kilencven fokos fordulatot véve az idegenre szegezte a csövét.
Az egyik szekrénynek dőlve, gúnyos félmosollyal az arcán, ott állt Stigman.
Megoszt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése