2017. november 18., szombat

Díjak és teának álcázott kávék

Történtek… dolgok. De azt hiszem ezeknek a… dolgoknak meg kellett történniük, mert végre valahára elhatározást hoztam. Annyi oldalról ért nyomás… de most végre sikerült szelektálnom, mit engedjek be, és mit tartsak kint. So screw y’all! My walls are steady af! Ennek köszönhetően a történet-ötleteimmel is dűlőre jutottam: kemény leszek, nyers, kritikus, nem fogok kímélni semmit és senkit; a cél pedig a papírra nyomtattatás lesz. Heck yeah!

Egyelőre mélységesen hallgatok a történettel kapcsolatban, csak egyetlen dolgot árulok el: Blade Runner soundtrack. (Ha egy kis ízelítőre vágytok a sztori hangulatát illetően – mert talán még Vangelis és Hans Zimmer munkái a leginkább idevágóak.)


Na de térjünk relevánsabb tárgyakra: például arra, hogy három csodás személy díjjal ajándékozott meg. (Kicsit csalni fogok, ugyanis én teaszünet helyett kávészünetet iktatok be, de ezt ne áruljátok el senkinek…..) Minden hálám benneteket övez, örök imádatom üldözzön a szutykos, esős időkben!

01: Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe is.
02: Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illessz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
03: Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
04: Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
05: Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, amiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1: Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

01: Tehát még egyszer hálálkodom Henna, Babu Miriel és Zsazsogó Nyáplic előtt!

02: „I don’t have a short temper, I have a quick reaction to bullshit.”


03: Válaszaim:

Henna kérdései:

Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással és miért?
Sok könyv sokféle hatást mért rám. De vita nélkül a legkegyetlenebb Daniel Paul Schreber: Memoirs of my nervous illness c. könyve volt.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a blogod megszerkesztésekor?
Olvasókat szerezni. Ez a folyamat még jelenleg is aktív státuszú. Jolt hajlamos elriasztani az embereket az élet minden területén.

Mit gondolsz, mi a legnagyobb erősséged?
Észlelés. Egyből kiszúrom, ha valaki a hátam mögött pusmog rólam. Nem is kell hallanom az illetőt, egyszerűen ráérzek… és beválik mindig. (Beware!)

Ha lehetne egy szupererőd, mit választanál és miért?
Az időt szeretném uralni. Mert az mindennek a legeslegnagyobb ellensége.

Hová utaznál el a legszívesebben? Miért?
Nem volt alkalmam sok helyet bejárni, így Tangertől kezdve az északi sarkkörig bárhova ellátogatnék.

Mi a legnagyobb félelmed?
Hogy elcseszem az életem. Ha már úgyis csak ez az egy van belőle, rendesen kéne végigcsinálni.

Ki a kedvenc könyvkaraktered és miért pont ő?
Változó, de jelenleg talán Mark Watney. A fickó kihúzta egyedül a Marson másfél évig, kell ennél több magyarázat?

Melyik ízesítésű tea a kedvenced?
Az a tea, amelyikben kávé van és nem tea.


Babu kérdései:

Mióta írsz és mióta bloggerkedsz?
Amióta megtanítottak írni és olvasni. Nemrég a kezembe is került régről egy kis szösszenetem. Ezután emlékszem, jött egy hosszabb hézag, majd megint belevetettem magam. Blogolni csak néhány éve kezdtem el. Komolyan blogolni pedig kb. másfél éve.

Szoktad figyelni más könyvekben/írásokban az írós praktikákat?
Mostanában gyakran (kivéve, ha a könyv magával ragad és annyira beletemetkezem a sztoriba, hogy elsiklom a technikák fölött). Plusz gyűjtöm a menő kifejezéseket.

Van olyan karaktered, aki a többieknél jobban hozzád nőtt?
Azt hiszem, ha nekiállok az új történetemnek, talán a főszereplője lesz az a szerencsés, aki a legközelebb fog kerülni hozzám. (De róla ugye még pssszt!)

Hogy viszonyul a környezeted e hobbidhoz? (I mean a bloggerkedéshez.)
Nem érdeklik/nem vesznek tudomást róla. (Legyen normális szakmád, ne tékozold el az eszedet! – Excuse me… milyen eszemet?)

Mesélj egy kicsit a kedvenc együttesedről/színészedről/random választott emberedről!
Zayde Wolf. – Feltörekvő előadó, aki szponzorok és turné nélkül már 30k+ feliratkozónál tart. Sokat nem érdemes mesélni róla, a szövegei talán mindent elmondanak. Nekem hatalmas inspirációforrás. (Plusz lájkolt egy képemet instagramon! Fuck yeah! Kinek van pipás embertől lájkja?)

Örülsz a díjnak? Őszintén!
Naná!

Alvási szokások? Mondj el valami érdekeset.
Csukott szemmel alszom.

Volt már olyan, hogy egy írásod elgondolkodtatott, milyen lenne filmként/sorozatként?
Mindig. A történések általában filmszerűen pörögnek le előttem, emiatt néha úgy érzem, nem mindig könyvszerűen sikerül leírnom a cselekményeket.

Zsazsi kérdései:

Ha bármi lehetséges lenne, hová nézne a szobád ablaka?
Olyan ablakot szeretnék, mint ami a new yorki Sanctum Sanctorumban van. Doctor Strange egy kicseszett mázlista!

Visszagondolva mi az az egy dolog, amit most másképp kezdenél/csinálnál, mint a blogod indulásakor?
A mostani platformom egy gondosan felépített blog, így azt hiszem, semmit.

Van kedvenc mitológiai alakod? Ki az és miért?
Maga az Ördög annak számít? Akár igen, akár nem, őt választom, mert he can play the piano and is a fancy British man!

Nyaralásokról, kirándulásokról milyen szuveníreket szoktál hazahozni?
Elhasznált levegőt. Meg néha apróságokat, mint pl. hűtőmágnesek. Ja, meg sok-sok fotót.

Volt olyan könyv, amit (legalább) kétszer olvastál és mindkétszer teljesen más benyomást tett rád?
Azt hiszem, az összes krimi ilyen. Úgy olvasni, hogy már tudod, ki az elkövető, teljesen más élményt nyújt.

Az év melyik napját várod leginkább?
Azt, amelyiken 0-24 felszabadult és boldog vagyok. Egyszer csak eljön!

Ha kiadnák egy történeted, melyik lenne és hogy képzeled el? (Borító, illusztráció stb.)
Az új, még csak vázlat-korban járó történetemet. Borítóról és minden egyébről mélységesen hallgatok, mert SPOILER!

Van olyan egyszervolt állatfaj, amelyet sajnálsz, hogy már élőben nem láthattál?
Velociraptor. Ki ne akarna motorozni egyet velük?

04: Kérdéseim:
01: Egy tesztet írsz. A lap jobb- vagy balfelső oldalára firkantod a neved?
02: Egy buliban megszólal a kedvenc számod. Őrülten táncolni/énekelni kezdesz, vagy igyekszel visszafogni magad?
03: Müzlit eszel. A tejet vagy a müzlit öntöd ki először a tálba?
04: 3(x+2)-2x=x(x+2) – Mennyi az x? (muhahaha)***
05: Ha beírsz egy URL-címet, a http://-t is elé írod vagy csak szimplán a hivatkozás nevét? (pl. blogger.com)
06: Hátizsák vagy oldaltáska?
07: Egy olyan személy kéri kétségbeesetten a segítségedet, akit nem kedvelsz. Mit teszel?
08: Melyek azok az emberi tulajdonságok, amiket mindennél jobban gyűlölsz?

*** Mentő kérdés a 4-es kiváltására: Történeten dolgozol. Utópiát vagy disztópiát teremtenél és miért?

05: Címzettek:
Az összes ember, aki lélegezteti a háromszázas kihívásomat. Hogy miért? Nélkületek talán már… nem is… biztosan nem élne, ráadásul a jobbnál jobb munkáitok mindig felvillanyoznak. Köszönet nektek!

+1: Kívánom, hogy hallgassatok a szívetekre, és azt vegyétek el az élettől, ami nektek kell. Ha esetleg szemetet akar rátok sózni, csapjátok rá az ajtót (és lehetőleg úgy, hogy az neki fájjon, de nektek sose).

4 megjegyzés:

  1. Őszinte leszek: KÁVÉ MINDENEKELŐTT! :D
    Ez talán az egyetlen dolog, amiről képtelen lennék lemondani. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is őszinte leszek: nem rajongok nagyon a kávéért sem, de ha választani kell, akkor még mindig inkább az, mint tea... :'D

      Törlés
    2. Ezzel én is így vagyok, egy teát iszok, amit nagymamám csinál, de az olyan istenien finom, pedig ő sose iszik teát, nem tudom hogyan csinálja, valami nagyis-szuperképesség lehet. :D

      Törlés
    3. Igen-igen, a nagymamák mind szuperhősök a konyhában. :D

      Törlés