2017. október 6., péntek

Gyilkos a sötétben - 16. fejezet

Éééés végre! A fejezet, amire mindenki várt! A fejezet, ami átír mindent!
Azt hiszem, ideje belehúznom az olvasásba itt a végére, mert így sosem fogom posztolni az epilógust... Arről nem is beszélve, hogy van egy új, ütős ötletem.......

Jó olvasást!


A fűtetlen lakásban tovább hűlt a levegő; Stinger érezte, hogy egyre nehezebb mozgatnia elgémberedett lábujjait. Kezét a testében pulzáló adrenalin ellenére sikerült mereven tartania, és bármelyik pillanatban kész volt lőni, ha a szükség úgy kívánta. Stigman megőrizte kényelmes testhelyzetét, még akkor sem mozdult el a szekrénytől, mikor a kibiztosított fegyver kattanása visszhangot vert a dermedt csöndben. Egyik kezével támaszkodott, másikat elernyedve törzse mellett pihentette. A kabátján a cipzár teljesen le volt húzva, közszemlére téve egy kékes árnyalatú pulóvert. Stinger élesebb érzékszerveinek köszönhetően a félhomályban is tökéletesen ki tudta volna venni, ha a férfi esetleg fegyvert rejteget, de nem látott nála semmit. Neki ennek ellenére esze ágában sem volt leereszteni a pisztolyt.
Stigman féloldalas mosolyra húzta a száját. A lány valami bizarr, ravasz csillogást vélt felfedezni a szemében.
– Miért van itt? – tudakolta élesen tőle, mire a férfi lazán karba fonta a kezét maga előtt.
A csontmikrofon hirtelen recsegni kezdett. A fülsértő hangnak egy meghökkenésről árulkodó levegővétel, aztán Connor jeges tónusa vetett véget.
A mobilját. – Néhány másodpercig tartó szünet után Stinger megint recsegő-roppanó zajt hallott. – Arra kértem, hozza a társát is – folytatta Connor.
Nem értem el, és most, hogy összetörte, még próbálkozni sem tudok. – A lány, legnagyobb meglepetésére, Denta hangját is hallotta. Igyekezett arckifejezését olyan érzelemmentessé tenni, amennyire csak bírta. Tekintetét egyszer sem vette le Stigmanről, akitől még várta a választ.
– Beszélni akartatok, vagy tévedek? – rántott vállat a férfi. Stinger megnyalta kiszáradt ajkát. Nem mert a füléhez nyúlni, nehogy Stigman kiszúrja a csontmikrofont, ugyanakkor jó lett volna tudatni a társaival, hogy a hiányzó parti vele van.
Nézzék, én… – fogott bele Denta, de Connor a szavába vágott.
Ki ez a fickó? Honnan és mióta ismeri?
Miért kell maguknak ennyire Stigman? Közük van hozzá, eltaláltam? – A KIB-s beszédében könnyen fellelhető volt a hezitálás. Stinger igyekezte megosztani a figyelmét, hogy a vele szemben álló férfival is megbirkózzon, illetve tudja követni a találkozó eseményeit is.
– Honnan tudta, hogy itt leszek? – kérdezte számot kérően Stigmantől.
– Kiestek az emlékeid, vagy mégsem?
– Hm. Tehát végül mégiscsak hitt nekem.
– Ezt nem mondtam.
Szükségünk van a tudására – harsant fel Connor. – A részese annak az őrültségnek, ami Kaion utcáin folyik. Mi is belegabalyodtunk.
Válaszokért válaszokat várok, de gondolom ezzel úgyis tisztában vannak. – Denta tetőtől talpig eltökélt volt, és ha kicsit habozott is, még mindig elment volna a végletekig, csak végre jusson közelebb az igazsághoz.
Sokáig nem érkezett felelet, végül megint Connor szólalt meg:
Igen. Ha meg akarja szerezni őket, beszéljen.
Stinger szorítása erősödött a fegyver markolatán, amint Stigman ellépett a szekrénytől.
– Ha lelősz, nem szedsz ki belőlem semmit – mondta gúnnyal a szavaiban.
– Tudom, hova kell célozni ahhoz, hogy fájjon, de még képes legyen beszélni – reagált azonnal a lány. Stigman megtorpant, félmosolya vonalai élesebben rajzolódtak ki az arcára. – Ki maga, és miért akarja beavatni a Játék részleteibe a KIB-st?
A neve Marcus Stigman. Nagy mesterlövész hírében állt – fogott bele Denta. Stinger hegyezte a fülét. – Tehetségét általában vadászatokon kamatoztatta, talán rekordot is döntött az elejtett vadjainak számával. Tipikusan az az ember volt, aki sokkal szívesebben tölti az idejét a természet dzsungelében a betondzsungel helyett. – Mesterlövész? Bár a lány sem panaszkodhatott a képzettségére, most még inkább azt remélte, hogy a fickó nem rejteget valahol a háta mögött fegyvert, amit nem vett észre. – A társam, Hedlund megismerkedett egy vadásszal egy kocsmatúra során még évekkel ezelőtt. Tőle hallott Stigmanről. A fickó imádott fecsegni, valósággal bálványozta Stigmant, és roppant lesújtotta, amikor a férfi felszívódott. Minket keresett fel, hogy találjuk meg. Természetesen ráálltunk az ügyre, de egyáltalán nem volt semmink. Ez majdnem három éve történt már. Őt azóta sok váratlan és rejtélyes eltűnési eset követte, így az ügye halogatásra került. Én személy szerint nem hittem, hogy meg fogjuk találni… vagy bárki mást az eltűntek közül, ezért megpróbáltam kapcsolatot keresni az esetek között. Abban reménykedtem, ha megvan az ok, akkor véget vethetek ennek az egész őrültségnek Kaionban. De… nem találtam semmit. Egészen három héttel ezelőttig, amikor kaptam egy névtelen levelet.
– Csak egy valaki vagyok a sok Játékos közül – rántott vállat megint Stigman. Egyáltalán nem tartott a fegyvertől, és ez kicsit elbizonytalanította Stingert. Kizárólag annak szabadott volna ebben a helyzetben ilyen higgadtnak lennie, aki tisztában volt azzal, hogy úgysem érheti golyó.
– Ősjátékos? – kockáztatta meg a kérdést a lány. Stigman mosolya még szélesebbé vált.
– Ősjátékos – erősítette meg.
– Hogyan?
– A legelsők szerintem véletlenszerűen kerültek kiválasztásra. Voltam olyan szerencsés, hogy egy sikeres erdőtúra után egy csomag fogadott otthon, benne a csuklópánttal. Eleinte kétségbeesésemben még szigorúan követtem a szabályokat, próbáltam életben maradni. Aztán itt, ebben az épülettömbben minden megváltozott. – A férfi körbemutatott. Stinger fejében ismét felvisszhangoztak a kiáltások. Nem bírta visszafojtani reszketését. – Itt, ennek a tömbnek az egyik lakásában bujkált a következő célpontom, ám mire elérhettem volna, kitört a káosz. Engem is meglőttek, súlyosan. A mentősöknek újra kellett éleszteniük, de… még itt vagyok. Ezután szakítottam a Játékkal, és a háttérből figyeltem az eseményeket. Tudtam, hogy a Játékmesterek a KIB falain belül is tevékenykednek, azt viszont nem, mit kezdjek ezzel az információval. Aztán egyszer csak felbukkant Natalie. Megölték volna, ha tovább puhatolózik, ezért felvettem vele a kapcsolatot. Vásároltam két jegyet a Victor Hauser Színház egyik előadására; az egyiket elpostáztam neki, így sikerült feltűnés nélkül találkoznunk.
Stinger akarata ellenére is felhorkantott. Fogalma sem volt, mit gondoljon a férfiról. Eddig nem győzte meg.
– Megölték volna? – hangsúlyozta hihetetlenkedve. – Vihette akárhová a nőt, a nyomkövetője miatt úgyis megtalálták volna. – Fintort vágott, az ujjai belefehéredtek a pisztoly szorításába. – És mi az, hogy csak úgy szakított a Játékkal? Ősjátékos vagy sem…
– A nyomkövetőm inaktív – vágott közbe Stigman. A lányt akkora sokként érte az információ, hogy a fegyvere kis híján kicsúszott a kezei közül. Már a társai találkozására sem fülelt olyan élesen.
– Ez… mi… hogy? – hebegte hüledezve, szeme kikerekedett a döbbenettől. Stigman ismét gúnymosolyt villantott.
– Sőt, ha már itt tartunk, az egész csuklópántom működésképtelen – fűzte hozzá. Stinger lejjebb eresztette a pisztolyt, és a fejét rázta.
– Hogyan?! – Valósággal követelte a választ.
– Itt kanyarodunk vissza Craig Hamillhez… és hozzád. – Stigman tett egy lépést Stinger felé. A lány ismét felemelte a fegyverét, de úgy tűnt, jobban szorong, mint ellenfele. – Azt mondtad, nem emlékszel. Hadd segítsek felidézni, mi is történt pontosan.
Stigman hezitált a válaszadással. – Stinger felfigyelt Denta haragot hordozó szavaira. – Úgy fogalmazott, ha birtoklom ezt a tudást, azért a fejemet szeghetik. A színház után mindössze két alkalommal találkoztunk, akkor is csak pár percre. Mikor sikerült végre elérnem, hogy megnyíljon, közbeléptek. Tessék, válaszoltam, most maguk jönnek. Terjedelemben én is legalább ugyanennyit várok.
– Tudja, ki vagyok – jelentette ki hirtelen Stinger, és bár próbált határozottan beszélni, a mondat közepén mégis megremegett a hangja. – Ha nem is biztos a dolgában, többet tud, mint én jelenleg.
– Craig Hamill agyára ment a munka. Bekattant, és kinyírta a szomszédjait. Elég ostobán cseng, nem? – A hatás kedvéért Stigman az állához emelte a mutatóujját.
– Megtörténhet bárkivel. Az emberek kegyetlen dolgokra képesek, ha kifordulnak önmagukból. – Francba. Miért remeg ennyire a hangja? És a pisztoly a kezében?
Stigman sokadszorra is előhúzta rosszmájú mosolyát.
– Nem hiszel benne, de nem is csodálom, nevetségesen hangzik. Kár, hogy az embereket ilyen könnyedén meg lehet etetni akármivel. – A férfi tett egy újabb lépést a lány felé. Stinger reszketését leszámítva nem mozdult.
Ezt nem hiszem el – harsant fel Walker frusztrált hangja a csontmikrofonban. – Shane… komolyan be akarod avatni?
Mondtam már. Ha most nem cselekszünk, addig megy, míg ki nem deríti. Talán csökkenthetjük a kockázatot azzal, ha mi fedjük fel előtte.
– Azért jöttem ide, mert a következő célpontom is itt, ebben az épületben lakott, a negyediken. De a harmadik emeletig jutottam csak, mert kitört a káosz. És hogy miért? Mert Craig Hamill túl sok információ birtokába került, és Natalie-val ellentétben, őt kiszúrták a Játékmesterek. Fenyegetést láttak benne, hiszen nem csupán KIB-s volt, hanem igen képzett is. Mivel az Őrszemeket javarészt lefoglalta a Játék felügyelete, mást küldtek a kiiktatására.
– Engem. – Stinger csak akkor vette észre, hogy kimondta ezt a szót, amikor Stigman rábólintott. Az eddig felszínre ásott darabkák kezdtek összeállni a fejében. Nyomást érzett a koponyáján belül, de folytatta az emlékszilánkok összeillesztését.
– A Játékmesterek emberei nemcsak az Őrszemek voltak. Az irányításuk alá tartozott egy másik… fegyverarzenál is, ha nevezhetem őket annak, akik az Őrszemek képességein is túlmutattak. Erősebbek és sokkal veszélyesebbek voltak… ugyanakkor kis létszámot képviseltek. Szintén a Játék biztonságáért és működéséért feleltek, de hogy pontosan kik vagy mik lehettek… fogalmam sincs. A kezdetek óta részese vagyok a Játéknak, mégsem találkoztam velük soha.
Stinger nagyot nyelt.
– Az egyiküket küldték Hamillért, és hiába volt képzett, hiába volt gyors, a jelek szerint Hamill számított arra, hogy esetleg rátámadhatnak. Az ügynöknek… ha szabad ezzel a megnevezéssel illetnem, nem sikerült észrevétlenül rátörnie a férfire, ezért dulakodás bontakozott ki. Erre természetesen a szomszédok is felfigyeltek, és azonnal a harmadikra siettek, hogy megnézzék, mi lehet a zaj forrása. Az ügynök leleményes volt, minden eshetőségre ki tudott találni bármit. A szemtanúkat szép sorban legyilkolta, majd a helyszínt úgy állította be, mintha Hamill követte volna el. – A lány homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, és hirtelen úgy érezte, mintha elfogyott volna a szoba levegője. Hangosan lihegett, és olyan szinten reszketett minden tagja, hogy közvetlen közelről is simán elvétett volna egy esetleges lövést. Stigman azonban még nem fejezte be. – Az ügynök viszont nem volt olyan alapos, mint hitte, mert egy szemtanúja túlélte. Egyszer megállt ugyan a szíve, de még mindig a városban mászkál, és az eset óta…
Hirtelen elakadt a mondanivalója, majd bal kezét óvatosan kinyújtva felhúzta a kabátja szárát, hogy láthatóvá tegye a csuklópántját. Stinger torka porszáraz volt; a kiáltások sosem tűntek ennyire közelinek, ennyire valóságosnak, mint most.
A férfi aztán szép lassan végigfuttatta ujjait az ezüstös tárgyon, majd egy könnyed mozdulattal lecsatolta a csuklójáról. Stinger szeme tágra nyílt, tüdeje felmondta a szolgálatot. Hiába lélegzett be, szervezete mégsem kapta meg a kellő oxigént, emellé látásába pacák költöztek.
– Halottnak hisznek, pedig nagyon is élek. Messzire kellett mennem, de megszabadultam tőle – emelte magasabbra a pántot Stigman. – Ha úgy vesszük, neked tartozom ezért köszönettel.
A lány megrázta a fejét. Aztán megint. És megint. Képtelen volt abbahagyni. Torka összeszorult, fejét mintha kalapáccsal ütötték volna… megállás nélkül. Már nem volt benne biztos, hogy a térde sokáig kitart.
– Hazudik – hörögte alig hallhatóan. A férfi értetlenül felvonta az egyik szemöldökét.
– Pardon?
– Hazudik – ismételte meg Stinger, miközben könnyei visszatartásán fáradozott. A jajveszékelések és lövések dörrenésének zaja elnyomta Connor beszámolóját Dentának. A nappali… pontosan itt történt. Látta maga előtt Hamillt, ahogy küzdelem bontakozik ki kettejük között… majd bejön az első szomszéd, aztán a többi is… Szorosan behunyta a szemét. A könnyek utat törtek maguknak.
– Hamill nem kattant be, és nem ölt meg senkit. Te voltál az.
A fejhasogatás elviselhetetlenné erősödött. Stinger száján halk nyögés szaladt ki. Emlékezett… emlékezett az emberek rémült arcára, a kiabálásokra, a könyörgésekre, haláluk előtti utolsó pillanataikra… Látta magát, amint hezitálás nélkül golyót ereszt mindegyik fejébe, aztán megöli Hamillt is, végül átrendezi a helyszínt, és örömmel nyugtázza, hogy másnap a lapok arról számolnak be, hogy a KIB-s megőrült és lelőtte a szomszédjait.
Nem. Ez nem lehet igaz. Ő sosem lenne képes… Azok ott mind… ártatlanok voltak, fogalmuk sem volt a Játékról! Nem tehetett ilyet! Érzelmek hulláma öntötte el tetőtől talpig. Kétségbeesés, kétely, fájdalom… valamint düh. Tömény, forró düh. És mégis… A kétely ellenére valahol mélyen legbelül tudta, hogy igaz. Tudta, hogy Hamill nem lőtt le senkit. Tudta, hogy ő…
Ez nem lehet igaz – hallotta Denta elvékonyodott hangját. – Az a sok ártatlan… az eltűnések, a…
Stinger egy gyors mozdulattal megragadta Stigmant, majd hátát ugyanannak a szekrénynek vetette, aminek az imént támaszkodott. A kék fény utat tört magának; olyan könnyen lökte meg a férfit, mintha szivacsból lett volna a teste. Stigman arcáról most először teljesen lefagyott a gúnyos tekintet, helyét a döbbenet vette át.
– Aki egyszer hidegvérű gyilkos volt… az is marad – szűrte a fogai közt méreggel. Stinger olyan szorosan tartotta, hogy a homloka ráncba szaladt a fájdalomtól.
– Maga hív gyilkosnak? – sziszegte a lány, és erőlködnie kellett, hogy sokkját valahogy lenyelje. A könnyáradat még mindig nem apadt el. – Követte a játékszabályokat. Ölt!
Stigman valami kuncogásfélét hallatott.
– Nem vagyunk egy súlycsoport… Én bűnösöket öltem, te ártatlanokat…
A kijelentés a vártnál keményebben vágta gyomorszájon Stingert. Az adrenalin a tetőfokára hágott, a düh vörösre festette előtte a képet.
– Vicces, hogy pont te akartad annyira megvédeni Natalie-t az igazságtól… – folytatta a férfi. – Bármit is akartok elérni, nem foglak előrébb juttatni benneteket. Egy gyilkos nem javul meg csak úgy hirtelen… Ölni fogsz, ugyanazzal a hidegvérrel, mint korábban, még ha most nem is hiszed el…
Mondandójának sosem ért a végére. Az épülettömb tűzjelzője élesen hasított a feszült levegőbe.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése