2017. október 24., kedd

Gyilkos a sötétben - Epilógus

Éééés... végre elérkezett ez a pillanat is! Szörnyen restellem, hogy ennyire kitolódott, de ebből is látszik, mennyire nem bírok el párhuzamosan több történettel... És még újat tervezek, te jóságos ég!

Kardinális ponthoz érkeztünk a Stingerben, ugyanis az előzőekkel ellentétben a következő kötet nincs előre megírva, csupán vázlataim vannak hozzá. Szóval... hogy az mikor kerül publikálásra, egyelőre ötletem sincs, pedig már rég megvan, miről szól. Nyaggassatok, hátha sikerül ismét felvennem a ritmust, és amíg vártok, addig jó olvasást az eddigiekhez!


November 22.

– Hé, Tom, tudnál egy kicsit segíteni?
A Tomnak hívott férfi elhajolt számítógépe fényes kijelzőjétől, és meglepetten pislogott az érkezőre.
– Minden oké, Greene? Nyugtalannak tűnsz.
Greene valóban alig bírt megállni rendesen a lábán. Ingjének legfelső két gombját kigombolta, az általában simára vasalt anyag gyűrött volt, valamint foltos a verejtéktől. Nadrágja zsebéből egy pendrive-ot halászott elő.
– Szeretném, ha vetnél erre egy pillantást.
Tom átvette a drive-ot, csatlakoztatta, majd a Greene által megadott mappára klikkelve egy fotóhoz jutott. A kép a minősége, illetve a beállítás alapján egy térfigyelő kamerából származhatott. Az elmosódott vonalak mellett az is nehezítette a rajta szereplő alakok felismerését, hogy sötétben készült a felvétel.
– Ez hol van? – tudakolta.
– World Square. A Triumph Hotel előtt. Tudsz rajta élesíteni? – Greene bár halk hangerővel beszélt, hadarásából és kényszermozdulataiból Tom leszűrhette, mennyire nagy prioritást élvez nála ez a dolog.
– Megnézem, mit tehetek – mondta, azzal megnyitotta a képet az általa leggyakrabban használt szerkesztőben. A Játékmestereknek számtalanszor szükségük volt kiélesített kamerafelételekre, ez már rutinfeladatnak számított neki. Pillanatokon belül feljavította a minőséget, és most már ő is ki tudta venni, miért olyan fontos ez a kép. A hotel bejáratánál két sötét ruhás férfit látott, az egyiküket felismerte. Az emberük volt. A másik épp a ruhája felé nyúlt, mint aki támadni akar.
– Futtasd az arcfelismerőt – adta ki az utasítást még sürgetőbben Greene.
– Azonnal.
A program egyetlen találatot sem dobott ki, és ez fokozta Greene ingerültségét. A keze ökölbe szorult, arcizma bizonyos időközönként rángott egyet. Tom érezte, hogy vibrál körülötte a levegő.
– Ki ez a fickó? – puhatolózott kissé félénken.
– Csak annyit tudok, hogy Stingernek segít, és hogy nevetségesen könnyen leszedte az Őrszemeinket. Nem értem, Silas mit szórakozik. Stinger az ECHO-program egyik alanya, néhány Őrszemmel semmire sem megyünk ellene, ha pedig szövetségeseket is gyűjt… Ha bizalmatlan lennék, azt hinném, Silas nem is akarja kiiktatni.
– De nem is küldhetünk rá minden Őrszemet, mert egyrészt felügyelet nélkül maradna a Játék, másrészt megnőne a lebukás veszélye – ellenkezett Tom. Greene megrázta a fejét, tekintetét egyszer sem véve le a férfiról a képen.
– Stingernek már rég a tepsiben kellene lennie. Ha Silas nem képes következetesen felmérni a helyzetet, talán ideje volna átadnia a székét másnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése